Az 50-es évek végén már az összes valamirevaló tábornok azért nyüstölte a minisztériumi vezetőket, hogy a lövészkatonáknak védett szállító járművet biztosítsanak, ami esetleg még fegyverrel is rendelkezik. Így voltak ezzel Kínában is, ahol a Népi Felszabadító Hadsereg nagy számban tartott igényt páncélozott nyuszibuszokra. A mérnökök addig szinte minden haditechnikai eszköz esetében a szovjet típusokat másolták le. Ebben az esetben azonban kivételt tettek, és saját maguk alkottak meg egy páncélozott szállító harcjárművet. A lánctalpas nagyon puritánra sikeredett, semmi különleges nincs az egyszerű páncéltestben: motor, meg jó sok ülés a katonáknak. A 2-3 fős személyzet mellé eredetileg 14 katonát akartak bezsúfolni. Az átlagos kínai emberek alacsonyabbak és soványabbak ugyan az európaiaknál, de azért ez már nekik is heringesdoboz szindrómát okozhatott, a közelség nem igazán építette a csapatszellemet, és a harcértéküknek sem tett jót, ha elzsibbadva kavarodnak ki valahogy a hátsó ajtón. Erre rájöttek a tervezők is, így végül csak 10 fő számára építettek be üléseket.

   A fő exportváltozat a WZ531-es, a járműcsalád fő jellemzője a 4 futógörgő. 

A fegyverzete egy darab tetőre szerelt géppuska, ami a szovjet 12,7 mm-es DSK hazai koppintása volt. Típusjelet nem írok, abból úgy is túl sok van ennél a harcjárműnél. A prototípus gyárilag még A531-es volt, de 63-as típusként állították hadrendben a hatvanas évek vége felé. Ahogy az szokás ebben a kategóriában, számos alváltozat készült el, különböző fegyverek (tarack, sorozatvető, aknavető) hordozója lett, de parancsnoki vezetési pont, és sebesült szállító variáns is kikerült a gyárból. A kicsinynek tűnő, ámde valóban annak bizonyuló nyuszibuszt egyszerűen és olcsón gyárthatták, túlszárnyalták a tízezres példányszámot. A Pekinggel baráti, fejlődő országokba is bőven jutott ezekből, több mint egy tucat hadseregben állították szolgálatba. Némileg módosításra kerültek, és az exportjelzések is mások lettek, alaposan bele lehet zavarodni, ha el akarunk igazodni.   

 WZ531-es (BTR-63) hátsó ajtaján egyszerre ha 10 ember kitódul...

   Irak 650-et vásárolt, leginkább az YW531-es lövész szállítókból, melyeket náluk BTR-63-asnak neveztek el. A YW381-es önjáró aknavetőből, a WZ701-es parancsnoki vezetési pontból, és a sebesült szállító WZ750-esből is rendeltek, a két utóbbit a magasabb páncéltestről lehet felismerni. 

  WZ750 sebesült szállító. Nem minden hadsereg fegyverzi fel a vörös keresztet, vagy a vörös félholdat viselő járműveket. Háborúban viszont nem biztos, hogy a másik fél tiszteli a megkülönböztetett jelzéseket.  

WZ701 parancsnoki vezetési pont, a magasabb felépítményen kémlelőnyílások is vannak. 

YW381-es önjáró aknavető

Náluk jól bevált az egyszerű járgány, ha csak a mobilitást nézzük, 65 km/h-val száguldozhattak az utakon, és a sivatagi körülmények közt is megfelelően üzemeltek. Azonban a védettségét erősen megkérdőjelezhetjük. Oldalról kizárólag a kézifegyverek ellen adhatott oltalmat, vagyis még egy géppuska lövedékével is be lehetett perforálni a katonákhoz.

   Az olcsó és igénytelen lánctalpasokból már az Irán elleni háborúban is sokat elveszettek, de igazán az 1991-es év hozott drasztikus változást a leltárban. Ha valamivel ezekre tüzet nyitottak, akkor a bent ülők nem sok jóban reménykedhettek.

Ha még több hasonló képet szeretnél látni, látogasd meg a Facebook oldalunkat is: 

  https://www.facebook.com/Exclusive-Military-Hardware-852132881536454/