Harci Vasak

2018. március 20. 18:47 - Harrdder

12 katona lovakkal és bombázókkal

Filmnézés kissé akadékoskodva

Na most tényleg rendhagyó poszt következik. Nem saját képekkel, de saját véleménnyel. Majd meglátjuk, van-e rá igény.

A 12 katona című filmre beülve nem tudtam a vetítőtermen kívül hagyni saját énem, akarva akaratlanul kiszúrtam néhány részletet, mely másnak talán jelentéktelennek tűnhet. Természetesen itt csak a haditechnikai eszközökre, fegyverekre térek ki, amelyek összességében elégedettséggel töltöttek el, de azért mégis észrevettem az oda nem illő dolgokat.

Nagyon érződött, hogy a katonai szakértők, és persze az eredeti résztvevők segítségével mindent próbáltak hitelesen visszaadni, korhű, vagy legalábbis annak látszó fegyvereket használtak a forgatásnál. A gépkarabélyoknál ez könnyen ment, hiszen egy filmes cégnek ez semmiség, ha ügyelni akarnak a részletekre.

 12s_323.jpg

Az M4A1-es úgy volt felszerelve, ahogy kell, az 595-ös Alpha hadműveleti csoport mindegyik operátorának fegyverén ott volt az ACOG optika, az AN/PEQ-2 célmegjelölő, a mellső markolat, és persze a lámpa. M24A1 mesterlövész puskát is vittek magukkal az afganisztáni bevetésre. 

 20180319_220624.jpg

 

A helyiek arzenáljában felbukkannak az AKM, AKMSZ gépkarabélyok, sőt pár másodpercre egy rövidebb csőhosszúságú változat is. A szakirodalomban ellentmondásos információk vannak arról, hogy a Szovjetunióban gyártottak-e ilyen kompakt verziót a 7,62-es Kalasnyikovból. Inkább egyedi átalakítások bukkannak csak fel, a filmben is ilyent láthatunk.  12s_304.jpg

 A PKM géppuska, RPG-7V, és nyomokban a Lee Enfield No 1 Mk III puska szintén a filmes szakemberek munkáját dicséri.

 12s_321.jpg

A tálibokat az összecsapások során T-72-esek is támogatták a filmben. Ezek eredeti szovjet gyártmányúak, a US Army adta kölcsön a forgatáshoz. A hadsereg valószínűleg az iraki háborúkból hozta haza zsákmányként a lánctalpasokat, és kiképzéshez használják az ellenerő megjelenítésére. Azonban Afganisztánban soha nem volt hadrendben T-72-es harckocsi. A szovjetek csak a T-54/T-55, és T-62 különböző változatait adták el a nem épp megbízható szövetségesüknek. Ráadásul a nagy testvér még az 1979 és 1988 közötti megszállás során is csak T-62-esekkel felszerelt alakulatokat vezényelt a közép-ázsiai országba. T-72-est, T-64-est, vagy T-80-ast féltek bevetni, hogy ne kerüljön rossz kezekbe. Így a tálibok csak az elsőnek felsorolt harckocsikat tudták megszerezni a hatalomátvételük után, T-72-est biztos nem. Ettől függetlenül a filmben jól mutattak.

 20180319_220448.jpg

BM-21 rakéta sorozatvetőjük viszont biztosan volt, de ennél olyan dolog tűnt fel, ami ismét homlokráncolásra késztetett. A töltést a személyzetet játszók begyakorlott módon végezték, de a rakéták orrkúpjai kikandikáltak a csőkötegből!

 20180319_220410.jpg

Talán majd megerősít ebben néhány kommentelő, aki sorkatonaként vagy hivatásosként még kapcsolatba került idehaza a BM-21-essel, de én eddig a töltött csövekből soha nem láttam kilógó rakétát. Magyarázat persze van, a filmesek minden bizonnyal így akarták elérni, hogy a néző jól lássa, a fegyver már tüzelésre kész.

 12s_413.jpg

A végére hagytam az egyik kedvencemet az, MH-47-es helikoptert. Már régóta érdekelnek a speciális feladatokra dedikált forgószárnyasok, szerencsém volt látni ezek közül sok típust. Markánsan eltérnek a megszokott katonai helikopterektől. Az 595-ösöket, a légierő repülésirányítóit, és a CIA műveleti tisztjeit is különleges Chinook szállította be Afganisztánba Üzbegisztánból. Az oda vissza repülés 11 órát vett igénybe, háromszor hajtottak végre légi utántöltést, bár ez a filmben nem szerepelt. És valóban hordozható oxigénpalackokat használtak a fedélzeten tartózkodók a nagy magasság miatt, ugyanis a gép törzse nem hermetikus, meg ugye az ablakok nyitva voltak, kell a géppuskáknak a friss levegő.

 20180319_220343.jpg

MH-47-esekkel kizárólag a 160. Különleges Műveleti Repülőezred rendelkezik, az alakulat működött közre a forgatásnál, vagyis egy igazi példányt használtak, néhány MH-60M-el egyetemben. Jó volt látni az MH-47-eseket a filmben, az utántöltő csonk, az orr alatti infravörös kamerát tartalmazó forgatható torony, a törzs oldalán lévő terepkövető radar, a hatalmas üzemanyagtartályok nagyon karakteres megjelenést adnak a tandemrotoros Chinooknak. A hatcsövű M134-es géppuskák, a lézer és radar-besugárzásjelzők, a rakéta-közeledésre figyelmeztető rendszer, az infracsapda kivetők is demonstrálják, hogy nem akármilyen gépről van szó. Azonban itt is meg kell állni egy kis akadékoskodásra. Ez már egy másik változat volt, hiszen 2001-ben MH-47E hajtotta végre a kirakást, a filmben pedig már az MH-47G szerepelt. Persze ennek érthető oka van, mert a régebbieket már átépítették.

screenshot_20180319-215143.jpg

MH-47G MH-60M száll fel az MH-47E és MH-60L szerepében

screenshot_20180319-215147.jpgFotók: Warner Bros.

Címkék: BM-21 MH-47 MH-60 M4A1
19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://killermetals.blog.hu/api/trackback/id/tr9613755662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Audianer 2018.03.21. 10:44:39

A rövidcsövű AK-t valóban gyártották és rendszeresítve is volt. Én magam is láttam használatban lévő példányokat a szentkirályszabadjai Szovjet alakulat katonáinál. A beillesztett képpel ellentétben a cső végén eredetileg kis tölcsér alakú lángrejtő van. A képen látható példányon - érthető okból - vaklőszerhez használatos csőszűkítő látható. Néhány éve egy hazai bemutatón is láttam hatástalanított de vaklőszerrel használható gyűjtői példányt, "lőni" is lehetett vele.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2018.03.21. 15:51:56

Nem vennék rá mérget, de 70es évek végétől a szovjetek itt is átálltak az 5.45x39es lőszerre, tehát szerintem amit láttál az az AK-74U, annak van tölcsér alakú lángrejtője, a filmbeli meg a hagyományos ak47 rövidcsövű változata.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2018.03.21. 15:58:08

Nem vennék rá mérget, de 70es évek végétől a szovjetek itt is átálltak az 5.45x39es lőszerre, tehát szerintem amit láttál az az AK-74U, annak van tölcsér alakú lángrejtője, a filmbeli meg a hagyományos ak47 rövidcsövű változata.

Egyébként jó az ötlet, más filmről nem tervezel hasonlót? Pl. a tavalyi Renegátokban nagyon szemet szúrt, hogy amikor M 84 (alias T-72) harckocsival menekültek a belső felvételeket más típusú tankban vették föl, de nem tudtam megállapítani hogy milyenben. www.youtube.com/watch?v=5kzuho0PbcA

Kullancs1983 2018.03.21. 16:49:09

Jugoszláviában készült rövid csövű 7,62-es kalasnyikov, bár szerintem is inkább pakisztáni házibarkácsot akartak ott mutatni.
A T-72 gondolom az egyetlen elérhető harckocsi volt a közelben (ha jól tudom a film teljes egészében Amerikában készült) meg az átlagnézőnek úgyis mindegy, orosz tank oszt jólvan.
A rakéták biztos hogy igaziak? Nem lehet hogy csak valami filmes pirotechnika?
A film amúgy milyen? Érdemes megnézni, vagy valami patetikus hősköltemény, mert az olyat rühellem...

UrsaMAior 2018.03.21. 18:43:13

AZért már 2001ben is a jobb és kényelmsesebb Crane Stock azaz Crane tusát használtak a SOF operátorai M4eseiken.

Harrdder 2018.03.21. 20:46:12

@Takony(Aki az élet vizet issza):
Hello! Köszönöm szépen a bizalmat, hogy ilyen szaktudást feltételez rólam! De egyáltalán nem vagyok olyan nagy tudás birtokában, mint szeretném. Ezt a filmet nem láttam, de ahogy a videót megnéztem , kívülről valóban M84-esnek tűnik. (meteorológiai szenzorok árbóca, ködgránátvetők elrendezése, irányzékok). A belső felvételek alapján ez biztos nem harckocsi. Elég tágas a tér, oldalra néző periszkópok is vannak, így valami kerekes , de ágyúval rendelkező harcjárműre tippelek. Mivel Franciaországban is forgatták, ezért ha találgatni kell, akkor ERC-90, vagy AMX-10RC. Egyszerűbb ilyenben forgatni, mint egy harckocsiban. Az is lehet, hogy nagyot tévedek, nyugodtan cáfoljon meg valaki.

Harrdder 2018.03.21. 20:57:17

@Kullancs1983:
Nekem tetszett a film, de erre nem akartam kitérni a posztban, mivel sok vitát generálhat. Itt viszont kifejtem: Amit olvastam eddig, annak nagyjából megfelel. Viszonylag kevés a pátosz, egyszerűen azt domborítja ki, hogy harcosokról szól, akik egész életükben harcra készültek, és amikor eljött az ideje, érthető okból eléggé feltüzelve indultak elvégezni a dolgukat. Zord körülmények közt, légitámogatáson kívül bajtársra a földön nem igazán számíthattak, és menekítésre is több órát kellett volna várniuk. Ráadásul bementek egy olyan országba, ahol (szerintem) a szövetségesükben sem bízhattak az elején.
De nem ez volt az ami miatt megfogott, hanem azért, mert politikai nézetet félretéve ez egy olyan helyzet volt, amire minden vérbeli katona vágyik: Egy háborúban olyan műveletben vehettek részt, amelynek hadászati, döntő jelentősége volt. Lehet az magyar, orosz, amerikai, vagy akárki más, a katonák így gondolkodnak.

Megjegyzés: A filmben imádtam a vizespalackos automata ajtóbezáró berendezést!!!!! Érti aki érti.

Harrdder 2018.03.21. 22:50:27

@Audianer:
Amit leírt, az valahogy inkább AKSz-74U lehetett.
A filmben lévő AK-k egyébként nem csőszűkítővel voltak felszerelve, hanem a hagyományos kompenzátorral. A vaklőszerrel való tüzelést másként oldják meg.

Audianer 2018.03.22. 10:31:28

Azt az ezüstös színű kis valamit ami a képen látható "kisméretű AK-ra hasonlító" sorozatlövő fegyver végén van mi csőszűkítőnek neveztük. Ha kis időt szánnék rá, valamelyik fiókom mélyéről talán még elő is kerülne egy. Nem rövid hivatásos katonai pályafutásom alatt volt alkalmam meggyőződni arról, hogy a vaklőszerrel való tüzelést hogyan oldják meg. Hozzáteszem, nem csak gyalogsági fegyvereknél :)

Audianer 2018.03.22. 10:43:21

@Harrdder: "és 7,62-es volt?"
Igen az volt és az említett bemutatón fogtam a kezemben és vaklőszerrel erős hanghatásokat bocsájtottam ki vele. De nem fogom itt vérre menően bizonygatni, hogy létezik rövidcsövű AK mert én tudom, hogy igen és ez nekem elég is.

Harrdder 2018.03.22. 11:00:09

@Audianer: Felejtsük el az idehaza használt csőszűkítőt a saját tapasztalatok alapján! Ez egy amerikai több tízmillió USD költségvetésű film volt, ahol a fegyvermesterek nem engedhették meg maguknak, hogy gagyin látszódjon a csőszűkítő! Ahogy nem is látszódott, mert mindegyik 7,62x39-es lőszert használó AK-n kompenzátor van. A kisméretűn is, csak a lekicsinyített képen a kopott kompenzátor ahogy megcsillan, ezütszínű hatást ér el, és nem látszik a teljes hosszában.
www.youtube.com/watch?v=-Denciie5oA

Tessék megnézni a videót, ott vannak a az asszimetrikusan felcsavarozott kompenzátorok. Amúgy sok volt katona azt sem tudja, mi az a kompenzátor, mert legtöbben AMD-65-öst használtak, amihez nagyméretű csőszájfék volt, míg az AK-47, AKM, AKMSZ, AK-63D tartozéka volt a kompenzátor.
A vaklőszerrel tüzelést pedig a csőbe (nem csővégre) becsavarozot szűkítőkkel oldják meg. Lásd Z világháború fegyvereinál kitört botrány pár éve idehaza.

Egy hatástanított, egyénileg átalakított fegyverről nem tudok vitatkozni én sem. Ez még nem igazolja, hogy a Szovjetunióban az 5,45-ös AKSZ-74U-n lett volna sorozatgyártott kompenzátoros AK. Ezt a Kalasnyikov fegyverek hazai elsimert szakértői vélik így, én nem csak rájuk hagyatkozhatok.
A rövidebb AK-k eredete Pakisztánban keresendő, egy fegyverműhelyben alakították át azokat kis számban.

Batkaa 2018.03.22. 16:40:22

@Harrdder: a bemutatós darab Zastava M92 rövid változata lehetett...
Ugyanolyan a csőszájfékje, mint az AKSzU-nak, de aláhajló válltámaszos és 7,62-es.

Kullancs1983 2018.03.22. 17:28:37

@Harrdder: Akkor adok neki egy esélyt.
A rövidített, de 7,62-es kalasnyikovról az jutott még eszembe, hogy a jugoszláv verziót ismerjük, de simán lehet valami kínai vagy iráni gyártmány is. Amerikai filmben inkább kínai. :)

Harrdder 2018.03.23. 11:10:09

@Batkaa: @Kullancs1983:
A filmekben szereplő 7,62-es AKMSz-ekről egyértelműen azt állítják a szakértők , hogy azokat külön egyedileg alíakították át. Hogy ez nem egyszerű munka, tudni kell, hogy nemcsak abból állt, hogy lefűrészelték a csövet és kész. A gázdugattyú, a gázdugattyú vezető cső , és a mellső markolat is rövidebb lett! Ja nem szeretnék a nagy szakértő szerepében tetszelegni, én nem vettem volna észre , hogy pl. a True Liesban használt fegyvernél a kínai 56-is típusú Kalasnyikov klón egyes alkatrészeit is felhasználták. A célgömb nem felül nyílt, hanem teljesen zárt gyűrűje teljesen más , mint a szovjet fegyvereknél. Ennek ellenére ez egy érdekesen átalakított, de szovjet gyártmányú AKMSz.

www.imfdb.org/images/7/70/TL-CustomAKMS-5.jpg

Ezen látszik a célgömböt teljesen körülölelő gyűrű, ami a kínai fegyverek jellemzője.

www.imfdb.org/images/e/e2/TL-CustomAKMS-8.jpg

Batkaa 2018.03.29. 12:58:48

@Harrdder: indulhat a Cz 806 Bren 2 topik? :))

Harrdder 2018.03.29. 22:31:17

@Batkaa:
Dolgozom rajta, exkluzív képek már megvannak. Előbb egy általános tudósítás jön, érintve a témát. De köszi a jelzést! :-)

Batkaa 2018.03.30. 20:10:30

Ez igen! Csak kívánni kell és szállítod? :)
Harci Vasak