Jelenleg csak az Egyesült Államok hadereje rendelkezik dönthető rotorú repülőgépekkel, más néven konvertiplánokkal. Hosszú, és rögös út, több évtizedes fejlesztés vezetett az első tervektől a rendszeresítésig, de a két különböző változatban hadrendbe került gépekkel elégedettek az üzemeltetők. A helikopterek, és a repülőgépek tulajdonságait ötvözik, mert képesek függőlegesen fel, illetve leszállni, ugyanakkor gyorsabban, és messzebbre repülhetnek, mint a hagyományos forgószárnyasok.

Budapest felett egyetlen áthúzást hajtottak végre, a Duna felett. 

Sajnos az esős idő nem kedvezett a fotózáshoz. Szürke háttér, szürke gépekkel. 

A tengerészgyalogságnál az MV-22B-t leginkább hagyományos csapatszállításra használják, ezzel szemben a légierőben a CV-22B-t nem konvencionális hadműveleti bevetéseken alkalmazzák. Az utóbbi változatokból érkezett Magyarországra két példány, hogy közös gyakorlaton vegyenek részt a magyar katonákkal. 

 Az egyik gép a 07-0033-as, vagyis 2007-ben rendelték meg.  Az amerikai légierő egyébként alig több, mint 40 ilyen géppel rendelkezik, vagyis elég ritka madár a CV-22B, hiszen csak a különleges műveleti századoknál repül. A feladata a kükönböző speciális alakulatok kirakása, és/vagy kiemelése. Az a célszemély, aki miatt ilyen gépet küldenek, azt nem a rosszfiúk frencsájz piramis alján tartják nyilván. 

Habár a két variáns külsőleg nagyon hasonló, és egyaránt az Osprey nevet viselik, de nem véletlen az eltérő típusjelzés, ugyanis a légierő gépét a felszereltsége még különlegesebbé teszi. Képes az ellenséges területre éjszaka is alacsonyan behatolni, az ilyen veszélyes repülési profil során nagy segítség az AN/APQ-174D terepkövető radar, és a törzs alatt lévő, forgatható toronyban lévő AN/AAQ-16 infrakamera.

Az önvédelmét szolgálja a AN/ALQ-211 radarbesugárzásjelő, és az AN/AVR-2 lézerbesugárzásra figyelmezető berndezés. A jól ismert AN/ALE-47 infra és dipólkivetőn kívül egy ma még viszonylag ritka eszközzel is rendelkezik. Az AAQ-24 DIRCM egy irányított infravörös sugárzással olyan módon birizgálja meg a közeledő infrakeresővel rendelkező rakétákat, hogy azok vezérlése nem képes többé teljesíteni az elvártakat.

A CV-22B utazósebessége, 430 km/h, a hatósugara 720 km, de ez légi utántöltéssel megnövelhető.

A címben szereplő utalás, hogy az Osprey egy Transformer, vagyis alakváltó, nem véletlen. Ugyanis nemcsak arra képes, hogy a rotorjait a hajtóművekkel együtt megdöntse, de nagyon látványosan "összecsomagolja" magát. A szárnyát elfordítja, és a légcsavarlapátokat behajtja, hogy kisebb helyet foglaljon el, például egy hajó hangárjában.

Ez ugyan egy MV-22B, de az összehajtogatósdi, kicsomagolósdi ugyanúgy működik a CV-22B esetében is.  

A Duna keleti és nyugati partja. Egyik nap még nyugati gépek repülnek el fölötte, a következő nap pedig már keletről jön látogató. 

Általában a lövész alakulatok közvetlen támogatására használják az aknavetőket, a kezelőik képesek járművek nélkül, szétszerelve hordozni azokat, így együtt mozoghatnak a gyalogsággal. Persze vannak jóval nagyobbak is, például a szovjet M-160-as, amelynek az űrmérete némi töprengés után kitalálható a típusjelből. Az 1300 kg-os vontatható fegyver a 41 kg-os aknagránátot 8 km távolságba is elrepítheti. Abban is különbözik a kisebb aknavetőktől, hogy nem a csőbe ejtve történik a töltés, hanem hátulról. 

M-160-asok, a háttérben pedig a T-55-ösre telepített példányok. 

Az iraki hadsereg számára vásároltak az M-160-asokból, majd a helyi szakemberek ezekből többet „önjárósítottak”. Nagy vasakba építették be az aknavetőket, ugyanis a T-55-ös harckocsit alakították át a hordozásukra, az eredeti torony helyett páncéllemezekből szögletes felépítményt applikáltak, ebbe került a 160 mm-es belső átmérővel rendelkező aknavető. A blog indításakor az első posztban erről közöltem pár képet.

A nagy, nagy (bolsoj) Szovjetunióban még egy ennél is nehezebb fegyver tervezésére kérték fel a tüzérségi mérnököket, amely felső szögcsoportban volt képes a tüzelésre. Az indokolatlanul összetett mondat második felében megejtett, mondhatni csugyesztnij (csodás) megfogalmazás azt jelenti, hogy a cső 45°-nál nagyobb szögben áll a talplemezén a lövéskor, vagyis a gránát így indul útjára, és egy parabola pályán haladva végül a lefelé haladó szakaszon közel függőleges helyzetben csapódik be. Az M-240-essel a hegyekben, fedezékek mögött lévő célokat akarták brutális hatékonysággal rombolni 9,7 km távolságig. A fegyver harci tömege 4500 kg, a gránátja pedig 130 kg-os. Magyarán a lövedék majdnem annyit nyom, mint egy 120 mm-es aknavető! Az is magától értetődik, hogy nagyobb járműre volt szükség a mozgatáshoz, speciális vonatókat használtak.

Az M-240-es a csövére csavarozott vonószemmel volt vontatható. 

Az M-160-ashoz hasonlóan a töltés hátulról történt, a majdnem másfél mázsás gránátot összesen 5 ember ügyeskedte a csőbe egy kis kocsi segítségével. Ehhez a csövet vízszintes pozícióba kellett leengedni, majd utána felállítani a tüzelési helyzetbe. Nem okozhat meglepetést, hogy emiatt a tűzgyorsaság elég alacsony volt, percenkét mindössze egy gránátot lőhettek ki. A menethelyzetből a tűzkésszé tétel is sok időt vett igénybe, még a 11 fős kezelőszemélyzetnek is 25 percre volt ehhez szüksége. Cserébe viszont már egyetlen gránát iszonyatos pusztítást vihetett végbe, ha megfelelő helyre csapódott. Még távolabb lévő embereket is képes volt megsebesíteni, vagy égési sérüléseket okozni nekik.

Több különböző 240 mm-es aknagránátot gyártottak, melyek közül több rakéta-póthajtású volt. A lőtávolságot így 20 km-re tudták növelni, de az indulótömeg már 200 kg fölé nőtt. A hagyományos repeszromboló hatású gránáton kívül több más célú változatot is kilőhettek a nehéz aknavetőből. A Nyerpa nevű kazettás gránát nem csapódik be a célba, ugyanis előtte kinyílik egy kis ejtőernyő, majd ezután kerül kiszórásra a 14 altöltetet.  Lézeres félaktív vezérlésű változatot is rendszeresítettek a Szovjetunióban Szmelcsak néven, ezt elődlegesen bunkerek megsemmisítésére szándékoztak használni, hogy felülről törhessék fel azokat. Na de ami igazán durva, hogy még 2 kT hatóerejű nukleáris, és vegyi töltetű gránátot is gyártottak az M-240-eshez!

 Oroszul az aknavető egyébként minomjot (миномёт), ami magyar fülnek kissé viccesen hangozhat. 

M-160-asok és M-240-esek, valamint az önjáró aknavetők. 

Irakon kívül más baráti ország is kapott az M-240-esekből, köztük Szíria. Talán nem meglepő, hogy a polgárháborúban bevetették, és persze arra, amire igazán alkalmasak: városok ellen.

A Szovjetunióban persze rájöttek, hogy az aknavetők közt óriásnak számító dög mozgatása és kiszolgálása nem teszi lehetővé a rugalmas harctevékenységet. Ezért az Uraltranszmas üzemében megkezdődött a 2Sz4 Tyulpan önjáró változat gyártása, amely egyértelműen mozgékonyabb egy jármű/ vontatmány szerelvénynél. A telepítést, a töltést is felgyorsította a GMZ-123-asra épített szerkezet.

A 2Sz4 önjáró aknavetők még mindig hadrendben állnak Oroszországban, egy korszerűsítési program végrehajtása is folyamatban van már. Az viszont megnyugtató, hogy a tömegpusztító töltetű gránátokat már kivonták a szolgálatból.       

A címhez egy megjegyzés: a magnum latin szó, jelentése nagy, hatalmas. Vagyis nem egy fegyver típusjelzése, és nem is jégkrémgyár.