Exclusive Military Hardware

2020. november 11. 22:25 - Harrdder

Amikor a NATO-nak volt oka félni az An-26-osoktól

Harcászati szállító repülőgépek bevetési tervei  

Az októberi szpotter napon nemcsak Gripeneket láthattunk Kecskeméten. A már nyugdíjazott An-26-osokat is megcsodálhattuk ismét, a szolgálatból kivont gépekből 5 darab állt a betonon, méltóságteljesen. Még így is erőt sugároztak magukból, annak ellenére, hogy egyáltalán nem úgy gondolunk rájuk, mint harci repülőgépekre. 

 dsc_0627.JPG

November 11-e alkalmából, Szent Márton ünnepén, az ejtőernyősök, és felderítők védőszentjének napján azonban érdemes megemlékezni arról, hogy 1990 előtt igazi harci bevetésekre készültek az An-26-osaink. Az 1974-ben beszerzett harcászati szállító repülőgépeknek a NATO, és a néhai Varsói Szerződés között kirobbanó háborúban a magyar mélységi felderítő alakulatok különleges csoportjait kellett volna az ellenséges vonalak mögé ledobniuk. Nem véletlenül szerepelt ez a furcsa jelző az ejtőernyős ugrásra kiképzett felderítők megnevezésében, mert valóban az ellenség mélységében volt kijelölve a működési területük. A tervekben mai szemmel nézve is elképesztő távolságok szerepeltek, a szállítógépek akár 900 km-re is ledobhatták volna a katonáinkat a saját vonalaktól.  

20201021_154141.jpg

Kockázatos, életveszélyes vállalkozásnak ígérkezett, hogy a korszerű légvédelemmel, és vadászgépekkel oltalmazott ellenséges területen elérjék a kijelölt ugrózónát. Csak egy-két elejtett megjegyzést hallottam arról, hogy a saját légierőnk csapásmérő gépei mögött terveztek éjszaka berepülni. Az is elképzelhető, hogy földközelben akarták elkerülni az ellenséges radarok általi észlelést, és csak a ledobás idejére emelkedtek volna magasabbra. A mélységi felderítők deszantolásának helyét ekkor viszont nagyjából be lehetett határolni. A gyakorlatokon ezért a földetérést követően 20-40 km-es menetet kellett végrehajtani, hogy minél messzebb kerüljenek, elejét vegyék annak, hogy a kereső alakulatok megtalálják őket. 

Az An-26-os a műszerezettsége miatt alkalmas volt az ilyen éjszakai feladatokra, a saját földi navigációs berendezésektől távolabb is. A kijelölt ugrózóna megtalálására pedig kidolgoztak egy eljárást. Irányadó majakot kellett telepíteni a földön, ez egy diplomatatáska méretű berendezés volt. A meghatározott távolságba érkező An-26-os RPSzN-3 típusú lokátorának jelei hozták működésbe, sugározni kezdett, így láthatóvá vált a gép műszerfalán lévő képernyőn. Nagyon pontos rárepülést lehetett elvégezni ilyen módon, még sötétben is, és a deszantolást úgy kezdhették meg, hogy az ejtőernyősök képesek legyenek egy erdei tisztáson földet érni. Az irányadó elhelyezése persze egy ott tartózkodó személyt igényelt, de ez már a titkosszolgálatok világába vezet. Viktor Szuvorov, a nyugatra szökött, diplomáciai fedésben dolgozó GRU ügynök leírta az Akvárium című könyvében, hogy a hidegháború idején a szovjet Szpecnaz csoportok számára megfelelő földetérési területeket jelöltek ki a célországokban.  
dsc_0381.JPG

Abban biztos vagyok, hogy az An-26-osok személyzete, és a terepszínű kezeslábasba öltözött ejtőernyősök mindent elkövettek volna, hogy végrehajtsák a feladatukat. Ma már el lehet mondani, hogy nemcsak felderítés volt a feladatuk. Kiemelten fontos célpontok megsemmisítésére készültek fel, nem véletlenül hajtottak végre a kiképzéseken atomtöltetű rakétákat szimuláló céltárgyakra lövészetet. Magas rendfokozatú parancsnokok likvidálására, hidak, vasútvonalak felrobbantására is képesek voltak. Már egyetlen An-26-os is két különleges felderítő csoport ledobására volt alkalmas. Az alig 10 fős csoportok bevetésével a létszámukhoz képest sokkal nagyobb károkozással lehetett számolni. Hiszen az ellenségnek ilyenkor meg kell erősíteni az őrszolgálatokat, és a biztonságosnak vélt területeken már a jelenlétük is félelmet, zavart kelt. A keresésükre, üldözésükre pedig több zászlóaljnyi katonát kell kivezényelni, ami máshonnét hiányzik. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ilyen nagy távolságból nem igazán tudták volna kiemelni, és visszahozni őket. Talán az volt az elképzelés, hogy a saját erők előretöréséig elrejtőznek, és bevárják őket. Nem sok esély lett volna a túlélésre, nem véletlenül emlegették viccesen, hogy a bevetéskor azonnal törlésre kerülnek az étkezési névsorból.   

Napjainkban Dél-Koreában egy háború esetén az északi különleges erők tevékenységét szintén nagyon veszélyesnek tartják. A kijuttatásukra tekintélyes An-2-es flottát tartanak hadrendben. Számos helyen olvasható volt már, hogy délen még mindig nem találták meg a teljes védelmet arra a szcenárióra, ha a kétfedeles, lassú gépek éjszaka repülnek be a légterükbe. Nem tudnák megakadályozni mindegyik csoport ledobását, így azok megkezdhetnék a harctevékenységüket a Koreai Köztársaság területén. Sok példa volt már arra az emúlt évtizedekben, hogy ezek a fanatikus, jól képzett katonák akár egyénileg is a végsőkig küzdöttek. Az An-2-esek  alkalmazása az eltérő hadszíntéri sajátosságok miatt jelentősen eltér attól, amit az An-26-osok esetében terveztek, de némi analógiát mégis lehet találni. dsc_0362.JPG

dsc_0645.JPG

 

dsc_0630.JPG

dsc_0413_1.JPG

dsc_0640.JPG

Szerencsére a magyar mélységi felderítők, és az An-26-osok igazi harci megmérettetésére nem került sor, így nyugodtan pihenhetnek most a kecskeméti bázison. A szolgálati idejük alatt nagyon sok hivatásos, és sorállományú ejtőernyős katona került szoros kapcsolatba velük. A szolnoki felderítő zászlóalj, és a többi mf. század, valamint a különböző ejtőernyős szolgálatok állományából durva becslés alapján kb. 10000 katona ugorhatott belőlük 1974 és 2020 között. Az Ancsák kivonása után nagy szükség van arra, hogy megérkezzen a rámpás utódtípus, amely alkalmas lesz ismét az ejtőernyős műveletekre. 

Végezetül pedig itt egy igazi éjszakai bevetés.  A hangfelvételből akkoriban mi az An-26-os zúgását véltük (vagy inkább akartuk) kihallani.  

 

1 komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása