A vontatott tüzérségi eszközökről írott posztom után következzen egy újabb tematikus összeálítás. Következzenek most az önjáró tarackok, amelyekből szintén elég vegyes felhozatalt találtam Irakban. Könnyen belátható, hogy milyen előnyei van annak, ha egy nehéz ágyúhoz nem kell külön vontató járművet rendszeresíteni, és még páncélba is "csomagolják" a löveget. Ráadásul a lőszert is lehetséges bemálházni a küzdőtérbe. Sokáig a lánctalpas futóművet preferálták a legtöbb országban, emiatt az önjáró tarackok egy laikusnak akár harckocsinak is tűnhetnek, ha meglátnak egy ilyen löveget, azonnal "tankot" kiáltanak. A harckocsiktól persze sokban különböznek, ugyanis nem hosszúcsövű páncéltörő ágyút, hanem nagyobb űrméretű tarackot építenek be, amely közepes, és felső szögcsoportban tüzelhet. Magyarán a harckocsik nem emelhetik fel olyan magasra a csövüket, míg az önjáró lövegek igen, így megosztott irányzással messzebbre lőhetnek. Általában a tüzérséghez tartozó járművek tornya a teknő hátsó traktusában van, és nagyobb, mint a harckocsiké. A terepjáróképességük, és páncélzatuk viszont elmarad a harckocsiktól, a védettség és a mozgékonyság nem kiemelt szempont, nem az a feladatuk, hogy támadásnál elsőként törjenek előre.  

Na de nézzük, miket is kaptam lencsevégre! Az a sztereotípia élhet általában sokakban, hogy az iraki hadseregben 1990 előtt leginkább szovjet, és kínai haditechnikai eszközöket rendszeresítettek. Erre mindjárt rá is erősítek. 

A 2Sz3 típusú tarackot valóban a munkásosztály paradicsomaként reklámozott országból vették, ahol a szépen hangzó Akacija nevet kapta. A 152 mm-es tarackkal rendelkező Akác a magyar veterán tüzérekben  régi emlékeket idézhet fel, hiszen idehaza is rendszeresítve volt, amíg ki nem vonták a 90-es években. 

Az iraki tüzérség azonban sokkal többet vásárolt egy másik típusból, amely mellett a szovjet Akác kis csemetének tűnhet. Az első posztjaim egyikében már írtam a francia AMX Au F1-es önjáró tarackról, most viszont több képet is megosztanék a típus általam látott példányairól. 

Konstruktőrök az AMX-30-as harckocsi több részegységét alkalmazták az önjáró taracknál, így a teknőt, a futóművet, és persze a motort is. A torony elég nagyra sikerült, ezért a jármű egy átlagos harcjárműhöz képest igencsak magas lett. Még a füle is pattoghatott a légnyomáskülönbség miatt annak, aki felmászott a tetejére. 

A 86 megvásárolt példányból 2003 után egy sem maradt működőképes. 

C'est magnifique! 

A nagyméretű torony hátuljába lehetett a lőszert bemálházni.

Megosztok egy videót is erről a típusról, bár az nem iraki, viszont nagyon tanulságos. A lánctalpas tüzérek élete nemcsak móka és kacagás! Mert hallottatok már a gonosz trélerről, a gonosz, nem eléggé széles utánfutóról? 

 A videón egy francia AMX Au F1 sikertelen rakodási kísérlete látható, nagy felhajtást akartak csapni. De az vesse a vezetőre az első követ, aki már csinálta ezt egy 42 tonnás lánctalpassal. A fehérre festett önjáró tarack az ENSZ libanoni békefenntartó kontingensébe tartozott.   

Most pedig következzen egy kis meglepetés! Ugyanis az M109-esből is nagyon sokat találtam. Az amerikai gyártású önjáró tarack a Paladin (magyarul lovag, de a levente is szerepel a szótárban) nevet kapta. A 60-as évek elején állították szolgálatba, ezt követően hatalmas sikert aratott a fegyverpiacon, 20-nál több országba exportálták. A korszerűsített változatai mind a mai napig hadrendben vannak sok helyen. Mi több, még a következő évtizedekben is használni fogják ezeket. 

Természetesen nem közvetlenül az Egyesült Államokból származnak az iraki M109-esek. Sok más fegyverhez hasonlóan ezeket is Irántól zsákmányolták a nagy háború alatt. 

Még a sah uralkodása alatt vettek több százat az A1-es változatból.  A jármű hátulján támasztó sarkantyúk vannak. 

A keskeny lánctalp viszonylag kis tömegre utal.  

Az amerikai katonák közül valaki nagyon durván üzent haza a hűtlenségről.  

Az M109A1-es hátó ajtaján belátni a küzdőtérbe. 

A lánctalpakhoz tartozó cserélhető gumibetétek az egyik tarack mögött. 

Meglepő, hogy még az önjáró tarackokból is sokat zsákmányoltak az irakiak, hiszen ezeket elvileg nem az első vonalban telepítik, és képesek gyorsan a helyüket változtatni. Már ha időben kapnak visszavonulási parancsot.  

Ez bizony eléggé lepukkant, mondhatni csöves tüzérség. 

Végezetül a francia önjáró tarack típusjelzésének titkát próbálom megfejteni. Habár tanáraim minden erőfeszítése kudarcot vallott, hogy frankofón legyek, talán mégis megtalálom a magyarázatot. Az AMX az Issy-les-Moulineaux nevű városban lévő gyárra utal (Atelier de Construction d'Issy-les-Moulineaux),  ahol több páncélozott harcjárművet, valamint harckocsit terveztek, és építettek. Az AMX később a GIAT-hoz került, ebből a cégből lett a mai NEXTER. Az Au pedig nem arany, hanem a canon automoteur kifejezésből származik, ennek jelentése önjáró löveg. Az F1 pedig szokványos francia típusjel a fegyverek első változatára.     

Az Intrepid múzeumhajó fedélzetének egyik szegletében a vietnámi háborúban használt repülőgépeket állították ki. Típusismertető helyett néhány érdekességet osztanék itt meg a nagyérdemű olvasóközönséggel a tematikusan összegyűjtött példányokról. Azt egyből észre lehet venni, hogy amerikai részről a hajófedélzeti repülőgépeket akarták bemutatni. 

Kezdjük az amerikaiak egyik ikonikus típusával, hiszen a Phantom különböző változatai három haderőnemüknél repült. Azonban ez a kiállított gép hiába viseli a tengerészgyalogság jelzéseit, nem a Marine állományába tartozott.

Eredetileg még F4H-1 típusjelzéssel készült el a McDonell gyárban. A haditengerészetnél viszont már F-4B lett a típusjele, amikor is egységesített rendszert vezettek be, hogy megszűntessék az addig használt zavaros gyakorlatot.

A 150628-as oldalszámú Phamtomot később korszerűsítették, új hajtóműveket kapott, így már az F-4N-ként folytatta a szolgálatát a flottánál. Egy konkrét harci bevetéséről van információ, 1980-ban az Öbölben légifedezetre volt kijelölve az Eagle Claw hadművelet során. Ennek a gépnek is biztosítani kellett volna a túszok kimentésére megindult akciót.

Az Intrepid hajón viszont átfestették, és ma már a VMFA-323 Marine mererevszárnyú vadászbombázó század színeit viseli. Így állítottak emléket annak, hogy a tengerészgyalogság repülőgépei is részt vettek a vietnámi háborúban. 

Az F-8-as Crusader kifejezetten hajófedélzeti vadásznak készült, a flotta és a tengerészgyalogság egyaránt rendelt belőle. A Vietnám egén zajló háború során azért vált népszerűvé, és a pilótáik azért szóltak be joggal a légierőnek, mivel a Kereszteslovagok rendelkeztek beépített gépágyúkkal, de a csúcsmodellnek számító Phantomokból azt kihagyták.

Ezen az F-8K repülőgépen jól látni, hogy a Vought gyár mérnökei egy érdekes megoldást alkalmaztak. A korai szuperszonikus repülőgépeknek nagy volt a leszállósebessége, ezért eltérő ötletekkel álltak elő. Az F-8 esetében azt találták ki, hogy hidraulikus munkahengerrel a teljes szárny állásszögét megnövelték.

Ez jól jött a katapultos felszállásnál, és a leszállásnál egyaránt. A bejövetelt alacsonyabb sebességgel végezhették úgy, hogy az F-8-as állásszöge mégsem volt túl nagy, így a pilóta kilátott előre, és nem kellett a „húzott” gépből a tenger felszínéhez képest viszonyítania a magasságát.

A szárnyvéget persze az F-8K gépeken is fel lehetett hajtani. 

A múzeumban lévő F-8K előéletéről nem találtam információt. A festéssel a Navy VF-111 Sundowners vadászrepülő századának azon gépét jelenítik meg, amellyel Toni Nargi százados a Rolling Thunder hadművelet során 1968-ban lelőtt egy MiG-21-est. Igaz, az egy F-8C volt, de külsőre alig különbözik a két változat. 

És most térjünk át az ellenfélre! A vietnámiak nagy számban használtak már szuperszonikus vadászokat, több légigyőzelmet is elértek velük. A kiállított MiG-21PFM-et azonban nem a hajdani ellenségtől kapták, pedig a felségjel, és az álcafestés erre utal. Azonban a deltaszárnyú eredetileg a lengyelek 10. vadászrepülő ezredében repült, onnét került az Intrepidre.

Először még a piros fehér „sakktáblával”, és tigris festménnyel az oldalán volt kiállítva, ugyanis a NATO Tiger Meeten egyszer így vett részt a 94A4105 gyári számú repülőgép. Később döntöttek arról, hogy a vietnámi ellenfél gépeként mutassák be, ma már így tekinthető meg. A lengyeleknél használt oldalszám egyébként nem változott, azt megtartották. A sorozatszám azt is megmutatja, hogy ez valóban a 94A gyártmány, vagyis MiG-21PFM, ilyen változattal tényleg rendelkezett a vietnámi légierő. Nálunk kevésbé ismert, mivel nem rendszeresítettük. A MiG-21PF-től ránézésre elsőre a függőleges vezérsíkja alapján lehet megkülönböztetni, mivel az nagyobb lett, így javították az iránystabilitást. Szintén lényeges különbség volt, hogy már rendelkezett az SzPSz határréteg lefúvó rendszerrel, amivel a leszállósebességet csökkentették.

A vietnámi pilóták MiG-17-esekkel repülve is felvették a harcot az amerikaikkal, ezért annak egy változatából is szereztek egyet a múzeum számára. A kiállított gép szintén Lengyelországból származik, azonban a pontos típusjele LIM-5-ös, amit saját maguk gyártottak a MiG-17F licence alapján. 

Azt hiszem ebben a posztban elég kiegyensúlyozott volt mindkét fél gépeinek bemutatása. A múzeumban már jól megférnek azok a repülőgépek, amelyek valamikor élethalálharcot vívtak egymással. 

 A napokban újra megnéztem a méltán népszerű, dallamos rockzenét játszó Slayer videóját, amelyben jelentősnek mondható Cameo szerepet kapott egy Mi-24-es. A fülbemászó, lágy dallamok, és a gondosan megkomponált képi világ megihletett, ezért írok néhány gondolatot erről a helikopterről.   

A szelíd megjelenésű helikopter sokak szerint egy erejével kérkedő férfira emlékeztet. Szerintem ez teljesen légből kapott.  

A kecses futóműve, és a hátsója egyértelműen a formatervezők munkáját dícséri.

A 30 mm-es ikercsövű, önvédelmi oldalfegyvere miatt teljesen alaptalanul rejtett agresszióval vádolják a Mi-24P-t.  

A  rádiók által sokat játszott, fülbemászó dallamú Slayer dalokat a kifinomult ízlésű hazai közönség is kedveli. A több évtizedig képzett énekhang, és a Mi-24-es helikopter jól illik egymáshoz. A harmonikusan dallamos,  mondhatni királyi gitárjáték tovább fokozza az összhatást.   

A természetes közegében repkedve a környezetünk védelmét népszerűsíti. A Mi-24-es a fenntartható fejlődés élharcosa, emiatt régebben idehaza a zöld árnyalataiban is pompázott. 

Csendes zümmögő hangjával sokáig észrevétlen marad, nem szereti felhívni magára a figyelmet. 

Ne szégyellje senki, ha elérzékenyül, és a magában rejtőző romantikus énjét felfedezi ezen képet látva!

Ez a cuki madár a teret is képes meggörbíteni! 

Az ívelt formák a törzsön jól összeférnek a szárnyvégek szögletességével. Külön öröm, hogy a kiegészítőként viselt B-8-as blokk nem töri meg a színvilág egységét. 

Ha a Mi-24V négycsövűje feléd néz, az egy csodálatos barátság kezdete lehet. 

A kiegészítőit csak bemutatókon láthatjuk így. Nem szeret velük kérkedni, magába rejti a képességeit. 

Amikor megmutatja magat valójában, akkor is csendes szerénységgel húzódik meg egy sarokban. 

Egyszer a párhuzamos csövek is találkoznak a végtelenben.  

Végezetül mondjuk ki az igazságot! Ami nem öl meg, az megerősít. Kivéve a Mi-24-est, mert az megöl. Repülő harci gép, maga a brutalitás, hiszen gyilkolásra, pusztításra tervezték. Vagyis egy igazi Slayer!  

Az elmúlt héten kétszer is beszámoltam arról, hogy HH-60M helikopterek repültek Budapest felett. Most végre írhatok arról, miért vannak itt, és arról is, hogy az említett forgószárnyasok magyar katonákkal együtt végeztek közös kiképzést. A 3. Vegyes Harcászati Repülődandár (Combat Aviation Brigade) UH-60L/M és CH-47F helikopterei, valamint az 1/8 Cavalry, vagyis az 1. Páncélos Felderítő Hadosztály 8. Páncélos Felderítő Ezredének egy alegysége érkezett hazánkba pár hete. A Steppe Archer (Sztyeppék Íjásza) fedőnevű gyakorlatsorozat részeként a Hawk Strike műveletbe hazai részről bevonásra került a magyar 2. különleges dandár, valamint az 5-ös bocskaisok, a szolnoki helikopteresek, de rajtuk kívük sok más alakulat katonái is részt vettek.  

A harcászati foglalkozások, lövészetek után a mai napon egy összetett légiroham műveletet hajtottak végre. A szcenárió szerint a kék (saját) országgal határos vörös ország egyre inkább provokatív lépéseket  tett, feszült politikai helyzet állt elő. A vörösök felderítő drónja berepült kék területre, az lezuhant, a visszaszerzésére kis létszámú katonai egységet dobtak át, amely befészkelte magát egy településre. Az ellenséges erők felszámolására, valamint a drón megszerzésére helikopteres szállítással egy század erejű alakulatot szándékoztak bevetni.  

A rosszfiúk egyike. 

A harctevékenységet a Mi-24-es helikopterek kezdték meg. A domborzat és a fák takarásában repülve viszonylag későn váltak láthatóvá. 

Vegyes összetételű volt a géppár, a gépágyús Mi-24P mellett egy négycsövű géppuskával rendelkező Mi-24V szimulálta a rácsapásokat. 

Az Újdörögdön feléptített romváros kiválóan alkalmas az épületharcászat gyakorlására. 

A másik Mihu gépágyús Mi-24P volt. 

A csapatszállító helikoptereket már messziről hallani lehetett, de a két Chinook - akárcsak a többiek -  sokáig rejtőzködtek.  

Hat forgószárnyas hozta a magyar, és amerikai katonákat.  

A két CH-47F egy-egy magyar szakaszt rakott ki, akik a 882-es rohamlövész osztag állományába tartoznak. Vagyis nem kis látszámú, különleges műveleti csoport bevetésére került sor. 

Hopp, ha jobban megnézzük ezt a képet, akkor tovább bővül az interoperabilitásról alkotott képünk. A magyar katonák mellett amerikai mesterlövészek vannak. Nem túl jó a kép, de azt hiszem kettő .300 Winchester Magnum lőszerrel működő M2010 ESR puskát láthatunk. A rádiós kezében lévő fegyver típusát nem tudom meghatározni. Talán M110-es lehet?   

A magyar katonák a kirakás után nem mentek túl messze, nem kezdték meg azonnal az épületek átvizsgálását, felmérték a helyzetet, és várakoztak. Megszervezték a további tevékenységet.  

A négy Black Hawk szintén két szakasznyi amerikai katonát tett ki a település másik oldalán. A gyors netes kutakodás után úgy tűnik, hogy ez a 93-26482 oldalszámúszámú gép, amely kissé régebbi UH-60L változat. 

Szintén megfigyelték a tervezett előrenyomulásuk területét. Az M240-es géppuskákkal hatékonyan lehet lefogni az ellenséget, amikor megindul a támadás. A kirakást természetesen a fedélzeti lövészek is biztosították. 

 Némelyik Black Hawk eléggé viseltesnek tűnt. 

 Felszáll a 11-20388-as számú UH-60M. 

A forgószárnyasok elhagyják a harcterületet. Általában mindegyik amerikai hadosztálynak saját helikopteres dandárja van, de erre a gyakorlatra nem egy magasabb egységből vezényelték a résztvevőket. A forgószárnyasok a 3. Lövész Hadosztály, a katonák a 1st Cav állományába tartoznak.  

Az amerikai szakaszok, és a magyarok külön, de összehangoltan tevékenykedtek. A települést két részre osztották, az épületeket mindenkinek a maga "szektorában" kellett megtisztítaniuk. 

A Mi-24-esek időnként visszatértek. Az előretolt repülésirányító (JTAC) koordinált minden légi mozzanatot.  

A "magyar sávban" is megindult a támadás. A tájékoztató szerint a katonák előtte nem gyakoroltak a helyszínen, a kirakás után szembesültek először a feladattal a leküzdendő célokkal. A parancsnokok döntését, a katonák tevékenységét sok váratlan tényező befolyásolta. A gyakorlat a bemutató jelleg miatt kb. 60 percre volt tervezve, a valóságban egy ilyen település elfoglalása 6-8 órát is igénybe vehet. Minden lépést meg kell fontolni, hogy elkerüljék a veszteséget. Ugyanakkor erőszakosan, és hatékonyan kell a rohamot végrehajtani.   

A magyar katonák már az új BREN 2 gépkarabélyt használták, de a kollektív fegyver még a régi PKM géppuska volt.  

Az ellenerő magyar katonáira jutott a védők hálátlan szerepe. 

Windows 2020 - Hawk Strike Edition.

A házakban heves tűzharcokra került sor, hangos üvöltözés hallatszott, ahogy a parancsokat kiadták, a helyzetjelentéseket továbbították. A tisztogatás nem ment gyorsan, szobáról szobára, szintről szintre haladtak. A tájékoztatásunk során többször is felhívták arra a figyelmünket, hogy az épületharcászatot nem szabad ész nélkül siettetni, sokszor kell leállni, gondolkodni, és azután döntést hozni.  

Füstföggöny mögött újabb épület felé rohannak az 1/8 Cav katonái. 

A támadó rajokkal nagyon sok fotós, és videókamerás katona haladt együtt. Folyamatosan felvételeket készítettek, hogy azok alapján kiértékelhessék a tevékenységüket. Az esetleges hibákból jól lehet tanulni. 

A behatolás csapatmunka. Az egyik védő már megpihent. 

Az amerikai szektorban alig pár méterre tőlünk a tetőn is megjelentek. 

Csak óvatosan, egymást fedezve, de maximális tűzerővel! A szakaszok rajokra tagozódtak, ez inkább lövész alakulatokra jellemző. 

A felkészült katona segédeszközt is visz a harcba. Az elfoglalt, megtisztított helyiségek ablakaiba jelzéseket raktak ki, de csak kis ideig. 

Igen, természetesen vaklőszereket használtak, ezért van a vörös színű csőszűkítő a BREN 2 gépkarabélyokon. 

A romvárosban az egyes épületek egy valódi település jellegzetességeit viselik magukon. Az óvoda tetejéről fedezik az iskolába behatolókat.  

A BREN 2 mellső markolatában lévő villaállvány jól jön a fekvő testhelyzetben. 

A jelzőfényeket az amerikaiak az M4A1-esükre szerelt 40 mm-es gránátvetőikből lőtték fel. Az M583A1 gránát kisméretű ejtőernyője kinyílik a levegőben, a világító töltet pár másodpercig működik. 

A bank épületének elfoglalása is fontos feladat volt. 

A PKM géppuskák sorzataitól nagyon hangos volt a romváros, gyakran kellett hevedert cserélni. 

A harcok során egy katona megsebesült, akit kihoztak a tűzvonalból, ez volt a CASEVAC (Casuelty Evacuation). Az állapotát stabilizálták, majd az épületek megtisztítása után már hívhatták a MEDEVAC (Medical Evacuation) helikopter. 

Ezt a HH-60M-et már jó ismerősként köszönthettem, hiszen a Duna Pláza mögött kétszer is leszállt a múlt héten. 

Csapataink teljes sikert értek el, az ellenséges erőket felszámolták, a drónt megszerezték. A településtől távolabb vonultak, felkészültek a kiemelésre. A 6 helikopter visszatért, hogy hazavigye a harcban megfáradt vegyes összetételű alegységet.  

A két nagy szélkelep a legmodernebb Chinook változat volt. A CH-47F minden önvédelmi berendezéssel rendelkezik, amire szükség lehet egy harcterületen.  

Jó annak, aki ha pihenni vágyik a munkahelyén, bármikor szívhat egy kis friss levegőt, és még nézelődhet is.  

Öt forgószárnyas egy területen, mögöttük a Balaton felvidék. Ha minden a tervek szerint alakul, 2023 után 6 magyar felségjelzésű H225M képes lesz ugyanennyi katonát kirakni/kiemelni. 

Látványos, ahogy a Chinookhoz vonulnak a katonák. 

A negyedik UH-60 távolabbi helyen szállt le, akkor vettük észre, hogy egy HH-60M végig ott tartózkodott. Ez a helikopter látta el folyamatosan a gyakorlat egészségügyi biztosítását. Távolban a Somló hegy. 

A CH-47-eseket pont szemből fotózhattuk a felszállásuk közben. 

Távozik a kötelék. 

Végezetül meg kell említeni, hogy a légiroham műveletet legalább egy másik, "láthatatlan" század biztosította. Jóval távolabb védelmi vonalat alkottak, hogy megakadályozzák a vörös erősítés megérkezését. A gyakorlat végén ezek a katonák is bevonultak a romvárosba. Eléggé egy évjátratúnak tűntek, valószínű, hogy a Ludovika tisztjelöltjei lehettek. 

A Marina Part melletti helikopter leszállóhelyen mostanában nagy a forgalom, március első napján ismét egy HH-60M tette tiszteletét, a hétvégi időpont, és a felhős égbolt ellenére. A sebesültszállító helikopter szerencsére megint csak gyakorlórepülést végzett, de újra bizonyította azon képességét, hogy képes a kisméretű, akadályokkal nehezített területen leszállni. 

Bár már leírtam az előző posztban, megismétlem, hogy a gép a pár hétig hazánkban tartózkodó amerikai alakulathoz tartozik. A személyzete azt gyakorolta ma is, amit hétfőn, vagyis ha egy katonájuk sürgős orvosi ellátásra szorul, akkor a lehető leggyorsabban a fővárosi Honvédkórházba szállítják. 

Talán sokan most megkérdőjelezik, hogy miért kell egy újabb posztot írni erről az eseményről. Szerény véleményem szerint egy apró, gyéren lakott, Budapest nevű település fölé érkező katonai helikoptert mégis észrevehetnek az állampolgárok, és felmerülhet bennük a kérdés, hogy az zajos szitakötő mégis miért van ott. 

A környék lakói számára lassan már megszokott látvány. Az erkélyeket ki lehetne adni szpottereknek. 

A környéket a rendőrök és a katonai rendészek ideiglenesen lezárták. Szükség van az elővigyázatosságra, hiszen ha egy bámészkodó túl közel merészkedik, mondjuk fotózkodás céljából, abból tragédia is lehet. 

Az utasszállítók is ezen terület felett közelítik meg a Liszt Ferenc repteret, de a magassági elkülönítés miatt ez nem okoz gondot. 

A leszállóhelyen most füsttel jelölték meg a kijelölt területet. Reméltem, hogy majd látványos örvényeket kavar a forgószárny, de a leszálláskor már nyoma sem volt a piros részecskéknek a levegőben. 

A Dust Off, vagyis porkavaró becenevet demonstrálja éppen. 

A hajtómű burkolatán jól látszik a 3. Lövész Hadosztály jelvénye. Az eredetileg kék-fehér csíkos, de egy katonai helikopterre csak alacsony láthatóságú kivitelben lehet felfesteni.  

A 20679-es számú HH-60M gép már hétfőn is leszállt itt. 

A fedélzeti technikus (vagy felcser) kiszállt, hogy a fogadóbizottsággal váltson pár szót. Az evezésre felszólító felirat ellenére nem szállt kajakba. 

 Hogy érdekesebb az orra? Így? 

Vagy így?

A két "szem" egyébként nem más, mint az AN/AAR-57-es rakétaveszélyre figyelmeztető rendszer két szenzora, ezek feladata a közeledő rakéták hajtóműve által kibicsátott ultraibolya sugárzás észlelése. A szenzorok teljes lefedettséggel figyelik a légteret, ezért vannak ilyen érdekes szögben elhelyezve. A hátsó féllégteret a farokrotoron elhelyezett szenzorok figyelik. 

Alig pár percig volt csak rotorlapátcsattogástól hangos az öböl, a Black Hawk felszállt, és távozott. Másik HH-60M most nem jött. A fényviszonyok nem voltak kedvezőek, de legalább most másik szögből tudtam fotózni.