Exclusive Military Hardware


2021. június 16. 22:14 - Harrdder

Gripen üzemnap

A primadonnák sikeréhez minden színházi dolgozóra szükség van

Még június elején kapott lehetőséget a bloggerek, a sajtósok, és a szpotterek csapata, hogy Kecskeméten ismét betekinthessenek a vadászrepülő ezred életébe. Örültem a meghívásnak, de eleve úgy mentem oda, hogy nem fogok sietni a posztolással. Jól tudtam, hogy egy ilyen rendezvényen mindenki szuper képeket fog készíteni. Jól ismerjük egymást, és azt is tudom, hogy hasonló az elkötelezettség, a lelkesedés. Amikor ott állunk egymástól karnyújtásnyi távolságra, és ugyanazt fotózzuk, akkor nagyjából ugyanazokat a képeket tartjuk majd  érdemesnek arra, hogy megjelentessük. 

Így vártam addig, míg lecseng a "ki fényképezte le a pilóta mosolyát orsózás közben" verseny, ezt követően próbáltam olyan életképeket visszaadni, amelyek máshol talán nem jelentek meg. Persze ez nem sikerülhet teljesen, de azért megpróbálom. Néha a képaláírások sem lesznek megszokottak. Én szóltam előre.  

dsc_1288.JPGNyitókép a tartaléknak előkészített Gripenről, amelynek vízszintes vezérsíkjai aszimmetrikusan voltak kitérítve. 

Tovább
Címkék: Kecskemét Gripen
Szólj hozzá!
2020. október 21. 23:55 - Harrdder

Gripen gépágyú töltése felszállás előtt

Vadászbombázók felkészítése a lőtéri bevetésre

A járványhelyzet ellenére a kiképzés nem állhat meg a kecskeméti repülőbbázison. Október 21-én a Puma század Gripenjei nappali, és éjszakai repülési feladatokat hajtottak végre. A kijelölt pilóták a gépeikkel az alföldi bázisról átrepültek a Dunántúlra, egészen pontosan a 0 ponti lőtér légterében, hogy a közvetlen légitámogatást gyakorolják. A JTAC előretolt repülésirányítókkal együttműködve végezték a rácsapásokat a célokra. A kiképzés még világosban kezdődött, de naplemente után is folytatódott. 

dsc_0439.JPG

Az első hullámról visszatérő gépeket még kora délután fotózhattuk. A reptér fölé érkezés után fordultak ki a leszálláshoz. 

dsc_0575.JPG

 

Tovább
Címkék: Kecskemét Gripen
Szólj hozzá!
2019. december 17. 15:54 - Harrdder

Kecskeméten ismét a teljes Gripen flotta!

Hazatelepültek a vadászok!

A Kecskeméten állomásozó vadászgépek idén májusban ideiglenesen Pápára költöztek, mert az alföldi bázison felújítási munkákat kellett elvégezni. A fejlesztések egyik fő célja az volt, hogy a katonai gépeken kívül polgári gépek is használhassák a repteret. A felszállópálya, és a gurulóutak egyaránt megújultak, az üzemi területeken nagy volumenű fejlesztéseket hajtottak végre. Modernizálták a repülőtér fénytechnikai eszközeit, és feltűnt, hogy a régi, szovjet gyártmányú meteorológiai radart lecserélték. Helyette egy sokkal korszerűbb típus áll már a több évtizede erre a célra épített dombon. Az ASR (repülőtéri légtérellenőrző) radart áttelepítették, új helyre került. Megújult kerítéssel védik az objektumot, ami nagyon fontos az ország egyik legfontosabb katonai létesítményénél. Az M és a J állóhelyeken a térvilágítás jól jön majd az éjszakai kiszolgálás biztonságosabb elvégzéséhez. A munkák egyébként nem fejeződtek még be, hiszen a rádiótechnika eszközöket is lecserélik majd, és az 1/A zónán lehetővé válik a nagyméretű szállító repülőgépek elhelyezése, és ott elvégezhetik a jégtelenítésüket is. Az munkálatokat magunk is láthattuk. 

A legfontosabb természetesen a beton, és a gurulóutak megújulása volt, így amikor ez megtörtént, a repülőgépek hazatelepülhettek, a Gripenek a mai napon indultak Kecskemétre. Kedd reggel a Puma század mind a 14 gépe felszállt Pápáról, és szép napsütéses időben érkeztek meg az igazi otthonuknak számító bázisra. 

dsc_0091www.jpg

Elsőként a 31-es számú Gripen szált le, így avatta fel a pályát.

dsc_0124_1.JPG

 Decemberi napfény a beömlőnyílásokban. 

dsc_0152_1.JPG

Il-28-as, MiG-15-ös és Gripen konstelláció. 

dsc_0164_1.JPG

Kis lépés a pilótának, de nagy ugrás a repülőalakulatnak. 

dsc_0166_3.JPG

A műszakiaknak jár a köszöntés ökölpacsival! 
dsc_0169.JPG

Természetesen mindent dokumentálni kell.  


dsc_0190.JPG

 

A gépek szólóban, vagy párban érkeztek a reptér fölé, majd az áthúzás után besoroltak a leszálláshoz. Az utasszállító utasai ha épp figyeltek, talán még láttak is ebből valamit. 


dsc_0225_1.JPG

A készültségi gépek éles rakétákkal települtek vissza. 

dsc_0208_1.JPG

A felfegyverzett Titánok nem gurultak el előttünk, egyből elfoglalták az őrhelyüket. A szolgálatot Pápán kezdték, és Kecskeméten folytatták. 

dsc_0237_1.JPG

Bejövetel, a madaraktól szerencsére jól elkülönítve. 

dsc_0283.JPG

Reménykedtünk, hogy mind a 14 Gripen összeáll egy kötelékbe, hiszen már volt példa erre. Sajnos most nem került sor ismét a csúcsbeállításra, de a puszta ötös újragondolt koreográfiája azért így is elismerést váltott ki a nézőkből. 

dsc_0289.JPG

 A bal kísérő kiválik. dsc_0326_1.JPG

 A leszállás után visszagurultak. 

dsc_0347_1.JPG

Gurul ez kézrátétel nélkül is! 

dsc_0337.JPG

Több gépen is volt függesztmény. 

Egyszerűbb volt így a "szállítás", de más oka is volt ennek. Az átrepülés alig 20 perc lett volna, de volt aki 47 percet töltött a levegőben, mert ha már felszálltak, kiképzési feladatot is végrehajtottak közben. 

dsc_0414.JPG

 Nagyüzem

 dsc_0430.JPG

dsc_0466.JPG

Újra itthon! 

 A felújítás idején az érintett állomány megtapasztalta az ingázás szépségeit ismét. Májustól decemberig csak hétvégén aludhattak a saját ágyukban. 

dsc_0500.JPG

dsc_0486.JPG

 

dsc_0465_1.JPG

20191217_100329.jpg

Lassan itt az év vége, de utána ismét jöhetnek a dolgos hétköznapok! 

Címkék: Kecskemét Gripen
8 komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása