Harci Vasak


2019. március 19. 13:32 - Harrdder

100 tonna robbanóanyag nagyon nagyot durran!

Bombák mellett autózva

Kezdhetném a posztot az Oscar díjas Hurt Locker film magyarországi címét idézve, talán megalapozottan nevezhetném a bombák földjének, ahol jártam. Az al-Takkadum repülőtéren nem sokkal Szaddám bukása után hosszú hónapokat töltöttem el. Az iraki légierő fontos bázisa volt valaha, több századnyi harci gépet állomásoztattak ott, köztük az egyik korábbi posztban bemutatott Tu-22-eseket, de vadászbombázókat, csatarepülőgépeket is üzemeltettek itt. Hatalmas mennyiségű hadianyagot halmoztak fel a gépekhez, légiharc-rakétákat, és persze légibombákat. A reptéren járva hamar szembesültem ezekkel. Néha elcsépeltnek érzem a korábban leírt mondataimat, miszerint megdöbbentem a látványtól, de csak ismételni tudom magam. Leesett az állam attól, ami a szemem elé került, és persze némi aggodalom is eltöltött, amikor az autómmal alig pár méterre haladtam el mellettük. A tóparti út mentén faládákban, vagy csak úgy magukban kisebb homokdombokból látszódtak ki a különböző tömegű bombák, helyenként pedig szanaszét hevertek. 


p1010085_1.JPG

Máshol kisebbeket találtam, ezek a szovjet gyártmányokra jellemző, fából készült védőburkolatban voltak még. De láttam a szabad ég alatt Franciaországból vásárolt Matra Magic R.550-eseket is. A légiharc-rakéták tárolási állapotban voltak, vagyis két részre szerelve, műanyag ládákban vártak a sorsukra. Épp akkor nem volt nálam a fényképezőgépem, másnap pedig hiába tértem vissza, már eltűntek.

p1010071.JPG

 p1010083.JPG

A nagyobb bombákon nem voltak rajta a stabilizátorok, azokat külön tárolták, ezeket a reptér új üzemeltetői érdekesen használtak fel később. Az egyik út mentén ásták be félig a homokba azokat, majd a Stabilizer Road feliratú táblát helyezték ki. A sivatagos környezetben egy kis változatosságot varázsoltak velük a bázisra.

p1010311_1.JPG

 p1010312.JPG

A sok hadianyag persze nem véletlenül került az utak mellé, az irakiak a háború alatt széttelepítették, és álcázták a készleteiket, hogy a közelgő légitámadások következtében ne semmisüljenek meg. Hogy ez pontosan mikor történt, azt persze nem tudni.

 8_2.jpg

Aztán persze ráleltem azon vasbeton épületekre is, amelyek a bombaraktárak lehettek. Nem földalatti konstrukciók voltak, mégis viszonylag jó védelmet nyújtottak. A reptér üzemi területe magasabban helyezkedett el, mint a teljes objektum, a lejjebb fekvő tó partjára utak vezettek le. A nyomvonalat talán a víz mosta ki valaha, és utána mesterségesen áshatták ki teljes szélességében. Némelyik út falába viszont oldalra beszögelléseket vájtak, ezekben raktárakat építettek. A homok így három oldalról vette körül, csak a bejáratuk előtt volt egy kis előtér az útig. A 80-as években a perzsa szomszéddal vívott háborúban még megfelelőnek tűnt ez a kialakítás, vagyis nehezen felderíthetőek voltak, és a levegőből való támadás nagy pontosságot, telitalálatot igényelt volna. 1991-ben az iraki katonai vezetők persze rájöttek, hogy a modern precíziós bombák képesek felülről eltalálni ezeket a raktárakat, ezért adtak parancsot a bennük tárolt hadianyagok széttelepítésre.

p1010081.JPG

A megszállóknak ez később gondot okozott, hiszen a szétszórt robbanótestek nagy veszélyt jelentettek egy aktív repülőtéren. Emiatt megszervezték az elszállításukat, több helyen elkezdték megsemmisíteni a bombákat és rakétákat. A munkát civil cégekre bízták, mivel a katonai tűzszerészek le voltak terhelve a házilagos készítésű robbanóeszközök felkutatásával, hatástalanításával. 

Egyszer eljutottam egy olyan telephelyre, ahol saját szememmel nézhettem meg a hegyekben felhalmozott, megsemmisítésre kijelölt hadianyagokat. Sajnos ott nem fotózhattam, pedig lett volna mit. Légvédelmi és légiharc-rakéták, bombák, tüzérségi gránátok alkotta halmok között autózva gondolkodtam el azon, mennyi pénzbe került a háború és a fegyverkezés az iraki népnek valaha. Az agyam alig bírta feldolgozni a látványt, volt ott minden, még MiG-25-öshöz rendszeresítet R-40-es rakéta is.

Mint megtudtam, a megsemmisítésre gondos tervezés után került sort. Soknak tűnik, de nekem azt mondták, hogy általában 100 tonnát küldtek el egyszerre az égbe. Még így is hónapokig tartott a teljes készlet megsemmisítése. A robbantások időpontját előre bejelentették egy nemzetközi fórumon, hogy az egész világon tudják az illetések, mit érzékelnek a szeizmikus műszerek. Még véletlenül se gyanakodjanak, hogy földrengés, ipari vagy egyéb szerencsétlenség, esetleg egy titkos kísérlet történt valahol. (Csak úgy mellékesen írom le, hogy anno a Kurszk tengeralattjárón történt robbanásokat több szeizmikus berendezés érzékelte Norvégiában és más észak-európai országokban. A második detonációt pedig még Alaszkában is észlelték. Az erősségen kívül a robbanások földrajzi koordinátáit is meg tudták határozni.)

 p1010098.JPG

A bázisunktól az egyik ilyen megsemmisítő telephely kb. 12 km-re volt. Annak ellenére, hogy nem a közelünkben történt a detonáció, mégis a saját testemmel éreztem, ahogy a talajban eljutott hozzám a lökéshullám, majd meghallottam a detonáció hangját. Ha épp abba az irányba néztem, akkor a magasba emelkedő gombafelhőt hamarabb megláttam, a hang késett néhány másodpercet. A dörejből éreztem azt a hatalmas energiát, ami felszabadult, a konténerek falát minta megütötték volna. Más filmen látni egy detonációt, és más átélni személyesen, amikor több érzékszervre hatnak ezek az ingerek. Ha jól számolom, akkor ez egyébként 0,1 kilotonna hatóerejű nukleáris bombának felel meg. 

Általában 14 órakor robbantottak, így ha meghallottuk a dörrenést, az órára nézve megnyugodhattunk, hogy nem támadás történt, csak a tűzszerészek dolgoztak. Később, amikor más bázisokon jártam, ott hangszórókon bemondva készítették fel az embereket, ha valamilyen robbanóeszközt hatástalanítottak. Így tudatták, hogy mi következik, nem kell megijedni, és bunkerbe futni.

 p1010364.JPG

A fotón jól látszik a távolban felszálló gombafelhő. Igen, ez egy MiG-29-es az előtérben. Egyszer majd erről a vadászgépről, és a sorstársairól is fogok írni.

 

1 komment
Harci Vasak