Bajtársak. Ez a szó motoszkált a fejemben, amikor április 14-én Taszáron a volt HEMO (Helyőrségi Művelődési Otthon) előtt gyülekező embereket nézegettem. A 101. Felderítőrepülő Század megalakulásának 35. évfordulójára gyűlt össze 130-nál is több nő és férfi, egykori pilóták, műszakiak, polgári alkalmazottak. Kikerülve a rendszerből, nyugdíjazva is fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek életük meghatározó szakaszáról, a szép és kevésbé szép eseményekről, a fiatalságukról. Sok tanulás után kemény munka várta őket, hajnali ébresztőkkel, éjszakai repülésekkel. Azért dolgoztak, hogy a Szu-22-esek hangos dübörgéssel felszállhassanak, végrehajthassák feladataikat. A szeretett és csodált gépek üzemeltetésének szentelték az életüket, amelyek ha utánégetőt kapcsolva szálltak fel, akkor megremegtek a lakótelepen az ablaküvegek, de még a fűtőtestek is. A betonon dolgoztak nyáron a közel negyven fokban, télen pedig a csontig hatoló hidegben. Sok mindent feláldoztak, a közös munka összekovácsolta az személyi állományt.

 Szu-22M3 2013-ban Kecskeméten 

Ugyanez a gép 2002-ben még Taszáron

Az alakulathoz kiváló szakembereket gyűjtöttek össze 1983-ban, hiszen az új típus üzembe állításánál szükség volt a tapasztalatra. A pilóták már mind tapasztaltak voltak, és a műszakiak egy része is már több éves szolgálati idővel rendelkezett, de azért pályakezdőket is vezényeltek hozzájuk.

Néhány évvel később a taszári ezredbe beolvadt a század, és a parancsnokukból lett az ezred első embere, majd a légierő vezetőjének nevezték ki. Magától értetődő, hogy ő maga, Balog Imre nyugállományú altábornagy köszöntötte a megjelenteket elsőként. A beszédében méltatta a személyi állomány egykori munkáját, szerinte a század még mindig képes lenne működni, ha a megjelent embereken múlna. De sajnos magasabb szinten úgy döntöttek 1997-ben, hogy a Szu-22-eseket kivonják a hadrendből.

Utána Pataki Sándor, Taszár polgármester kapott szót, aki szintén a században szolgált egykoron. A beszédében nagy tervet jelentett be, miszerint a 61-es út körforgalmának közepére szeretnének egy Szu-22-est kiállítani. Nem lesz egyszerű, és olcsó, de mindent megtesznek, hogy ez sikerüljön. 

A találkozón a volt parancsnok és a szervezők kedves meglepetéssel vártak néhány olyan embert, akik sokat tettek az alakulatért. Többek közt a Taszári repülőmúzeum létrehozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Kontsagh Sándornak és Tarlósi Józsefnek adták át a befogadó dokumentumot, tiszteletbeli század taggá nyilvánították őket. Katonák, más alakulatnál repült pilóták, valamint néhány újságíró is kapott a szépen elkészített oklevelekből, így már ők is a Szuhojos közösséghez tartoznak.  

Máté László nyugállományú alezredes röviden ismertette a század történetét, hogyan is került a 101. Felderítőrepülő Század Taszárra, és hogyan kapták meg az akkor titkosnak és kuriózumnak számító 15 repülőgépet, a Szu-22M3-asokat valamint a kétüléses Szu-22UM3-asokat. A variaszárnyú gépeket felderítőnek nevezték, de a vadászbombázó, vagy csatarepülőgép besorolás jobban illik rájuk. A század nem a légvédelmi parancsnokság alá, hanem a csapatrepülőkhöz tartozott, ugyanis az volt a feladatuk, hogy a szárazföldi erőket támogassák. Több új képességet hoztak a légierőnkbe. Fotó és rádió-felderítő, valamint rádióelektronikai zavaró bevetéseket hajthattak végre. Emellett a két 30 mm-es gépágyúval, a nem irányított és irányított rakétákkal, az aknaszóró konténerekkel, valamint a bombákkal addig nem látott csapásmérő potenciálhoz jutott hozzá a Magyar Néphadsereg. Akár 4 tonna fegyverzettel is bevetésre indulhattak. A képességeiket a hazai és külföldi lövészeteken egyaránt jól demonstrálták. A visszaemlékezésében külön kiemelte az NDK-ban végrehajtott kiképzést, melynek során a Balti-tenger felett repültek. Előfordult, hogy az előttük felbukkanó hajók láttán emelkedniük kellett, mivel alig 20-30 méteres magasságban száguldottak a hullámok felett.

Ismét összejöttek

A szervezők ismét gondoskodtak arról, hogy legyen vas a levegőben, bár szabadkoztak, hogy nem merevszárnyú gép látványa emelte a hangulatot. Egy Robinson R22 Beta II helikopter repült el többször felettünk. Szerintem egyáltalán nem kellett szabadkozni, hiszen a Szu-22M3 sem volt merevszárnyú, a félszárnyak kétharmadának szárnynyilazása változtatható volt.

A volt HEMO ma már az önkormányzat tulajdona

A következő napirendi pont a laktanyában lévő múzeum megtekintése volt, ahol is elsősorban a századdal kapcsolatos fotókra, emléktárgyakra volt kíváncsi mindenki.

Vámos József őrnagy katapultülésébe már nem rakták vissza a földi biztosítékokat, mivel el kellett hagynia a levegőben. A Szuhoj pont a Dombóvár-Kaposvár vasútvonal töltésére zuhant, a síneket eldeformálta. Az külön szerencse volt, hogy a közeledő vonatot még időben meg tudta állítani egy vasúti dolgozó hölgy, a kendőjét lobogtatva.

  A 07-es gép 1995-ben zuhant le közvetlenül a felszállás után. A két hajózó másodpercekkel a becsapódás előtt katapultált, a K-36-os ülések tökéletes működésének köszönhetően ha sérülésekkel is, de megúszták az alig pár méteren bekövetkezett eseményt. Néhány megolvadt fémdarab és egy turbinalapát látható a múzeumban.

Katona István őrnagy 16-es Szuhojának oldalszáma kivágva. A pilóta most doktoriján dolgozik, a század történetét írja meg alaposan részletezve.

 A K-36-os katapultülés fejtámlája

Az alakulat története röviden.

Taszár repülőtér a Szu-22-eshez rendszeresített KKR-1-es konténerében lévő AFA-39-es fényképezőgéppel készült felvételen.

A felderítő konténer az egyik gépre függesztve

 Az NDK-ban végrehajtott kiképzés emléklapja

A később Fürkészdarázs nevet kapott század aranykoszorús pilótái. Pintér Zoltán természetesen nem Szuhojos volt. Sőt, Katona István mellett a sajnos már elhunyt Nagy Sándor főtörzszászlós fotója látható, aki az alakulat ejtőernyős szolgálatát vezette, még az ezredbe olvadás előtt. 

A múzeumlátogatás után megebédeltünk. Az orosz etikett szerint a kiürült tányértól balra illik lehelyezni a PTAB-2M harckocsik elleni légibombát. A kisméretű bombát az RBK-250-275-ös bombakazettába lehetett betölteni. Az azonosítás Vándor Károly érdeme! A képen természetesen múzeumi, hatástalanított példány látható.

Van, aki még mindig büszkén viseli a Szu-22-es kitűzőt a ruháján

És matricaként az autóján!

Végezetül egy régi, rossz minőségű fotó 1995-ből, amikor a még nagyon is aktív Szuhoj század egyik gépébe beülhettem. Akkor, huszonévesen abban reménykedtem, hogy talán én is repülhetek a vadászbombázóval. Sajnos sem a század sorsa, sem az én pályafutásom nem úgy alakult, hogy ez megvalósulhasson. Velem talán nem sokat vesztett a légierő, de a Szuhojok kivonásával nagy anyagi és felbecsülhetetlen humán értéktől váltak meg!   

 A cikkben csak általánosan írtam a Szu-22-esekről és a századról. De azon leszek, hogy az alakulat néhány tagjával való beszélgetés után közreadjak olyan információkat, amelyek eddig máshol nem jelentek meg.