Exclusive Military Hardware


2020. március 05. 19:33 - Harrdder

A Sztyeppék Íjászai helikopterekkel rohamoztak

Magyar-amerikai épületharcászat az újdörögdi gyakorlótéren

Az elmúlt héten kétszer is beszámoltam arról, hogy HH-60M helikopterek repültek Budapest felett. Most végre írhatok arról, miért vannak itt, és arról is, hogy az említett forgószárnyasok magyar katonákkal együtt végeztek közös kiképzést. A 3. Vegyes Harcászati Repülődandár (Combat Aviation Brigade) UH-60L/M és CH-47F helikopterei, valamint az 1/8 Cavalry, vagyis az 1. Páncélos Felderítő Hadosztály 8. Páncélos Felderítő Ezredének egy alegysége érkezett hazánkba pár hete. A Steppe Archer (Sztyeppék Íjásza) fedőnevű gyakorlatsorozat részeként a Hawk Strike műveletbe hazai részről bevonásra került a magyar 2. különleges dandár, valamint az 5-ös bocskaisok, a szolnoki helikopteresek, de rajtuk kívük sok más alakulat katonái is részt vettek.  

A harcászati foglalkozások, lövészetek után a mai napon egy összetett légiroham műveletet hajtottak végre. A szcenárió szerint a kék (saját) országgal határos vörös ország egyre inkább provokatív lépéseket  tett, feszült politikai helyzet állt elő. A vörösök felderítő drónja berepült kék területre, az lezuhant, a visszaszerzésére kis létszámú katonai egységet dobtak át, amely befészkelte magát egy településre. Az ellenséges erők felszámolására, valamint a drón megszerzésére helikopteres szállítással egy század erejű alakulatot szándékoztak bevetni.  

dsc_0188.JPG

A rosszfiúk egyike. 

dsc_0194_2.JPG

A harctevékenységet a Mi-24-es helikopterek kezdték meg. A domborzat és a fák takarásában repülve viszonylag későn váltak láthatóvá. 

dsc_0217.JPG

Vegyes összetételű volt a géppár, a gépágyús Mi-24P mellett egy négycsövű géppuskával rendelkező Mi-24V szimulálta a rácsapásokat. 

dsc_0231_1.JPG

Az Újdörögdön feléptített romváros kiválóan alkalmas az épületharcászat gyakorlására. 

dsc_0225_2.JPG

A másik Mihu gépágyús Mi-24P volt. 

dsc_0254.JPG

A csapatszállító helikoptereket már messziről hallani lehetett, de a két Chinook - akárcsak a többiek -  sokáig rejtőzködtek.  

dsc_0267.JPG

Hat forgószárnyas hozta a magyar, és amerikai katonákat.  

dsc_0292_1.JPG

A két CH-47F egy-egy magyar szakaszt rakott ki, akik a 882-es rohamlövész osztag állományába tartoznak. Vagyis nem kis látszámú, különleges műveleti csoport bevetésére került sor. 

dsc_0294.JPGHopp, ha jobban megnézzük ezt a képet, akkor tovább bővül az interoperabilitásról alkotott képünk. A magyar katonák mellett amerikai mesterlövészek vannak. Nem túl jó a kép, de azt hiszem kettő .300 Winchester Magnum lőszerrel működő M2010 ESR puskát láthatunk. A rádiós kezében lévő fegyver típusát nem tudom meghatározni. Talán M110-es lehet?   dsc_0298.JPG

A magyar katonák a kirakás után nem mentek túl messze, nem kezdték meg azonnal az épületek átvizsgálását, felmérték a helyzetet, és várakoztak. Megszervezték a további tevékenységet.  

dsc_0309.JPG

A négy Black Hawk szintén két szakasznyi amerikai katonát tett ki a település másik oldalán. A gyors netes kutakodás után úgy tűnik, hogy ez a 93-26482 oldalszámúszámú gép, amely kissé régebbi UH-60L változat. 

dsc_0326_2.JPG

Szintén megfigyelték a tervezett előrenyomulásuk területét. Az M240-es géppuskákkal hatékonyan lehet lefogni az ellenséget, amikor megindul a támadás. A kirakást természetesen a fedélzeti lövészek is biztosították. 

 

dsc_0339_1.JPG

 Némelyik Black Hawk eléggé viseltesnek tűnt. 
dsc_0340.JPG

 Felszáll a 11-20388-as számú UH-60M. 

dsc_0351.JPG

A forgószárnyasok elhagyják a harcterületet. Általában mindegyik amerikai hadosztálynak saját helikopteres dandárja van, de erre a gyakorlatra nem egy magasabb egységből vezényelték a résztvevőket. A forgószárnyasok a 3. Lövész Hadosztály, a katonák a 1st Cav állományába tartoznak.  

dsc_0363.JPG

Az amerikai szakaszok, és a magyarok külön, de összehangoltan tevékenykedtek. A települést két részre osztották, az épületeket mindenkinek a maga "szektorában" kellett megtisztítaniuk. 

dsc_0366.JPG

A Mi-24-esek időnként visszatértek. Az előretolt repülésirányító (JTAC) koordinált minden légi mozzanatot.  

dsc_0403.JPG

A "magyar sávban" is megindult a támadás. A tájékoztató szerint a katonák előtte nem gyakoroltak a helyszínen, a kirakás után szembesültek először a feladattal a leküzdendő célokkal. A parancsnokok döntését, a katonák tevékenységét sok váratlan tényező befolyásolta. A gyakorlat a bemutató jelleg miatt kb. 60 percre volt tervezve, a valóságban egy ilyen település elfoglalása 6-8 órát is igénybe vehet. Minden lépést meg kell fontolni, hogy elkerüljék a veszteséget. Ugyanakkor erőszakosan, és hatékonyan kell a rohamot végrehajtani.   

 dsc_0447.JPG

A magyar katonák már az új BREN 2 gépkarabélyt használták, de a kollektív fegyver még a régi PKM géppuska volt.  

dsc_0496.JPG

Az ellenerő magyar katonáira jutott a védők hálátlan szerepe. 

dsc_0532.JPG

Windows 2020 - Hawk Strike Edition.

A házakban heves tűzharcokra került sor, hangos üvöltözés hallatszott, ahogy a parancsokat kiadták, a helyzetjelentéseket továbbították. A tisztogatás nem ment gyorsan, szobáról szobára, szintről szintre haladtak. A tájékoztatásunk során többször is felhívták arra a figyelmünket, hogy az épületharcászatot nem szabad ész nélkül siettetni, sokszor kell leállni, gondolkodni, és azután döntést hozni.  

dsc_0555.JPG

Füstföggöny mögött újabb épület felé rohannak az 1/8 Cav katonái. 

dsc_0557.JPG

A támadó rajokkal nagyon sok fotós, és videókamerás katona haladt együtt. Folyamatosan felvételeket készítettek, hogy azok alapján kiértékelhessék a tevékenységüket. Az esetleges hibákból jól lehet tanulni. dsc_0568.JPG

A behatolás csapatmunka. Az egyik védő már megpihent. 

dsc_0596.JPG

Az amerikai szektorban alig pár méterre tőlünk a tetőn is megjelentek. 

dsc_0625.JPG

Csak óvatosan, egymást fedezve, de maximális tűzerővel! A szakaszok rajokra tagozódtak, ez inkább lövész alakulatokra jellemző. 

dsc_0659.JPG

A felkészült katona segédeszközt is visz a harcba. Az elfoglalt, megtisztított helyiségek ablakaiba jelzéseket raktak ki, de csak kis ideig. 

dsc_0689.JPG

Igen, természetesen vaklőszereket használtak, ezért van a vörös színű csőszűkítő a BREN 2 gépkarabélyokon. 

dsc_0755.JPG

A romvárosban az egyes épületek egy valódi település jellegzetességeit viselik magukon. Az óvoda tetejéről fedezik az iskolába behatolókat.  

dsc_0786.JPG

A BREN 2 mellső markolatában lévő villaállvány jól jön a fekvő testhelyzetben. 

dsc_0813.JPG

A jelzőfényeket az amerikaiak az M4A1-esükre szerelt 40 mm-es gránátvetőikből lőtték fel. Az M583A1 gránát kisméretű ejtőernyője kinyílik a levegőben, a világító töltet pár másodpercig működik. 

dsc_0817.JPG

A bank épületének elfoglalása is fontos feladat volt. 

dsc_0819.JPG

A PKM géppuskák sorzataitól nagyon hangos volt a romváros, gyakran kellett hevedert cserélni. dsc_0864.JPG

A harcok során egy katona megsebesült, akit kihoztak a tűzvonalból, ez volt a CASEVAC (Casuelty Evacuation). Az állapotát stabilizálták, majd az épületek megtisztítása után már hívhatták a MEDEVAC (Medical Evacuation) helikopter. 

dsc_0874.JPG

Ezt a HH-60M-et már jó ismerősként köszönthettem, hiszen a Duna Pláza mögött kétszer is leszállt a múlt héten. 

dsc_0904.JPG

Csapataink teljes sikert értek el, az ellenséges erőket felszámolták, a drónt megszerezték. A településtől távolabb vonultak, felkészültek a kiemelésre. A 6 helikopter visszatért, hogy hazavigye a harcban megfáradt vegyes összetételű alegységet.  

 dsc_0971.JPG

A két nagy szélkelep a legmodernebb Chinook változat volt. A CH-47F minden önvédelmi berendezéssel rendelkezik, amire szükség lehet egy harcterületen.  dsc_0979.JPG

Jó annak, aki ha pihenni vágyik a munkahelyén, bármikor szívhat egy kis friss levegőt, és még nézelődhet is.  dsc_0999.JPG

 

dsc_1028.JPG

Öt forgószárnyas egy területen, mögöttük a Balaton felvidék. Ha minden a tervek szerint alakul, 2023 után 6 magyar felségjelzésű H225M képes lesz ugyanennyi katonát kirakni/kiemelni. 

dsc_1043.JPG

Látványos, ahogy a Chinookhoz vonulnak a katonák. 

dsc_1067.JPG

A negyedik UH-60 távolabbi helyen szállt le, akkor vettük észre, hogy egy HH-60M végig ott tartózkodott. Ez a helikopter látta el folyamatosan a gyakorlat egészségügyi biztosítását. Távolban a Somló hegy. 

dsc_1087.JPG

A CH-47-eseket pont szemből fotózhattuk a felszállásuk közben. 

dsc_1095.JPG

 

dsc_1110.JPG

Távozik a kötelék. 

Végezetül meg kell említeni, hogy a légiroham műveletet legalább egy másik, "láthatatlan" század biztosította. Jóval távolabb védelmi vonalat alkottak, hogy megakadályozzák a vörös erősítés megérkezését. A gyakorlat végén ezek a katonák is bevonultak a romvárosba. Eléggé egy évjátratúnak tűntek, valószínű, hogy a Ludovika tisztjelöltjei lehettek. 

 

3 komment
2020. február 24. 18:18 - Harrdder

Ismét Black Hawk helikopterek Budapesten

Rákászölyvfiókák a Duna partján

Hamarosan itt a tavasz, ezt mi sem jelzi jobban annál, hogy kezdetét vette az idei hadgyakorlat szezon. Magyarországra ismét egy amerikai helikopteres alakulat érkezett, hogy a vendéglátókkal dolgozzanak együtt. Lesz majd deszantkirakás, és talán még a fedélzeti fegyverekkel végrehajtandó lövészetekre is meghívást kapunk. 

dsc_0064.JPG

Az amerikai katonai doktrína egyik fontos eleme, hogy mindig ügyelnek a kontingenseikhez a megfelelő egészségügyi biztosítására. Bármilyen sebesülés, baleset, vagy betegség esetén a katonáikat gyorsan kórházba szállítják, ahol az ellátást megkezdhetik, így növelik a túlélés, a gyors felépülés esélyét.

És mivel lehet a leggyorsabban a távoli gyakorlótérről, vagy akár a harcterületről a katonát a megfelelő helyre szállítani? Természetesen helikopterrel! A mai napon pont azt gyakorolta két Black Hawk, hogyan szállhatnak le szép fővárosunkban, hogy mihamarabb kórházba juttassák a sérülteket. Akárcsak tavaly, idén is a XIII. kerületben, egy bevásárlóközpont mögötti leszállóhelyre tették le a madarakat. A Marina Part légterében egész pontosan két HH-60M repkedett, a típusjel magyarázatát lásd lentebb. 

 dsc_0037_1.JPG

Az építő munkásokat biztos meglepte a látvány. 

dsc_0043.JPG

Az első érkezéséről lemaradtam. Ma ugyanis a tavalyival ellentétben a rendőrség lezárta a környéket (nagyon helyesen), így csak kerülőt téve tudtam a leszállóhely közelébe jutni. Jót futottam, de így legalább egy másik irányból tudtam pár rossz képet készíteni.

 dsc_0052_2.JPG

Nagyon kicsiny ez a betonos leszállóterület, amit kijelöltek, ráadásul még oszlopokkal is körül van véve. A szél elég erős volt, mindezen túl még a megállni tilos tábla is zavaró tényező!  

dsc_0057.JPG

Talán a tiltó tábla miatt jóval rövidebb időt töltöttek el a betonon, mint tavaly. Sietős volt a távozás, a közteres érkezése előtt felszálltak. Kell a francnak egy büntetés. (Kéretik helyenként toleranciával olvasni az írásom humorosnak szánt részeit.) 

dsc_0146.JPG

A hajtóműburkolaton ott az alakulat jelvénye. Ebből gyorsan megtudható, hogy a 3. Lövész Hadosztály (The Rock of the Marne) helikopterei tartózkodnak nálunk. Az egységük pontos megnevezése 3. Combat Aviaton Brigade, amely AH-64-esekkel, CH-47-esekkel, és UH-60-asokkal egyaránt rendelkezik, ezért vegyes helikopter dandárnak nevezném hivatalosan, ha nekem kéne a szakfordítás hálátlan feladatát elvégezni. 

 dsc_0060_2.JPG

 Tényleg egy zsebkendőnyi területre szálltak le.


dsc_0062.JPG

Habár nem látható túl jól, azért a 20679-as oldalszám kivehető, de hiányzik a megrendelés évét jelző két számjegy. Azonban rövid nyomozás után kideríthető, hogy a 14-20679-es helikoptert a hadsereg 2014-ben rendelte meg. Ezek szerint elég fiatal, nem több, mint 6 éves. Ezért az sem meglepő, hogy a legmodernebb UH-60M változatról van szó, korszerű hajtóművekkel, és fedélzeti berendezésekkel. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ezt a MEDEVAC (Medical Evacuation), vagyis egészségügyi kiszállító változatot HH-60M típusjelöléssel illetik már. Ez kissé megtévesztő lehet, régebben a légierő harci kutató mentő alakulatainál voltak HH-60-asok, A D, G, és J alváltozatok. Náluk a Hospital Helicopter legújabb kivitele a HH-60W jelzéssel áll hadrendbe. Na jó, befejeztem az okoskodást! :-) A lényeg, hogy ezek itt nem UH-60-asok voltak. 

dsc_0066.JPG

Önvédelmi rendszerek mindenhol. A besugárzásjelző, a rakétaközeledés-jelző szenzorai, és persze a dipól és infracsapda-kivetők.  

dsc_0067.JPG

dsc_0113_3.JPG

A felszállás után még tett egy kört. 

dsc_0108.JPG

Még egyszer áthúzott a leszállóhely felett. 

dsc_0117_3.JPG

Amerikai Black Hawk, magyar sirály, biztonságos tér- és távközzel elkülönítve.  Amúgy a H-60-as helikoptercsalád szárazföldi haderők számára gyártott* változatainak hivatalos típusneve elvileg egy madár, a Black Hawk. Angol nyelven a  common black hawk (latinul Buteogallus anthracinus) nevű tollas ragadozót találtam. Ennek magyar megnevezése kormos rákászölyv. Akkor mostantól a fekete héját el kéne felejteni, meg a sólyom bármely változatát? Vagy csak egyszerűen egy feketére festett Hawkot láttak benne? De a Hawk sem konkrétan egy faj, hanem gyűjtőnév, ahogy olvasom. Szóval ezen el lehet agyalogni, vitatkozni. 

Ornitológus van itt esetleg?  

* A haditengerészet, parti őrség számára készült gépeknél, és egyébb más változatoknál használt Sea Hawk, Jay Hawk, Pave Hawk, Knight Hawk, White Hawk, Battle Hawk vagy Velcro Hawk fejtegetésébe most ne is menjünk bele. 

dsc_0130_1.JPG

Nyugati irányból, vagyis a Dunántúlról jött a második is. Az orra alatt az éjszakai repülésnél használatos Talon infrakamera gömbje látható, ami jóval kisebb, mint a tavaly itt járt gépeken látott másik berendezés.  

 dsc_0047.JPG

Nézzük meg jobban az orrát, van szeme, orra! Méghogy csak az oroszoknak van aligátor, meg fekete cápa helikopterük!  

dsc_0133_2.JPG

 Nagy szelet kavart, de nem volt sok minden, amit a szemünkbe fújhatott volna. És miben különböznek a HH-60M gépek egy normál UH-60M-től? Például hermetikusn lezárhatják a kabint, hogy megóvják a sérülteket a kinti szennyeződéstől a steril környezetben. Beépített oxigén-generátora biztosítja a folyamatos oxigénellátást a betegeknek. Ezeken felül persze megfelelő egészségügyi felszerelésük is van, és a személyzetből az egy fő megfelelő képzettséggel rendelkezik az ellátáshoz, elsősegélyhez. 

dsc_0136.JPG

Leszáll a 20353-as oldalszámú gép. 

dsc_0147.JPG

Mindeközben az öböl békés idillt sugárzott, a kajakosok még nem edzettek, a hajók is még téli pihenőjüket töltötték. Csak egy vonat száguldott át az Újpesti vasúti hídon. 

dsc_0144_2.JPG

 

Az oldalszám ennél sem teljes, de hamar fel lehetett lelni, hogy a 11-20353-asról van szó, vagyis ez sem egy túl öreg Black Hawk. A gép a már említett 3. repülőezred 2. támogató helikopteres zászlólaljába tartozik. (A General Support Aviation Battalion kifejezést az alkalmazott géptípusok, és azok feladata miatt egyszerűsítve ültettem át szép magyar nyelvünkre). Még az is kideríthető, hogy a C században repülnek HH-60-as, Dustoff gépek, ez utóbbi kifejezést kifejezetten a mentőhelikopterekre használják.   

dsc_0158_1.JPG

 

 

dsc_0164_2.JPG

A Népsziget felett. 

dsc_0173.JPG

A forgószárny forog, az építőipar pörög. 

3 komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása