A tematikus sorozat harmadik fejezetében az önjáró aknavetők kerülnek terítékre. Ezen eszközök a gépesített alakulatok állományában, zászlóaljaknál, vagy akár századszinten kerülnek rendszeresítésre, gyorsan áttelepíthetőek, és rendelkeznek némi páncélvédettséggel. A manőverezés közben együtt haladnak a többi harcjárművel, biztosítva a közvetlen tűztámogatást. Az önjáró fegyverek főbb jellemzőiben azonosak a hordozható, vagy a vontatott aknavetőkkel: felső szögcsoportban tüzelnek, a lövedék röppályája meredek, ezért a célpontot domborzat, fedezék mögött is megsemmisíthetik. A lőszer jóval kisebb hajítótöltettel rendelkezik, mint a tarackok, vagy ágyúk esetében. Emiatt az aknavető csövében kisebb a gáznyomás, így nincs nagy dörej és fényjelenség a tüzeléskor. A cső fala vékonyabb, mert kisebb igénybevételnek van kitéve. Léteznek önjáró aknavetők, amelyeknek a csőve toronyba van beépítve, a legtöbb azonban nem más, mint egy átalakított páncélozott szállító harcjármű, amelynek módosították a küzdőterét, és egy jól bevált, nagyobb űrméretű aknavetőt helyeznek el benne.

Erre kitűnő példa a 60-as években rendszeresített amerikai M106-os. Az alig ismert, és kis számban gyártott (kb. 80000 darab) M113-as átépített változatába a 107 mm-es M30-ast lehetett elhelyezni. Az aknavetőt a lánctalpason kívül is használhatták, a jármű az oldalán egy külön talpat, és állványt hordozott erre a célra. Így csak a csövet kellett kivenni, majd összeszerelték a két másik alkatrésszel, és már kezdhették is a tüzelést. A 107 mm-es űrméret kissé szokatlannak tűnhet, de a 4,2 hüvelykes aknavetőkből több különböző típust gyártottak régebben a britek, és az amerikaiak, mielőtt átálltak a 120 mm-re.    

Az irakiak valószínűleg Irántól zsákmányolták az M106-osokat.   

A kínai YW 381-es is hasonló elv alapján került gyártásra, a 63-as típusú* lánctalpas nyuszibuszból hozták létre. 

Az eredeti jármű hátsó részének tetején nagyobb méretű nyílást vágtak, a küzdőtérben rögzített 120 mm-es aknavetővel így akadálytalanul tüzelhettek.  

 Még 50 darab aknagránát elhelyezésére is maradt hely. 

*Csak Kínában használták a 63-as típus megnevezést, az exportpéldányok a gyári YW 531-es jelzést viselték.

Harmadiknak egy jóval nagyobb vasat mutatok be, bár erről már jelent meg poszt öt évvel ezelőtt. Az iraki mérnökök a T-55-ös harckocsiból fabrikáltak önjáró tüzérségi eszközt a szovjet M-160-as beépítésével. 

Az eredeti tornyot eltávolították, helyette függőleges páncéllemezekből összehegesztett, majdnem kocka alakú felépítményt applikáltak rá, abban helyezték el a hátulról tölthető 160 mm-es aknavetőt. A típusjele nem ismert, csak véletlenül találtam rá egy telephelyen, ott sikerült lefényképeznem. 

A kockatorony oldalán a Szaddám Fedajín önkéntes alakulat emblémája látható. A jelszavuk alatta olvasható: Isten, haza, vezér.   

Az M113-asnak egy másik átalakított változata is a telephelyen porosodott. Sajnos ezt a fegyvert nem ismerem fel. A csőfal  nem túl vastag,  ami aknavetőre utalhat. Elképzelhető, hogy ez a 2B9 Vasziljok aknavető? Esetleg annak a kínai W99-es típusó másolata? Vagy talán mégis egy kisebb tarack? 

Ha a piros feliratot viselő fegyverre van valakinek tippje, ne habozzon megírni! 

Végezetül egy szolgálati közlemény következik. A mai napon a blog eddigi látogatottságát nézegetve 6 darab 6-os számjegy fogadott. 

És mivel az egyik önjáró aknavető tetejéről készített képen GAZ-66-os teherautók is felfedezhetőek, úgy gondoltam, ilyen együttállásnál beszúrok további 3 darab 6-ost: