A sorozat harmadik részében a csöves eszközök kerülnek terítékre. A poszt megírása előtt úgy gondoltam, hogy csak feltöltöm a képeket, leírom a típusjeleket, nem untatom az olvasókat a részletekkel. De a vz. 53-as ikercsövű gépágyú története ennél többet érdemel.

Miután 1938-ban a németek bevonultak Csehországba, a Zbrojovka gyárat a hadiiparuk szolgálatába állították, de persze csak azon önzetlen szándék vezérelte a döntést, hogy a magasabb technológiai kultúrájukat meghonosítsák. Az üzemben többek közt azon is dolgozni kezdtek, hogy a tengeralattjárók légvédelmére 30 mm-es űrméretű gépágyúkat állítsanak elő. Az U–Bootokra végül nem kerültek Zbrojovka légvédelmi fegyverek, ellenben elkészült egy vontatható változat, melyből kisebb tételt le is gyártottak.

A háború után Csehszlovákiában újra elővették a terveket, és ikercsövű változatot kezdtek gyártani. Kezdetben csak vontatható kivitelben, aminek az egyszerű, és könnyen megjegyezhető PLDvK vz. 53 típusjelet adták.

A szocialista béketáborban valahogy különös vágyat éreztek arra, hogy a sivatagos területeken megvessék a lábukat, így fegyverüzletekkel próbálkoztak azon a környéken. A Csehszlovák iparnak szintén jutott néhány lap ebben a játszmában, több baráti ország katonai delegációja megtekintette a 2x30-assal végrehajtott bemutatókat, az export beindult, így kerültek a fotókon látható példányok Irakba.

Tulajdonképpen itt be is fejezhetném, de a fegyver történetében vannak még további érdekességek. A 30 mm-es kétcsövűt ugyanis jelentős módosítások után a kiváló terepjáróképességű Praga V3S teherautó átalakított, páncélozott kivitelű variánsának platójára építették rá. A karakteres megjelenésű önjáró gépágyúnak vz. 53/59-es lett a típusjele. A jellegzetes formája, és persze a zöld színe miatt a Ještěrka, vagyis gyík becenevet kapta. A páncélozott gumikerekes harcjárművekből szintén sikerült exportálni a baráti országoknak, Irak ezekből is kapott.

A néhai Jugoszláv Néphadseregnél szintén rendszeresítették, 1991 után mindegyik harcoló félnek jutott több-kevesebb az önjáró légvédelmi gépágyúkból. Természetesen be is vetették ezeket, de legtöbbször a földi célok ellen, ezt jól dokumentálták a haditudósításokban. 

Sok helyen a régi fegyverek még mindig szolgálatban vannak, Irakban és Líbiában újra működőképessé tettek néhány járművet. A fegyver részletes ismertetése helyett csak egy érdekességet emelek ki. A csehek nem vették át a szovjet szabványt, ugyanis egyedi, 30x210Cz mm-es lőszerrel működött a gépágyú, a második szám a hüvely hosszát jelenti. Ez jóval nagyobb, mint más 30-as lőszer esetében, vagyis több lőport tartalmaz, így a lövedéknek nagyobb a kezdősebessége, mozgási energiája.

A következő 37 mm-es légvédelmi fegyverről először azt vélelmeztem, hogy szovjet gyártmányú. Az 1939 (61-K) valóban nagyon elterjedt volt, de szárazföldön csak egycsövű kivitelben használták. Kétcsövű változata is létezett, de a V-11-est a szakirodalom szerint kizárólag hajófedélzetre telepítették, ráadásul az vízhűtésű volt.

A megoldást végül a kínai gyártmányok közti keresés hozta meg. Sok más szovjet fegyverhez hasonlóan a 61-K gépágyút is lemásolták, de azt kétcsövű, vontatható kerekes platformra építve gyártották, ez lett a 65-ös típus. Iraknak már így adták el.

Innét már következzenek a jól ismert csöves légvédelmi fegyverek:

Egyszemélyes ZPU-1-es géppuskák.

A 14,5 mm-es géppuskából voltak négycsövű változatok is, a ZPU-4-esek csövek nélkül láthatóak. Ugyanakor elképzelhető, hogy ezek a szovjet fegyver kínai másolatai. Kínában 56-os típusként kerültek gyártásra.

A ZU-23-2-es gépágyú talpa MT-LB tüzérségi vontatóra szerelve.

Ez pedig egy nem éppen ideális csoportkép, melyhez vz. 53-as, 55-ös típusú, és ZU-23-2-es gépágyúkat terelgettek össze.