A tematikus sorozat harmadik fejezetében az önjáró aknavetők kerülnek terítékre. Ezen eszközök a gépesített alakulatok állományában, zászlóaljaknál, vagy akár századszinten kerülnek rendszeresítésre, gyorsan áttelepíthetőek, és rendelkeznek némi páncélvédettséggel. A manőverezés közben együtt haladnak a többi harcjárművel, biztosítva a közvetlen tűztámogatást. Az önjáró fegyverek főbb jellemzőiben azonosak a hordozható, vagy a vontatott aknavetőkkel: felső szögcsoportban tüzelnek, a lövedék röppályája meredek, ezért a célpontot domborzat, fedezék mögött is megsemmisíthetik. A lőszer jóval kisebb hajítótöltettel rendelkezik, mint a tarackok, vagy ágyúk esetében. Emiatt az aknavető csövében kisebb a gáznyomás, így nincs nagy dörej és fényjelenség a tüzeléskor. A cső fala vékonyabb, mert kisebb igénybevételnek van kitéve. Léteznek önjáró aknavetők, amelyeknek a csőve toronyba van beépítve, a legtöbb azonban nem más, mint egy átalakított páncélozott szállító harcjármű, amelynek módosították a küzdőterét, és egy jól bevált, nagyobb űrméretű aknavetőt helyeznek el benne.

Erre kitűnő példa a 60-as években rendszeresített amerikai M106-os. Az alig ismert, és kis számban gyártott (kb. 80000 darab) M113-as átépített változatába a 107 mm-es M30-ast lehetett elhelyezni. Az aknavetőt a lánctalpason kívül is használhatták, a jármű az oldalán egy külön talpat, és állványt hordozott erre a célra. Így csak a csövet kellett kivenni, majd összeszerelték a két másik alkatrésszel, és már kezdhették is a tüzelést. A 107 mm-es űrméret kissé szokatlannak tűnhet, de a 4,2 hüvelykes aknavetőkből több különböző típust gyártottak régebben a britek, és az amerikaiak, mielőtt átálltak a 120 mm-re.    

Az irakiak valószínűleg Irántól zsákmányolták az M106-osokat.   

A kínai YW 381-es is hasonló elv alapján került gyártásra, a 63-as típusú* lánctalpas nyuszibuszból hozták létre. 

Az eredeti jármű hátsó részének tetején nagyobb méretű nyílást vágtak, a küzdőtérben rögzített 120 mm-es aknavetővel így akadálytalanul tüzelhettek.  

 Még 50 darab aknagránát elhelyezésére is maradt hely. 

*Csak Kínában használták a 63-as típus megnevezést, az exportpéldányok a gyári YW 531-es jelzést viselték.

Harmadiknak egy jóval nagyobb vasat mutatok be, bár erről már jelent meg poszt öt évvel ezelőtt. Az iraki mérnökök a T-55-ös harckocsiból fabrikáltak önjáró tüzérségi eszközt a szovjet M-160-as beépítésével. 

Az eredeti tornyot eltávolították, helyette függőleges páncéllemezekből összehegesztett, majdnem kocka alakú felépítményt applikáltak rá, abban helyezték el a hátulról tölthető 160 mm-es aknavetőt. A típusjele nem ismert, csak véletlenül találtam rá egy telephelyen, ott sikerült lefényképeznem. 

A kockatorony oldalán a Szaddám Fedajín önkéntes alakulat emblémája látható. A jelszavuk alatta olvasható: Isten, haza, vezér.   

Az M113-asnak egy másik átalakított változata is a telephelyen porosodott. Sajnos ezt a fegyvert nem ismerem fel. A csőfal  nem túl vastag,  ami aknavetőre utalhat. Elképzelhető, hogy ez a 2B9 Vasziljok aknavető? Esetleg annak a kínai W99-es típusó másolata? Vagy talán mégis egy kisebb tarack? 

Ha a piros feliratot viselő fegyverre van valakinek tippje, ne habozzon megírni! 

Végezetül egy szolgálati közlemény következik. A mai napon a blog eddigi látogatottságát nézegetve 6 darab 6-os számjegy fogadott. 

És mivel az egyik önjáró aknavető tetejéről készített képen GAZ-66-os teherautók is felfedezhetőek, úgy gondoltam, ilyen együttállásnál beszúrok további 3 darab 6-ost: 

  Az 50-es évek végén már az összes valamirevaló tábornok azért nyüstölte a minisztériumi vezetőket, hogy a lövészkatonáknak védett szállító járművet biztosítsanak, ami esetleg még fegyverrel is rendelkezik. Így voltak ezzel Kínában is, ahol a Népi Felszabadító Hadsereg nagy számban tartott igényt páncélozott nyuszibuszokra. A mérnökök addig szinte minden haditechnikai eszköz esetében a szovjet típusokat másolták le. Ebben az esetben azonban kivételt tettek, és saját maguk alkottak meg egy páncélozott szállító harcjárművet. A lánctalpas nagyon puritánra sikeredett, semmi különleges nincs az egyszerű páncéltestben: motor, meg jó sok ülés a katonáknak. A 2-3 fős személyzet mellé eredetileg 14 katonát akartak bezsúfolni. Az átlagos kínai emberek alacsonyabbak és soványabbak ugyan az európaiaknál, de azért ez már nekik is heringesdoboz szindrómát okozhatott, a közelség nem igazán építette a csapatszellemet, és a harcértéküknek sem tett jót, ha elzsibbadva kavarodnak ki valahogy a hátsó ajtón. Erre rájöttek a tervezők is, így végül csak 10 fő számára építettek be üléseket.

   A fő exportváltozat a WZ531-es, a járműcsalád fő jellemzője a 4 futógörgő. 

A fegyverzete egy darab tetőre szerelt géppuska, ami a szovjet 12,7 mm-es DSK hazai koppintása volt. Típusjelet nem írok, abból úgy is túl sok van ennél a harcjárműnél. A prototípus gyárilag még A531-es volt, de 63-as típusként állították hadrendben a hatvanas évek vége felé. Ahogy az szokás ebben a kategóriában, számos alváltozat készült el, különböző fegyverek (tarack, sorozatvető, aknavető) hordozója lett, de parancsnoki vezetési pont, és sebesült szállító variáns is kikerült a gyárból. A kicsinynek tűnő, ámde valóban annak bizonyuló nyuszibuszt egyszerűen és olcsón gyárthatták, túlszárnyalták a tízezres példányszámot. A Pekinggel baráti, fejlődő országokba is bőven jutott ezekből, több mint egy tucat hadseregben állították szolgálatba. Némileg módosításra kerültek, és az exportjelzések is mások lettek, alaposan bele lehet zavarodni, ha el akarunk igazodni.   

 WZ531-es (BTR-63) hátsó ajtaján egyszerre ha 10 ember kitódul...

   Irak 650-et vásárolt, leginkább az YW531-es lövész szállítókból, melyeket náluk BTR-63-asnak neveztek el. A YW381-es önjáró aknavetőből, a WZ701-es parancsnoki vezetési pontból, és a sebesült szállító WZ750-esből is rendeltek, a két utóbbit a magasabb páncéltestről lehet felismerni. 

  WZ750 sebesült szállító. Nem minden hadsereg fegyverzi fel a vörös keresztet, vagy a vörös félholdat viselő járműveket. Háborúban viszont nem biztos, hogy a másik fél tiszteli a megkülönböztetett jelzéseket.  

WZ701 parancsnoki vezetési pont, a magasabb felépítményen kémlelőnyílások is vannak. 

YW381-es önjáró aknavető

Náluk jól bevált az egyszerű járgány, ha csak a mobilitást nézzük, 65 km/h-val száguldozhattak az utakon, és a sivatagi körülmények közt is megfelelően üzemeltek. Azonban a védettségét erősen megkérdőjelezhetjük. Oldalról kizárólag a kézifegyverek ellen adhatott oltalmat, vagyis még egy géppuska lövedékével is be lehetett perforálni a katonákhoz.

   Az olcsó és igénytelen lánctalpasokból már az Irán elleni háborúban is sokat elveszettek, de igazán az 1991-es év hozott drasztikus változást a leltárban. Ha valamivel ezekre tüzet nyitottak, akkor a bent ülők nem sok jóban reménykedhettek.

Ha még több hasonló képet szeretnél látni, látogasd meg a Facebook oldalunkat is: 

  https://www.facebook.com/Exclusive-Military-Hardware-852132881536454/