A hazai védelmi beszerzési program talán egyik legnagyobb szenzációjának számított az a bejelentés, miszerint nemcsak rendszeresítjük, hanem idehaza gyártani is fogjuk a Lynx KF41-est. A gyalogsági harcjárművet eddig csak az ismertetőkben láthattuk, de szeptember 24-én a szakma, és a sajtó képviselőinek is bemutatták. 

Az eseményre Brave Warrior 2020 többnemzetiségű hadgyakorlat egyik mozzanata után került sor, amit szintén megtekinthettünk. Nagyon sűrű programot szerveztek a látogatóknak, a látványos bemutatókon kiváló lehetőséget kaptunk a fotózásra, amiért nagy köszönet jár mindenkinek, aki ezt elősegítette.  Előre is elnézést kérek azért, hogy eléggé vegyesen posztolom de a Lynx harcjármű bemutatása, valamint a földi és légi komponenseket egyaránt felvonultató hadgyakorlat nagy hatással voltak rám. Így is csak egy kis részletét tudom bemutatni azt, amit mi láthattunk, a "0" ponti lőtéren.    

Elsőként a Rheinmetall cég bemutató járművéhez vezettek minket. 

Eljött a pillanat, amire azóta vártunk, hogy bejelentették a német Leopard 2-es harckocsik beszerzését, megérkezett az első négy példány a híres német nagymacskákból. Habár még csak a 12 régebbi, A4-es változatból kaptunk 4 darabot, de így is hatalmas minőségi ugrás történt, amire már nagyon ki volt éhezve a szárazföldi haderő. Egy nagyon hosszú, hét évtizedes időszak ér véget, amely még a T-34-essel kezdődött, és a T-72-essel fejeződik be.

 Leo 2A4 és a T-34-85 között több mint fél évszázadnyi korkülönbség van. 

A szovjet haditechnikát a harckocsizóknál felváltja a Leopard 2A4, amely azonban még mindig csak egy átmeneti állapotot jelent, hiszen ezeket azért rendszeresítik, hogy a legmodernebb, A7+ változatokra már fel legyen készítve az állomány. 

Megérte egy kissé erőlködni, hogy ebből szögből is legyen egy fotó. 

E sorok írója gyerekkorában még olyan szakkönyveket olvasott, amelyek szerint ezekre a szögletes tornyú lánctalpasokra ellenségként kell tekinteni. A Leopard 2-esek a béketábor ellen acsarkodó NATO-t szimbolizálták. Azóta sokat változott a világ, és most itt vannak Magyarországon, a tatai laktanyában, hamarosan a magyar katonák dagasztják velük a sarat. Ahogy a gyártó cég vezérigazgatója megemlítette, a Leopard 2-es egy európai típus standardizálást is jelképez, hiszen rajtunk kívül 13 országban vannak hadrendben a kontinensen.   

Magyarosított Leopard 2A4HU harckocsi, a dandár, a zászlólaj és persze az egyéni azonosító jelzésekkel. 

Az 55 tonnás A4-esek közúton érkeztek, a szerelvény együttes tömege 100 tonna körül volt, így nagy szervezést igényelt a mozgatás. Ez egyébként előrevetíti, hogy idehaza is problémásabb lehet a szállítás Tatáról a gyakorlóterekre, vagy mondjuk Budapestre, egy rendezvényre.

Felmászhattunk a kocsikra, amiért külön köszönet a szervezőknek!  

A Leopard 2-es A4-es változata 1985-tól 1991-ig volt gyártásban, így már azt biztosan kijelenthetjük, hogy a mi 1979-ben rendszeresített T-72-esekeinknél korszerűbb technológiai színvonalat képvisel. Talán az a legfontosabb, hogy az éjjellátója közel kétszer nagyobb távolságban biztosítja a célok felderítését, és a tűzvezetést.

A parancsnok által használt PERI-R 17 elektropotikai rendszer. Mint látható, teljesen körbeforgatható, vagyis minden irányban megfigyelhető vele a harcterület nappal és éjjel egyaránt. 

Az stabilizátoros EMES-15-ös tűzvezető rendszer hőkamerával, lézeres távolságmérővel. 2000 méteres távolságig alkalmazható hatékonyan éjjel. 

A védettség terén érdemes megemlíteni, hogy homlokpáncélzatnál titánt és wolframot is felhasználtak, bár a különleges, réteges páncélzat a mai napig titkosnak számít. Így annak a vastagságát, és a szerkezetét talán csak a gyári szakemberek ismerik igazán. A mozgékonysága az 55 tonnája ellenére kiváló, az 1500 lovas motor egy autóhoz hasonlóan gyorsítja fel a lánctalpast álló helyzetből 70 km/h-ra.  Erről mi is meggyőződhettünk később. 

A harckocsiba is beülhettünk, már magyar feliratozások voltak a kezelőszervek többségén. A küzdőtér tágasabb, mint a T-72-esé. A személyzetnél amúgy már nincsen magasságkorlátozás, régebben ugyanis csak a 175 cm alattiak lehettek harckocsizók. Úgyhogy akit ez tartott vissza, nyugodtan jelentkezzen! 

Nyomokban lánctalpakat tartalmaz! 

Egyes vélemények szerint a T-72-esről olyan nagy ugrás átképezni a személyzetet az A4-esre, mint majd az A7+ esetében lesz. 2023-ban érkező, a világ legmodernebb típusai közé tartozó kocsik jelenleg csak Németországban és Dániában állnak szolgálatban.

Az átmenethez van szükség a 12 darab használt, de alapos felújításon átesett harckocsira, amelynek pontos típusjele Leopard 2A4HU. Az utolsó két betű azt jelenti, hogy hazánk igényei alapján kisebb módosításokat is végrehajtottak. Az magyar katonák átképzése szeptemberben kezdődik, és decemberig tart majd. Ehhez szimulátort vehetnek majd igénybe, és osztrák katonák segítenek, akik szintén ezt a változatot üzemeltetik.  

Az átadási ceremónián a honvédelmi miniszter, az MH parancsnoka, a KMW gyár vezérigazgatója és sok más prominens személy nyomatékosította az esemény jelentősségét. A dandár személyi állománya is felsorakozott.

A nyári melegben a közel egyórás ünnepélyen derekasan helytálltak, szó szerint. Amíg mi fotóztunk, mozogtunk, esetleg árnyékba vonulhattunk, addig a katonák helyben maradtak, vigyázzban, vagy pihenjben álltak, majd díszmenetet hajtottak végre. A sajtó így ízelítőt kapott abból, miből áll a katonaélet. Amúgy egy ilyen dandársorakozót általában hetente egyszer hasonlóan végrehajtanak.   

A dandár elvonulása után kellemes meglepetésben volt részünk, laktanyában egy fantasztikus bemutatót nézhettünk meg, amelynek során a T-72-esek ellopták a show-t. Harckocsi-balettet mutattak be, a személyzetek a tudásukkal lenyűgözték a politikusokat, civileket egyaránt.

Harchoz! 

Motorindítás egyszerre. 

 Az alakulótér körül a 4 Leopardon kívül 15 különböző T-72-es, 1 VT-72-es vontató, 1 BLG-60 hídvető, 1 T-34-es, és 1 T-54-es volt kiállítva! 

132 tonna egy képen. A látványos koreográfiához hatásos zenéket választottak: Brahms 5. magyar tánc, O Fortuna, a Walkürők lovaglása. Azért az alakulótéren Motörhead feldolgozás is megütötte a fülemet, az Ace of Spades nagy klasszikus. 

If you like to gamble, I tell you I'm your man
You win some, lose some, all the same to me.

A dramaturgia szabályai szerint ha a harckocsi bemutatóra kitesznek egy roncsautót, akkor azon át is fognak menni. Az autót az első T-72-es kivégezte, a többi már csak hullagyalázást követett el!  

A végén a T-72-esek egymás mellé álltak, és füstöt fejlesztve leplezték....

... ahogy az új szerzemény belopakodott a közönség elé! 

 A BLG-60M hídvető harckocsi is bemutatta a képességét. 

A harckocsizók új egyenruhát kapnak, bőrdzsekivel. 

 A harckocsik a mozgékonyság-tűzerő-védettség szentháromság kompromisszuma alapján létrehozott lánctalpas szörnyetegek. A gépek, a technika szerelmeseit elbűvölik ezen monstrumok, és ha valaki mellett elszáguld egy 40-67 tonnás harckocsi, akkor tisztelettel figyeli, ahogy dübörög a föld, csikorog a lánctalp, zúg a motor (vagy épp gázturbina).  Most pedig következzen egy provokatív vitageneráló poszt a harckocsikról. Miért? Mert igény az van rá!

A harckocsi a fegyverzete, mozgékonysága, terepjáró-képessége, és a páncélzata miatt támadásban és védelemben egyaránt jól használható, békefenntartó műveleteknél is hatásos elrettentő eszköz. Természetesen vannak hátrányai is, drága, viszonylag sok karbantartást igényel, tömegéből és lánctalpas futóművéből adódóan bonyolult a szállítása.

Talán ezek miatt a létjogosultságának megkérdőjelezése egyidős a megjelenésükkel. Az elmúlt száz évben már sokszor eltemették képletesen, hiszen folyamatosan fejlesztették a fegyverrendszereket, amelyek képesek a megsemmisítésükre. A páncél kontra páncéltörők versenyében elvileg az utóbbiak állnak nyerésre, de azért mégis van esélye a lánctalpasoknak a harcmezőn, a technikai újítások már lehetővé teszik a túlélést találat esetén, vagy ami még jobb, megelőzik a becsapódást.  

Visszatérve a létjogosultságra, egészen a közelmúltig a NATO-n belül nagy leépítések voltak, a legtöbb ország egy részüket kivonta, eladta, Hollandiában és Csehországban a harckocsizó fegyvernem teljes felszámolásról döntöttek, az Egyesült Államok pedig Európából hazaszállította az össze lánctalpas harcjárművet. Egyedül Lengyelországban hajtottak végre komoly fejlesztéseket, Németországtól vettek használt Leopardokat. Oszt hirtelen jött egy új hidegháború, a hollandok és csehek is meggondolták magukat, visszacsinálták a leszervezést. A US Army pedig rotációs rendben egy harckocsizó dandárt állomásoztat ideiglenesen az öreg kontinensen, az M1A2-esek Magyarországon is megfordultak már. Ja, a USMC Abramsei is idelátogatnak, hébe, meg a norvég hóba. Aztán meg tovább... más szövetséges országokba is. 

És mi a helyzet a hazai harckocsizókkal? A 2000-es években uralkodó európai trendnek megfelelően mára alig maradt aktív hírmondó a T-72-esekből, a legtöbbet leállították, és még el is adtak közülük elég sokat. Szerencsére a teljes megszüntetés nem érte el a fegyvernemet, és ha minden igaz, szándék van a mennyiségi és minőségi fejlesztésre.

De merre tovább? Új vásárlása, vagy a meglévők felújítása a megoldás? Jelenleg nehéz a döntés, ugyanis a baráti források elapadtak. Újakat nem gyártanak a szövetségi rendszerünkben jelenleg, és akinek felesleges volt, az már eladta, a meglévőket pedig már inkább megtartanák. 

Talán egy következő generációs, jelenleg még csak koncepciókban elképzelt programba a kéne betársulni? Lengyelországban ez a szándék, hogy résztvevőként csatlakoznának egy ilyen fejlesztéshez. Azonban ez még nagyon messze van, nekünk is addig talán a legjobb megoldás lenne a meglévő állományra alapozni. Érdekes, hogy már három évtizedes szakkönyvekben is úgy jellemezték a T-72-est, amely magában hordozza a továbbfejlesztés lehetőségét.

Na de nézzük, mit is lehet csinálni velük? Elég hosszú a lista, hogy a harckocsi a mai kor fenyegetettségeit figyelembe véve hogyan kerüljön ki esélyesen a páncéltörő fegyverekkel történő összecsapásból. Most attól tekintsünk el, hogy egy nagy rendszerbe kell beleilleszteni az egész fegyvernemet, ahol biztosítják a légvédelmet és mindennemű támogatást, amely szükséges a túléléshez, és a harc sikeres megvívásához.

Először is a védettség növeléséhez moduláris pótpáncélzat, reaktív páncélzat felszerelése szükséges. Emellett a különböző aktív védelmi rendszerek is kellenek már, gyakorlatilag ezek garantálják leginkább a védelmet a kézi és irányított páncéltörő rakéták, vagy épp a páncéltörő lövedékek ellen. Az aktív védelmi rendszerhez tartozik a lézeres besugárzásjelző, a veszélyt érzékelő radar, egyes esetekben a zavarást végző optikai rendszer, a legfontosabb komponens persze a közeledő rakéta/lövedék megsemmisítésére alkalmas vetőszerkezet, amelyből a kilőtt töltet repeszfelhőt képez.

A 125 mm-es ágyú valószínűleg megmarad, de hatékonyság, és az első találat valószínűségének növelésére új lőszereket kellene beszerezni, és persze elengedhetetlen a tűzvezető rendszer korszerűsítése. Magától értetődik az éjszakai/hőkamera az irányzónak, korszerű lézer távolságmérő, meteorológiai szenzorok alkalmazása (szélsebesség, hőmérséklet, páratartalom). Az egész komplexum lelke egy tűzvezető számítógép, amely mindezeket feldolgozza. A parancsnoknak is kell körbeforgatható, éjszaka is alkalmazható kamera, megfelelő nagyítással. Modern rádió, GPS helymeghatározó, adattovábbító rendszer nélkül sincs már modern vezetési rendszer! A harctéri információk ismerete elengedhetetlen a túléléshez, az ellenséges célok helyének meghatározása, az adatok egymás közti megosztás szükséges a harctevékenység sikeres megszervezéséhez.  

A géppuska távvezérlését ajánlatos megoldani, nem igazán egészséges a parancsnoknak kibújni a harcterületen.

A korszerűsítés során elkerülhetetlen a tömeg növekedése, és a mozgékonyságot szinten kell tartani, vagy inkább növelés lenne a célszerű . Motorcsere, és minden, ami ezzel jár, és akkor már gumibetét is kell a lánctalpakra, ami jótékonyan hat az élettartamra és persze az utakra, amin közlekedik.

Amint látható sok minden kellene, kérdés az, hogy ezekből milyen összetételű csomagot rendelnek meg a döntéshozók, a mindenképpen szükséges felújításon kívül. És innét ismét újabb kérdések következnek: Hány kocsit érint a modernizáció? Egy zászlóalj? Kettő? Három? Melyik céget bízzák meg a munkával? A hazai hadiipar milyen mélységben lesz érintett?

Talán már nem kell sokat várni, hogy ezekre végre kielégítő választ kapjunk.

  A korai T-72-es harckocsikon még nem volt lézeres távolságmérő, optikai eszköz segítette a tűzvezetést. Természetesen ez nem volt olyan pontos, mint a lézer, ezért is cserélték le később. A nyitott parancsnoki búvónyílás előtt, és attól jobbra látható a céltávmérő háza.

  A T-72-es ezen változatát már 1973-tól gyártották, Ural néven is említik. Később ezeket modernizálták, és az infravetőt áthelyezték a jobboldalra, a fém helyett gumikötényezést kapott a futómű. A képen látható egy ilyen példány.