Kamasz éveimben én is eldobtam néhány kis pirotechnika eszközt, azt hittem akkor, hogy ettől fasza gyerek lettem. Aztán nem sokkal később az utcán idegenek szórakozásból a lábam elé hajítottak egy petárdát. Nem vettem észre, majdnem ráléptem, a talpam alatt pár centivel robbant fel, csak a gondviselésnek volt köszönhető, hogy az ijedtségen kívül más bajom nem lett. Eszembe sem jutott többé, hogy petárdát vegyek a kezembe.

Pár évvel később katonaként gyújtózsinórból, gyutacsból, és persze 75 grammos trotilból szerelt töltetet állítottam össze, és remegő kézzel gyújtottam be, hogy 1 perc múlva felrobbanjon. Később nagyobb tölteteteket, plasztikot is robbantottam, sőt búvárként a Tisza medrében helyeztem el TNT tömböt. (A vizirendőrök zárták a folyószakaszt eközben). Oktatásban részesültem a szükséges mennyiség kiszámításáról, különböző műtárgyak rombolásához. Na ekkor már úgy éreztem, hogy ez jóval több volt egyszerű petárdázásnál, picit még menőnek is éreztem magam. Nem lettem képzett szakember, de kialakult bennem az alázat, hogyan kell kezelni és tisztelni a veszélyes anyagokat. Mert ez egy nagyon veszélyes tevékenység, az azóta eltelt években számos halálos, vagy súlyos baleset történt idehaza. A tűzszerészek áldozatos munkáját is meg kell említeni, akik életüket kockáztatják a mi biztonságunkért.

                          Igazi bombák mellett nem játssza az eszét senki 

                         Az iraki légierő bombái egy bázison elrejtve

Még később a durrogatatás újabb aspektusát ismertem meg. Többször voltam IED-vel (házilag készített robbanóeszközzel) végrehajtott merényletek közelében. Sok esetben majd beszartam a félelemtől, és ez nem túlzás. Az első pillanatokban mindig ledermedtem, a föld közvetítésével a lökéshullám elért hozzám, a lábamon keresztül átjárta az összes szervem. Jeges félelem töltött el, összerándultak a heréim, és a gyomrom, kirázott a hideg. Aztán megnyugodtam, hogy távolabb történt, nekem nem esett bajom. Ugyanakkor tudtam, hogy akkor valószínűleg egy vagy több ember lelke épp az égbe szállt. A látvány ehhez jól illett, ahogy a füst és a por kilométeres magasságba emelkedett.

                                      A repeszek ütötte lyukak az irodakonténeren 

Ébredtem közeli robbanásra, de arra is, hogy belőttek hozzánk, majd tarackkal válaszcsapást mértek. Pattantam ki éjjel az ágyamból, ahogy a Centurion gépágyúval próbálták lelőni a közeledő aknagránátot. Húzott el a fejem felett rakéta, csapódott be aknavető gránát az irodakontértől 1 méterre, 15 perccel azután, hogy elmentem onnét. Máskor a szomszédos épület tetejét ütötte át házilag készített rakéta, de szerencsére nem robbant fel, hanem az oldalfalat átütve oda csapódott, ahol dohányozni szoktak. Épp nem volt ott senki. Kedves olvasó, adj hálát a sorsnak, ha soha nem éltél át ilyent. Kívánom, hogy ne is legyen senkinek ilyen élménye!

                                      Kétszeresen is szerencsésen alakultak a dolgok akkor

Ezek után talán érthető, hogy a petárdázást fölösleges hülyeségnek tartom, és szánalmasnak azokat, akik ezzel szórakoznak. Menő akarsz lenni? Állj be katonának, rendőrnek, mentősnek, tűzoltónak! Lehet, hogy nem sok a fizu, de férfias, kemény hivatás mind, és a közjót szolgálják.

Fuss le 10 km-t, vagy többet, úszd át a Balatont, csinálj meg 70 fekvőtámaszt egyszerre, húzódzkodj sokat, jelentkezz a Ninja Warriorba! Csak néhány ötlet arra, hogy megmutasd, milyen fasza gyerek vagy! De ha ezek nem tetszenek, akkor csak sportolj valamit, amiben kiélheted magad! A csajokat így sokkal jobban lenyűgözöd, hidd el, mint pár kis dörejjel! 

Mert petárdát durrogatni könnyű, azt mindenki tud. Hát emelkedj ki közülük, mutasd meg magadnak és másnak, hogy ennél több vagy! Ha csak egy ember emiatt nem vesz kezébe petárdát, már kevesebb az esélye annak, hogy magának, vagy másnak sérülést okoz.