Exclusive Military Hardware


2022. február 16. 22:15 - Harrdder

Repülőmúzeum Taszáron

Egy évszázadnyi történelem

Nemrégiben Taszáron jártam, ahol a bázis 2005-ben ugyan bezárt, de a több évtizedes történetének bemutatására létrehozott múzeum bárki számára látogatható. Már többször is megnéztem a tárlatot, de hasznos volt újra betérni, ugyanis a gyűjtemény további ereklyékkel gazdagodott. A kiállítás alapját a hajdani csapatmúzeum adta, de az évek folyamán egyre több adományt kaptak magánszemélyektől. Itt szolgált katonák, polgári alkalmazottak, családtagok adták át a féltve őrzött kincseiket. Így még inkább kibővült a kiállítás, amely emléket állít a magyar katonai repülés dicső múltjának. Nemcsak a pilóták, hanem minden taszári szakember munkájából ízelítőt kaphat a látogató.  dsc_0363_2.JPG

Tovább
3 komment
2020. március 20. 11:50 - Harrdder

A vietnámi égbolt harcosai

Egykori ellenségek egymás mellett

Az Intrepid múzeumhajó fedélzetének egyik szegletében a vietnámi háborúban használt repülőgépeket állították ki. Típusismertető helyett néhány érdekességet osztanék itt meg a nagyérdemű olvasóközönséggel a tematikusan összegyűjtött példányokról. Azt egyből észre lehet venni, hogy amerikai részről a hajófedélzeti repülőgépeket akarták bemutatni. dscn9435.JPG

Kezdjük az amerikaiak egyik ikonikus típusával, hiszen a Phantom különböző változatai három haderőnemüknél repült. Azonban ez a kiállított gép hiába viseli a tengerészgyalogság jelzéseit, nem a Marine állományába tartozott.

dscn9508.JPG

Eredetileg még F4H-1 típusjelzéssel készült el a McDonell gyárban. A haditengerészetnél viszont már F-4B lett a típusjele, amikor is egységesített rendszert vezettek be, hogy megszűntessék az addig használt zavaros gyakorlatot.


dscn9426.JPG

A 150628-as oldalszámú Phamtomot később korszerűsítették, új hajtóműveket kapott, így már az F-4N-ként folytatta a szolgálatát a flottánál. Egy konkrét harci bevetéséről van információ, 1980-ban az Öbölben légifedezetre volt kijelölve az Eagle Claw hadművelet során. Ennek a gépnek is biztosítani kellett volna a túszok kimentésére megindult akciót.

dscn9540.JPG

Az Intrepid hajón viszont átfestették, és ma már a VMFA-323 Marine mererevszárnyú vadászbombázó század színeit viseli. Így állítottak emléket annak, hogy a tengerészgyalogság repülőgépei is részt vettek a vietnámi háborúban. 

 dscn9430.JPG

Az F-8-as Crusader kifejezetten hajófedélzeti vadásznak készült, a flotta és a tengerészgyalogság egyaránt rendelt belőle. A Vietnám egén zajló háború során azért vált népszerűvé, és a pilótáik azért szóltak be joggal a légierőnek, mivel a Kereszteslovagok rendelkeztek beépített gépágyúkkal, de a csúcsmodellnek számító Phantomokból azt kihagyták.


dscn9535.JPG

Ezen az F-8K repülőgépen jól látni, hogy a Vought gyár mérnökei egy érdekes megoldást alkalmaztak. A korai szuperszonikus repülőgépeknek nagy volt a leszállósebessége, ezért eltérő ötletekkel álltak elő. Az F-8 esetében azt találták ki, hogy hidraulikus munkahengerrel a teljes szárny állásszögét megnövelték.

dscn9453.JPG

Ez jól jött a katapultos felszállásnál, és a leszállásnál egyaránt. A bejövetelt alacsonyabb sebességgel végezhették úgy, hogy az F-8-as állásszöge mégsem volt túl nagy, így a pilóta kilátott előre, és nem kellett a „húzott” gépből a tenger felszínéhez képest viszonyítania a magasságát.

 dscn9426_1.JPG

A szárnyvéget persze az F-8K gépeken is fel lehetett hajtani. 

dscn9507.JPG

A múzeumban lévő F-8K előéletéről nem találtam információt. A festéssel a Navy VF-111 Sundowners vadászrepülő századának azon gépét jelenítik meg, amellyel Toni Nargi százados a Rolling Thunder hadművelet során 1968-ban lelőtt egy MiG-21-est. Igaz, az egy F-8C volt, de külsőre alig különbözik a két változat. 

 dscn9437.JPG

És most térjünk át az ellenfélre! A vietnámiak nagy számban használtak már szuperszonikus vadászokat, több légigyőzelmet is elértek velük. A kiállított MiG-21PFM-et azonban nem a hajdani ellenségtől kapták, pedig a felségjel, és az álcafestés erre utal. Azonban a deltaszárnyú eredetileg a lengyelek 10. vadászrepülő ezredében repült, onnét került az Intrepidre.

dscn9441.JPG

Először még a piros fehér „sakktáblával”, és tigris festménnyel az oldalán volt kiállítva, ugyanis a NATO Tiger Meeten egyszer így vett részt a 94A4105 gyári számú repülőgép. Később döntöttek arról, hogy a vietnámi ellenfél gépeként mutassák be, ma már így tekinthető meg. A lengyeleknél használt oldalszám egyébként nem változott, azt megtartották. A sorozatszám azt is megmutatja, hogy ez valóban a 94A gyártmány, vagyis MiG-21PFM, ilyen változattal tényleg rendelkezett a vietnámi légierő. Nálunk kevésbé ismert, mivel nem rendszeresítettük. A MiG-21PF-től ránézésre elsőre a függőleges vezérsíkja alapján lehet megkülönböztetni, mivel az nagyobb lett, így javították az iránystabilitást. Szintén lényeges különbség volt, hogy már rendelkezett az SzPSz határréteg lefúvó rendszerrel, amivel a leszállósebességet csökkentették.

dscn9432.JPG

A vietnámi pilóták MiG-17-esekkel repülve is felvették a harcot az amerikaikkal, ezért annak egy változatából is szereztek egyet a múzeum számára. A kiállított gép szintén Lengyelországból származik, azonban a pontos típusjele LIM-5-ös, amit saját maguk gyártottak a MiG-17F licence alapján. 

 dscn9436.JPG

Azt hiszem ebben a posztban elég kiegyensúlyozott volt mindkét fél gépeinek bemutatása. A múzeumban már jól megférnek azok a repülőgépek, amelyek valamikor élethalálharcot vívtak egymással. 

dscn9534.JPG

dscn9504.JPG 

 

2 komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása