Aki még nem tudná, ezen a hétvégén a Honvédelem Napja alkalmából a Budaörsi Repülőtéren haditechnikai bemutató lesz. Nemcsak a jelenleg használt eszközöket, járműveket, fegyvereket lehet megnézni, hanem sokat azok közül is, amelyeket a következő években fognak szolgálatba állítani. A repülőtérre ingyenes buszjáratokkal is ki lehet jutni majd a Széll Kálmán térről, és az Etele térről. A belépés is díjtalan! Akit érdekel, és teheti, jöjjön! Ha jók az értesüléseim, akkor lesz Gripen áthúzás, meg minden, amit a levegőbe tudnak emelni. Mi-17-es műrepülő bemutatójának próbáját ma már láthattam, jól sikerült. Mi-24-esek is álltak a reptér túlsó szélén.
Természetesen legtöbben az új Leopard 2A7+ harckocsira lesznek kíváncsiak.

A KMW gyár munkatársa egy magyar harckocsizónak mutatja be a vezetőfülkét.

A HHKmeme FB csoport elsődleges célközönségének néhány tagja, vagyis honvéd tisztjelöltek várakoznak, hogy megnézhessék a harckocsit.

Egy megfontolandó tanács: sok helyen sáros talajra kell számítani, a magassarkút, a szép új fehér cipőt hagyjuk otthon!

Az oldalán már ott van a magyar zászló. Reméljük, hogy az új, igazán korszerű haditechnikai eszközök sok fiatalt vonzanak majd a seregbe.
Azért írtam Leopardokat, mert egy osztrák A4-es változatot is elhoztak tréleren Budaörsre. Mint az már köztudott, előbb ilyen harckocsikat kapunk, hogy a kiképzés és az átállás megkezdődhessen a szupermodern Leopard 2 A7+ változatra.
Azt most itt gyorsan megjegyezném, hogy a lánctalpasok Magyarországra szállítása nem volt egyszerű. Nagyon sok ember dolgozott azon, hogy mindegyik, 100 tonnát meghaladó vontató+tréler+rakomány alkotta kombó időben eljuthasson Budaörsre!


A PzH 2000 önjáró löveg is megtekinthető.

Leguan hídvető harckocsi.

Wisent Annex B03.2 páncélozott harckocsi vontató.


A török NMS könnyű páncélozott terepjáró jármű.

Az Ejder Yalcin páncélozott terepjáró jármű is ki volt állítva. Lehet, hamarosan ez a nevet meg kell tanulnunk?


A műszerfalak. A jobb ülés előtt is van képernyő.

A tetőablak belülről.


Mi 17-es, háttérben a budaörsi Kő-hegy és az Odvas-hegy.


A H145M kiállítva....

... egy másik H145M száll fel a bemutatóra. A reptér túlsó szélén két Mi-24-es áll.

A demo során a pilóták elengedték a botkormányokat, integettek az ablakon keresztül, miközben az előre beprogramozott robotpilóta vezette a gépet, a függőleges tengely körül forgatta a helikoptert.

Ejtőernyős ugratás, éppen a felhőalap alját karcolgatva.

Vitézek, mi lehet szebb az ejénél?
Ezen kívül bemutatják a Magyar Honvédség sok más járművét és fegyverét. Mindegyik fegyvernem képviselteti magát. Érdemes kijönni!