Exclusive Military Hardware


2017. december 21. 11:24 - Harrdder

Pilótatalálkozó

Légi jó barátok

 A mostani poszt eltér a blog eddigi tematikájától, hiszen nem haditechnikai eszközök kerülnek bemutatásra, hanem emberek, akik a vasakat működtetik. Nem is akármilyen emberek, hanem a barátaim, osztálytársaim, akikkel 24 éve együtt vágtunk bele életünk talán legnagyobb kalandjába. 1993-ban két osztály került beiskolázásra a Szolnoki Repülőtiszti Főiskolára, összesen 50 leendő helikopter-vezető, és repülőgép-vezető kezdhette meg a tanulmányait. Az első évben a tanterv és a repülési kiképzés ugyanaz volt, egy emeleten éltünk, ennek minden velejárójával.  Hosszú és kemény munka vette kezdetét, sokan kiestek, vagy önként távoztak. A négy évvel későbbi tisztavatáson már nem voltam köztük, messze jártam. Néha persze találkoztam egykori társaimmal, nyomon követtem a pályafutásukat, alacsonyabb fordulatszámon ugyan, de megmaradt a bajtársi kapcsolat.

 scan172.jpg

                                                         Életkép Szolnokon 

        20171220_122521111.jpg

                       A 1930/A és 1930/B szakaszok az oktatókkal

Idén decemberben aztán megrendezték az avatásuk 20 éves évfordulójára emlékezve a két osztály közös találkozóját. A szervezők gondoltak azokra is, akik kevesebb ideig élvezhették a katonai főiskolások életét. Örömmel mondtam igent a meghívóra, már hetekkel az esemény előtt beindult az üzengetés, és ugyanúgy cukkoltuk egymást, mint régen. Sok „eltűnt” társunkra is sikerült rátalálni, szép számmal jelentünk meg a Reptárban, három oktatónk szintén eljött, legnagyobb örömünkre. A helyszín azért volt jó választás, mert összesimulhattunk ismét a kamaszkori szerelmünkkel. Bár sokunknak volt valamilyen légjáró tapasztalata, de a Jak-52-es volt az, amin igazán pilótává váltunk. Beülhettünk az eredeti festést viselő légcsavaros kabinjába, nézegettük a műszerfalat, megmarkoltuk a botot, lépdeltük a pedálokat.

 20171201_174809.jpg

                         Ez egy olyan szerelem volt, ahol előre tudtuk a válást! 
20171201_172017.jpg

                       Barátaim mind a műszerek, bár néha ki sem láttam mögülük

Természetesen leginkább egymásnak örültünk, érdeklődtünk, kit hova sodort az élet. Vacsora közben aztán mindenki beszámolt az elmúlt huszonegynéhány évéről. Hallgattuk a Baltikum feletti elfogásokról, a földi lövészetekről, a Budapest feletti áthúzásokról a beszámolókat. Nagyot nevettünk a történeten, amikor a Mi-24-es az üdvözlésére kivezényelt zenészeknek hogyan fújta el először a sapkáit, majd a kottaállványokat, végül totális visszavonulásra kényszerített mindenkit. Pedig a pilóta csak oda tette le a gépet, ahova a parancs szólt. A Mi-24-esekről beszélgetve szóba került, hogy a türelmeseknek érdemes volt a Mihu feltámadására várni, ismét levegőbe emelkedik a vas, újra dübörgésüktől hangos lesz Szolnok környéke. A szállítóhelikopteres barátunk a szeretett Mi-8-asról mesélt, az árvízi bevetésekről, a bemutatókról. Felidéztük, hogy is volt az ejtőernyős kiképzésünkön a kutyázás, amikor a nagy szél miatt alig bírtuk a földön megállítani, úgy vonszolta a belobbant kupola.

Két évfolyamtársunk már más testületnél repül, jó tudni, hogy nyáron a Balaton átúszásánál ők vigyáznak ránk fentről, majd integetek nekik legközelebb is. Érdekes dolgokat tudhattam meg a farokrotor nélküli NOTAR típus vezetésének sajátosságairól. Nem meglepő, hogy néhányan közforgalmi pilóták lettek, egyikőjük már Boeing 747-es kapitányaként hasítja az eget. Többen repülnek kedvtelésükre kisgépeken, egyikőnk pedig a légi tűzoltás forradalmasításával próbálkozik. Sokan ugyan nem a sereg tagjai, de maradtak az egyenruhánál, több különböző szervezetnél, testületnél szolgálnak. A civil állományba kerültek se kallódtak el, megállta mindenki a helyét az életben. Valaki magas állami hivatalba emelkedett, mások multicégeknél, vagy épp a saját vállalkozásukban találták meg a szerencséjüket. A magánéleti beszámolók alapján pedig az is biztos, hogy az ország népessége nem az egybegyűltek miatt fogy.

scan71.jpg

                        Bejövetel a pálya melletti füves mezőre

Az oktatóinkkal lehetőség nyílt kielemezni utólag, hogy is volt az az orrfutó-törés, mennyi tényező játszott közre azon a június végi napon. Előkerültek a régi hajózókönyvek, érdekes volt látni a bejegyzéseket az elkövetett hibákról. A megadott sebességtől, magasságtól való eltérések dokumentálva lettek, és az is, hogy magasan történt a lebegtetés, emiatt szükségesnek tartottak még néhány ellenőrző repülést az egyedüli kiengedés előtt.  

Megdöbbentő volt, hogy sok mindenben nem változtunk. Ugyanúgy beszóltunk egymásnak, mint régen, és ahogy később elhangzott, néhány pálinka után kijött mindenkiből a régi hülyegyerek énje. Ezt én kikértem magamnak, nekem ehhez egy is elég volt!

25550356_1588815037843360_2909256133745640509_n_1_11.jpg

                                Felemelő érzés volt Veletek újra találkozni!    

A vidámság mellett sajnos meg kellett arról is emlékeznünk, hogy ketten már nem lehettek közöttünk, repülőkatasztrófákban vesztették életüket. Osztálytársunk főhadnagyként Mi-24-esben lelte halálát, 2001-ben. Igazi repülőember volt, már D vizsgás vitorlázóként került a főiskolára. Az oktatónk Jak-52-essel zuhant le 2003-ban. Mielőtt hozzánk került, MiG-21-esen repült, ezért nagyon belém vésődött, amit nekünk mondott: „A jó vadászpilóta úgy száll le, hogy véres a nyaka. A levegőben folyamatosan forgatja a fejét, figyeli a légteret, hogy időben észrevegyen mindent.”

 24852216_1608088375919422_5188031206862356622_n_1.jpg

             Emlékükre

 

Címkék: Jak-52
komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása