Exclusive Military Hardware

2018. május 28. 07:28 - Harrdder

Helikopteres terrorista-vadászat Szolnokon

Rövid, de ütős légibemutató

Május 26-án nyílt napot rendeztek Szolnokon, így előzetes regisztrációt követően civilek is bejuthattak a helikopterbázisra. Kissé későn, egy nappal előtte kaptunk észhez, de szerencsére a sajtóügyeletes hadnagy asszony nagyon segítőkész volt, így nem volt akadálya, hogy megnézhessük a bemutatót. A programról nem tudtunk semmit, de kellemes meglepetés ért, a szervezők, és persze minden résztvevő kitett magáért! 

Először egy Gripen érkezett Kecskemétről, Szatmári László őrnagy többször is elhúzott a közönség előtt. A gépet alaposan meghúzta, de kis sebességgel, és nagy állásszöggel is ellafogott. 

 

dscn0142.JPG

Aztán persze jöttek a hazaiak, hiszen ez a nap róluk szólt igazán. 

dscn0158.JPG 

 Két Mi-17-es  ejtőernyősökkel szállt fel, majd kis magasságban beköszönt a nézőknek. Ezt követően az egyik felemelkedett 600 méterre, ahol a kijelölt célszalagokat dobott. A piros fehér színű papírszalagok süllyedési sebessége nagyjából megegyezik az ejtőernyősökével, vagyis 4-5 m/s. Ennek alapján megállapíthatták a széleltérítést. Még feljebb ment a helikopter, és kiugrottak a körkupolás ernyővel a katonák.    

dscn0173.JPG

Ha jól látom, a bekötött rendszerű ugrás ellenére a kézinél alkalmazott testhelyzetben történt a gépelhagyás. 
dscn0182.JPG

Az RS-4/4-es körkupolás ernyőket még a Német Demokratikus Köztársaságtól vásárolták először. Jó kis ernyő volt, sok ezernyi magyar fiatalnak ez volt az első típus, amellyel megismerkedhetett a bátrak sportjával. 

dscn0188.JPG

 A legtöbb ugró állva maradt a földetérés után. 

 

dscn0189.JPG

 

dscn0208.JPG

 

A tapasztaltabbak légcellás ernyőkkel ugrottak, az EU, a NATO, Szolnok városának zászlajával. 

dscn0213.JPG

 Az alakulat címere

dscn0231.JPG

 

Az utolsó körben hárman tandem ernyőkkel ugrottak, de nem embert hoztak magukkal. Ketten lőszerellátmány lejutattatását  demonstrálták. A nyitás után ereszkedtek még egy ideig, majd leoldották a zsákot, amely egy külön ernyővel ért le. 

dscn0233.JPG

Háttérben a "lőszeres" zsák ereszkedik a földre. 

dscn0226.JPG

Az utolsó ugró egy hatalmas, 160 négyzetméter felületű magyar zászlót bontott ki a levegőben. 

dscn0215.JPGAz orrunk előtt történt szinte minden

dscn0237.JPGA teherernyő kupolája még a földön is látványosan be volt lobbanva. 

dscn0238.JPG

 

Nem, nem közvetlen légitámogatás, csak az ernyősök után a Zlin 242L bemutatójára került sor. A kiképző és felderítőgéptől nem vártunk dobhártyarepesztést és hajlefúvást, de amit ki tudtak belőle hozni, azt kihozták a pilóták. 

Majd a leglátványosabb, és legösszetettebb képességbemutatóval kápráztattak el bennünket. 

dscn0257.JPG

A különleges műveleti katonák és a helikopterek komplex gyakorlata gépjárművel közlekedő rosszfiúk elfogását, harcképtelenné tételét szemléltette. A gyorsan haladó autót AS 350B helikopter felbukkanása zavarta meg.   

dscn0253.JPG

A fedélzeten lévő katona a fegyverével leadott lövésekkel megállította a járművet. Engem et emlékeztetett a Black Hawk Down című film elején lévő jelenetre. Szóval nekünk is van motorblokk-átlövő képességünk. 

dscn0263_1.JPG

A járműben utazók felszámolására egy különleges csoport érkezett Mi-17-esen.  A kirakás kötélen lecsúszva történt. 

dscn0266.JPG

A katonának a biztonságos földetéréshez nem csak joga, de kötelessége is van. 

dscn0268.JPG

 

Távozik a Mi-17-es, de az AS 350-esből továbbra is biztosítják a földön lévőket. 

dscn0270_1.JPG

A rosszfiúk most bánták meg, hogy az 50-es táblát és a záróvonalat is figyelmen kívül hagyták. Az elszámoltatást komolyan veszik Szolnokon! 

dscn0299.JPG

A harcfeladat végén a kiemelést szintén kötéllel hajtották végre. 

dscn0304.JPG

A forgószárnyas alatt lógó katonák testtartásukkal segítik, hogy ne pörögjenek.  

 

dscn0320_1.JPG

 Az AS 350-es később visszatért, hogy műrepülő bemutatót tartson. 

dscn0327_1.JPG

 

A Mi-17-es pedig a felfüggesztett víztartályát megmerítette a Holt Tiszában, majd a betonra engedte a tartalmát, hiszen légi tűzoltásra is képes a Magyar Honvédség. A közelünkben lehullott vízpermet hatását jól lehetett érezni, a levegő pár másodpercre hűvösebb lett. 

 Dicséret illeti a szervezést, és a végrehajtást egyaránt, a narrációt is jól megoldották. Hűség, és 1930/B. Érti aki érti!  

3 komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása