Harci Vasak

2020. május 28. 22:13 - Harrdder

Egy éve süllyedt el a Hableány

Katasztrófa a Margit híd alatt

Sokáig tépelődtem, hogy megosszam-e a saját gondolataimat a tragikus eseményről. Egy év elteltével végül arra jutottam, hogy megírom mindazt, ami már akkor megfogalmazódott bennem.

Május 29-én este kilenc után értesültem arról, hogy elsüllyedt egy hajó a Duna budapesti szakaszán. Kevés volt még akkor a hivatalos információ, de azonnal tudtam, nagy a baj. Kinéztem az ablakon, esett az eső, hűvös volt. Előtte nap voltam a Margitszigeten futni, akkor láttam, hogy a Duna áradt, a vízszint megemelkedett, vagyis a sodrás sebessége nagyobb volt az átlagnál. A folyó hőmérséklete 10-15 fokos lehetett csak. Szinte minden összeállt ahhoz, hogy a mentést nehezítse. A sötétség, az eső, a víz sebessége, és hőfoka is a túlélők ellen volt azon az éjjelen.  

Másnap már tudható volt, hogy a 33 utasból és a kétfős személyzetből csak hét embert tudtak élve kihúzni a vízből. Mint később megtudtuk, ehhez az is hozzájárult, hogy az esemény után késve adtak le vészjelzést. De a poszt nem ezzel foglalkozik, a nyomozás az arra hivatottak feladata.    

20190530_190757.jpg

Május 30-án, vagyis a katasztrófát követő napon már megkezdték a műszaki munkákat. A helyszínre érkezett a Magyar Honvédség Dunaújváros nevű aknamentesítő naszádja, amihez egy PMP hídelemet kapcsoltak. A sátor alatt a merüléshez készülő búvárt öltöztették. A csónakokban a társai álltak készenlétben, hogy az esetlegesen vízbe eső embereket, vagy magát  a nehézbúvárt kimentsék.  

A következő délután ismét mentem a szigetre, hetente többször megfordulok ott. El kellett magamban rendezni, hogy a számomra csodás élményeket nyújtó helytől nem messze emberek nyugszanak a meder alján lévő hajóroncsban. Pár nap múlva viszont meredten bámultam a képernyőt, hitetlenkedve olvastam újra és újra a zárt csoportunkban megjelent hírt. A matrózt ugyanis jól ismertem, sorkatonai szolgálatom alatt csoportparancsnokom volt. Felnéztem rá, sok mindent tanultam tőle, olyan megpróbáltatásokat élhettem át vele együtt, amelyek hozzájárultak fizikai és mentális fejlődésemhez.  

A híreket folyamatosan követtem, a szigetről pedig közvetlen közelről láthattam a mentésbe bevont technikai eszközöket, és embereket. A Dunán összegyűlt hajók, csónakok, a levegőben köröző helikopterek és drónok nem hagyták feledtetni a Hableány katasztrófáját. A természet viszont továbbra sem volt kegyes, a magas vízállás miatt a kutatás, és a kiemelés előkészítése hosszú időt vett igénybe.  20190602_165532.jpg

Június 2-án fekete zászlók a Margit hídon, felette pedig egy Mi-17-es. A honvédségi helikopterek is részt vettek az áldozatok keresésében. Az áldozatok hozzátartozóinak pedig megmutatták a helyszínt, és a munkákat a levegőből. 

Nem tudtam megszabadulni a fejemben kavargó gondolatoktól, magam is nagyon sokat utazgattam a Dunán, a BKV hajóira szinte hetente felszálltam. Kihasználtam, hogy a fővárosunkban egy séta közben bármikor rövid vízi kirándulásra válthattam, gyönyörködhettem a parti épületek, a Várhegy látványában. Általában át szoktam gondolni, hogy veszélyhelyzetekben mit kellene tennem. A hajók fedélzetén azzal nyugtattam magam, ha bármi baj lenne, egyszerűen beugrom a vízbe és a partra úszok.

De vajon volt-e erre esélye annak, aki nem a fenti fedélzeten, hanem a zárt térben tartózkodott? Ma már tudjuk, hogy a Hableány az ütközést követően mindössze 7 másodperc alatt süllyedt el. Magam elé képzeltem, ahogy a hajó az oldalára fordult, a berendezési tárgyak elszabadultak, az emberek elestek, hirtelen azt sem tudhatták, merre van a fent és lent. A víz gyorsan beömlött, a felhúzható ablakok, vagy az ajtók kinyitására igencsak kevés lehetett az esélyük a turistáknak. Még a kapitány sem tudta elhagyni a kormányállást, pedig minden bizonnyal nagyon jól ismerte a fülke mindegyik nyílászáróját. Ilyen helyzetből kiszabadulni talán még az erre kiképzett emberek sem tudtak volna. Meg lehet tanulni Bear Gryllstől, hogyan vegyük le az övünket villámgyorsan, és cipőtalpra hurkolva a csatjával kirúgjuk az ablakot. De ilyen rövid idő alatt a víz alatt ezt vajon képesek lennénk végigcsinálni, ráadásul vakon?  20190602_195511.jpg

A Dunaújváros június elején már a Centenáriumi emlékműnél volt kikötve, és végig a helyszínen maradt. A merüléseket már egy másik vízi eszközről hajtották végre.  

Azok, akik mégis el tudták hagyni a hajót, még mindig életveszélyben voltak. Többször átúsztam már a Dunát, de nyári sportrendezvényen, és vízi mentők biztosították az eseményt. Talán jól szemlélteti a legnagyobb folyónk sebességét, hogy még alacsonyabb vízállásnál is 300 méterrel lejjebb volt a cél, de csak akkor lehetett pont odaérni, ha erős tempóban merőlegesen úsztak a résztvevők, nem tértek le az útvonalról, jól kiszámították a haladás irányát. Aki nem így tett, az elsodródott, a mentők kiszedték a vízből.

20190609_165308.jpg

A TEK mobil műveletirányító központja. Mellette több  sátrat is felállítottak a mentésben résztvevőknek. 

Úsztam már kiképzésen ruhában, cipőben is élővízben, megtapasztaltam, milyen sokat számít, ha nem csak egy kis fürdőnadrág a viselet. Az úszás sebességét drasztikusan lecsökkentette a közegellenállás, a vízzel megtelt lábbeli és ruha pedig érezhetően húzott lefelé. Jóval több erő kellett a felszínen maradáshoz, az előrejutáshoz. Mindezt csak azért írom le, mert teljesen más, ha egy jó úszó előre felkészülve csobban a folyóvízbe, azonban sokkoló élmény lehetett ruhástul, cipőben váratlanul beleesni a hideg, olajos, gyors sodrású Dunába. Csak abban reménykedhettek, hogy gyorsan kimentik őket. Volt, aki annak köszönhette az életét, hogy belekapaszkodott egy vízfelszínen sodródó asztalba.

dscn6318.JPG

A Rendőrség, a Vízimentők, a Katasztrófavédelem csónakjai a Dunaújvároshoz kötve. 

dscn6317.JPG

dscn6319.JPG

A mentésben sok vízi jármű vett részt. 

A hajó kiemelése elhúzódott, mivel a Duna vízállása még egy ideig tovább emelkedett, és a tetőzést követően is csak lassan apadt. A Margit hídnál elsüllyedt roncs környékén a sodrás kb. 13 km/h volt. Merültem 20 méter mélyre vakon a Tiszában, félnehéz felszereléssel, de az ottani, alig 2-3 km/h szinte semmiség volt ehhez képest, mégis érezni lehetett. Ezért el tudtam képzelni, hogy mivel szembesültek a búvárok, akik megkísérelték a Hableány megközelítését. A szabályok szerint tilos lett volna lemerülni ilyen vízállásnál a nagy sebesség miatt! Már a létrát sem nagyon tudták elengedni az elején, a félmázsás felszerelésük ellenére a sodrás elvitte volna őket, a kötélbiztosítás szó szerint az életüket jelentette. Az áradó, zavaros vízben ráadásul azon a mélységben szinte nulla a látótávolság, vagyis teljes sötétségben kellett dolgozniuk. Az apadást követően kezdhettek végre érdemi munkát végezni, de csak tapogatózva tudtak haladni és tájékozódni, araszolva közelítették meg a roncsot. Nem tudhatták, hol találkoznak egy éles lemezszéllel, amely sérülést okozhat nekik, és azt is csak a kezükkel érzékelhették, ha megtaláltak egy embert. Komoly lelki megterhelésnek voltak kitéve, mégis lemerültek az első naptól kezdve, mert ezt várta el tőlük két ország, az áldozatok hozzátartozói, a média figyelme. Azonban lehet, hogy leginkább a kötelességtudatuk vezérelte őket. Saját testi épségüket, életüket kockáztatták minden egyes alkalommal, hogy megtalálják az eltűnteket, és kiemelhessék az elsüllyedt Hableányt. dscn6341.JPG

Szakadó esőben szállt le a MAC pályára a rendőrségi MD 902 helikopter. 

Végül június 11-én hozták felszínre a hajót, és később az áldozatokat egy kivétellel megtalálták. Igazán embert próbálón munkát végzett mindenki, aki bármilyen módon részt vett a műveletben. Megérdemlik az elismerést!

 Amint lehetőség nyílt rá, vízi úton mentem hazafelé a szigetről. 20190620_193844.jpg

A kiemelés után a hajók újra áthaladhattak azon a helyen, ahol az ütközés történt. 

20190620_193936.jpg

Mert hajózni kell!

Július 12-én pedig a Margit hídon álltunk a volt ejtőernyősök kis csapatával, hogy megemlékezzünk Pethő János nyugállományú századosról, valamint a többi elhunytról.

 

Nyugodjanak békében!

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2020. május 05. 18:21 - Harrdder

Légvédelmi egyveleg a sivatagból II.

A letámasztott Nyeva, és a botrányhős Roland rakéta

A légvédelemmel foglalkozó sorozat második részében a rakétarelikviákat veszem elő. Ezekből csak keveset láthattam, mivel a reaktív fegyvereket gyorsan elszállították, és megsemmisítették. Először néhány üres szállítókonténert találtam csak, amelyekben a szovjet rakétákat tárolták. A nagy fémtartályokat egy kapunál helyezték ki az útra, forgalomlassítás céljából. Ott viszont nem fotóztam, nem tettem próbára a fegyveres őrkatonák messze földön híres toleranciáját.   06580002.JPG

Viszont az Sz-125-ös Nyeva komplexum egyik gyakorlórakétáját már nyugodtan lencsevégre kaphattam, mégpedig elég furcsa helyzetben. A hanyag eleganciával megalkotott kompozíció főszereplőjét szándékosan tették közszemlére ilyen módon. Természetesen teljesen veszélytelen volt, sem hajtóanyagot, sem harci töltetet nem tartalmazott. A V-601-es reaktív fegyvernek látszó tárgy megtévesztésig hasonlít az éles rakétára, de ezt csak kiképzésre használták, a töltést gyakorolták vele a légvédelmisek. 

Amúgy régóta szerettem volna megtudni, hogy a nagyobb hatótávolságú szovjet légvédelmi rakéták, mint például az Sz-75, Sz-125, Sz-200, Sz-300 esetében mit jelent az az egy betű. A megoldás nagyon egyszerű, az Sz a Sztrana (Страна), vagyis ország szóból származik, ezzel jelzik, hogy az egész haza területét oltalmazó rendszer egyik fegyveréről van szó, nem pedig csapatlégvédelmi rakétáról. Hazánk is átvette ezt a terminológiát a 60-as évektől kezdve, nálunk a honi légvédelmi rakéta kifejezést használták.

Nem bírok magammal, csak feltör belőlem a népművelő szándék, és ahogy Fábry Sándor mondta, satíroznám az ismeretbeli fehér foltokat. A hírekben gyakran szerepel az orosz Sz-300-as rakétarendszer, méghozzá a helytelen S-300-as formában. Ez azért van, mert a kevésbé tájékozott sajtómunkás ha angol forrásból dolgozik, nem írja át, nem tudja azt, amit fentebb részleteztem. Amúgy oroszul így írják: С-300. De az a lényeg, hogy angolul, oroszul, és magyarul is Sz-nek ejtik. Na mi ez, ha nem egy szép konszenzus a népek között?    

Na de lássuk a hatásvadász alcímben említett másik fegyvert! Irak még a 80-as években Franciaországtól Roland 2 csapatlégvédelmi rakétarendszereket vásárolt. (Angol nyelvű szakirodalomban rövid hatótávolságúnak nevezik, de ebbe most tényleg nem menjünk bele.) A Rolandokat a németekkel együtt gyártották, amit jól szemléltet, hogy Iraknak nemcsak az AMX-30-as harckocsin alapuló lánctalpas járműre, hanem a MAN teherautóra telepített változatokból is szállítottak. Mindkettő rendelkezett saját radarral, így önállóan tevékenykedhettek. A Roland 2 a maga idejében igen hatékony fegyver volt, 1991-ben több szövetséges repülőgépet lelőttek.


p1010266.JPG

Ez a falfestmény büszkén hirdette, hogy itt Roland 2 rakétákkal felszerelt alakulat állomásozott BS (Before Saddam). p1010299.JPG

A homokba ásott üres indítócső mementóként emlékeztet az iraki légvédelmi tüzérekre.

 p10102991.jpg

A műanyag csövön a típusnév olvasható. 

Az ország elfoglalása után a Rolandok miatt komoly diplomáciai csörte alkault ki két szövetséges közt. Történt ugyanis, hogy a hadműveletekben részt vevő lengyel katonák találtak néhány Fabriqué en France rakétát. Alaposan szemrevételezték azokat, és olyan jelentést írtak, miszerint azok 2003-ban készültek. A dokumentum valahogy eljutott a sajtóhoz, nemzetközi visszhangja lett az ügynek, úgy tálalták, hogy a franciák megsértették az 1990 óta hatályban lévő fegyverembargót. Jacques Chirac elnök nagyon berágott, személyesen kérte számon Miller miniszterelnöktől az affért, hiszen az ENSZ szankciók megsértése súlyos vád volt. A pletykák szerint a diplomáciában nem bevett szófordulatokat is használt, majd számos érvet hozott fel igazának alátámasztásra. Ezek közül talán a legnyomósabbnak az tűnhetett, hogy a szóban forgó Roland 2 változat gyártása 1988-ban befejeződött. A modernebb Roland 3-as utolsó példányai is 1994-ben készültek el, de azokból Irak soha nem kapott. 

Varsóban vizsgálat indult, ennek során kiderült, hogy a fegyvereken lévő dátumot a lengyel katonák alaposan félreértelmezték, az ugyanis az utolsó időszakosan elvégzett karbantartás dokumentálását jelezte. A hibát beismerték, és nyilvánosan bocsánatot kértek, de csak nehezen tudták kiengesztelni a sértett nagyhatalom vezetőjét.

Egy 1990-es díszszemléről készült videóban még láthatóak voltak. 

1:36-tól bukkannak fel a kerekes változatok.  

 

6 komment
Harci Vasak