Harci Vasak

2019. november 18. 19:18 - Harrdder

Megérkeztek az első H145M helikopterek Magyarországra!

A gyárból repültek haza a vadonatúj gépek.

Alig egy éve jelentették be, hogy a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program keretében 20 darab H145M könnyű helikoptert vásárolnak a Magyar Honvédség számára, a beszerzési folyamat szinte azonnal nagy lendületet vett. Az első gépek gyártása ebben az évben kezdetét vette az Airbus Helicopters üzemében, és a mai napon két példány vegyes személyzettel elindult Németországból hazafelé. A magyar katonai, és a német gyári pilóták egy közbenső leszállást beiktattak, hogy megtankolják a helikoptereket, azután érkeztek meg Budaörsre. Azért tervezték meg az első hazai leszállást a civil repülőtérre, hogy bemutathassák a sajtósok egy szűk körének az új típust.   

dsc_0099_2.JPG

Szerencsére a bennfentes sajtómunkásokon kívül többen is értesültek a jóhírről, így sikerült néhány képet készíteni a forgószárnyasokról. A két H145M helikopternek gyönyörű hátteret adott a budaörsi Odvas-hegy és a Kő-hegy.  

dsc_0109_1.JPG

Német civil lajstromjel mellett már a magyar ék alakú felségjelet is felfestették a H145M gépeinkre. A Magyar Honvédség, és a szolnoki alakulat címere is már ott díszelgett rajtuk. A fogadóbizottság felsorakozott, két Mi-24P várta a gépeket.

dsc_0126.JPG

 Olcsó szóvicc, de a német lajstromjel akár azt is szimbolizálhatja, hogy hadi célokra alkalmazható helikopterként lehet használni.  

dsc_0133_1.JPG

A tábornoki fogadtatás kijárt az érkezőknek.

 

A korszerű pilótafülke.

Frissítés: Nem hallottam akkor, hogy megkértek bennünket a műszerfal fotózásának mellőzésére. Habár nem értem a tiltás okát, a képet eltávolítom utólag. 

A helikopterünkhöz nagyon hasonló gép képességeiről egy rövid bejegyzést már posztoltam idén, talán érdemes megnézni ezt a videót. 

dsc_0153.JPG

 

dsc_0119.JPG

A gép orrán és a törzs hátulján vannak a rakétaközeledésre figyelmeztető rendszer szenzorai. A négy szenzor teljes lefedettséget biztosít. 

dsc_0158.JPG

A csúszótalpakon négy infracsapda kivető berendezés van, így összesen 120 töltetet tudnak felhasználni a rakéták ellen, ha szükséges. 


dsc_0171.JPG

Szerencsés kiválasztott sajtómunkások repülés közben is megismerkedhettek az új szerzeményekkel. Mi lentről csak a nyálunkat csorgattuk. 

dsc_0196.JPG

A Mi-24-esek személyzete ezalatt a harci helikopterekehez vonult. Előrelátó módon éjjellátóval készültek a hazarepülésre.  

 dsc_0220.JPG

 A H145M helikopterek visszaérkeztek Budapest feletti repülésről, melynek során több laktanya felett tiszteletüket tették.

dsc_0226.JPG

A házak ablakából visszatükröződő nap miatt a fényhatások érdekes képet produkáltak. A gépek ez alapján akár az MH-6-osok szerepét is eljátszhatnák a Black Hawk Down című filmben. 

dsc_0247.JPG

A civil reptéren persze nem állt meg az élet. 


dsc_0258.JPG

A Mi-24-es AI-9-es indító hajtóművéből láng csap ki. 

dsc_0323_1.JPG

A helikopterek elindultak új otthonuk, Szolnok felé. 

dsc_0326.JPG

Időközben lement a nap, kezdett sötétedni. 

dsc_0333.JPG

Hejj, ha ezt Böhm bácsi, és Kutya úr megérhette volna, együtt nézhették volna a Gazdagréti lakótelep ablakából. 

dsc_0341.JPG

dsc_0344.JPG

A Mi-24-esek is felszálltak. Sajnos nem álltak össze kötelékbe, pedig jól mutattak volna egy négyes formációban. 

dsc_0347.JPG

 A Mihu azért még pár évig velünk marad, hogy tekintélyt parancsoló küllemével, hangjával, és képességeivel az országot szolgálja, míg átadja a stafétabotot az utódoknak. Reméljük, hogy hamarosan megnézhetjük majd a H145M felfegyverzett változatait is idehaza. Hiszen akár nem irányított rakétákkal, géppuskákkal, és irányított páncéltörő rakétákkal is felszerelhetőek, így a harci helikopterek szerepét is betölthetik. 

Címkék: H145M
5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://killermetals.blog.hu/api/trackback/id/tr4315312336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrstjnethn 2019.11.19. 10:02:36

Lehet, hogy butaságot kérdezek, de a Jetplanes blogot is te írod? Sok az áthallás a szövegben és mintha a fotók egy része is ugyanaz lenne.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2019.11.19. 16:56:48

Te Etienne, hogy adjuk el ezt a civil gépet katonainak?
Tudom is én, fessük matt feketére...

molnibalage 2019.11.19. 17:22:56

@wrstjnethn: Nem. A Jetplanes blogot más viszi. Nem árulok el nagy titkot vele szerintem, hogy a Stonefort név kit rejt. Csak fordítsd le magyarra.

bloodhound v2.0 2019.11.19. 21:21:29

@Make Valamit: Nem az a kínos, ha nem értesz hozzá, hanem hogy még kifejezetten kérkedsz is vele, és azt hiszem, akkor még nagyon udvariasan is fogalmaztam.

Harrdder 2019.11.19. 21:48:01

@wrstjnethn: Jó estét! Tényleg nagyon sok a hasonlóság a másik blogon megjelent képekkel. De ez van, ha két hasonló érdeklődésű ember egymáshoz nagyon közel fotózza ugyanazt az eseményt, és ugyanolyan képeket tart édekesnek a megjelenésre. A bemutatókról általában némileg el szoktak térni a beszámolók, kit mi fog meg inkább. Ez most nem így sikerült.
Harci Vasak