Exclusive Military Hardware

2022. március 23. 19:48 - Harrdder

A Gestamen cég kézifegyverei

Magyar konstrukciók pisztolytól a golyószóróig

A tavalyi év nagy meglepetése volt a hazai Gestamen kézifegyverek bemutatása. A kutatás-fejlesztést végző csongrádi cégnél nemrégen első kézből kaphattam új információkat a különböző kategóriájú típusokról. A sorozatgyártással és rendszeresítéssel kapcsolatban nagyon sok még a kérdés, amire csak a jövőben kapunk választ. Ezen cikk a fejlesztésre, és a fegyverek bemutatására szorítkozik leginkább. dsc_0388_1.JPGElőször is a pisztollyal, vagy ahogy a Magyar Honvédségnél hivatalosan nevezik, a maroklőfegyverrel kezdjük. A G9HSP kifejezetten könnyű, a műanyag toknak köszönhetően. A legnehezebb alkatrész a szán, ami a kellő helyeken meg van erősítve, de ahol nincs kitéve nagy terhelésnek, ott kikönnyítették, hogy optimalizálják a tömeget. Akik eddig a pisztolyt kipróbálták, azok szerint jól ki van egyensúlyozva, a kaliberéhez képest kicsi a hátrarúgás ereje. A fegyvert a Glock tárakhoz tervezték, bármelyik kapacitású használható a 17-estől felfelé.  

20220302_160647.jpgA 30-as tárral is lefotóztam. dsc_0397_3.JPGA markolathoz három, gyorsan cserélhető panel jár, a felhasználó a saját tenyérmérete alapján választhatja ki a neki megfelelőt.

Ami igazán egyedi a pisztoly esetében, hogy két különböző elsütőszerkezettel szerelhető fel, ami egy magyar szabadalom. Saját ötlet volt, nem igény alapján fejlesztették, de a Magyar Honvédség elfogadta a lehetőséget. Így egy típussal lehet megvalósítani a kétféle működést. A pisztoly jelenlegi típusjele is erre utal, a G9HSP-ben a Hammer a kakas, a Striker pedig az ütőszeges rendszer angol nyelvű megfelelője. A két konfiguráció 90%-ban megegyezik, csak az elsütőszerkezet különbözik. A pisztolyokhoz mindkét készletet legyártják, így szállítják le majd a megrendelő számára. A felhasználó döntheti el, melyiket alkalmazza éppen. Bár az kérdés, hogy a katona, vagy rendőr egyénileg dönthet-e erről, vagy központi utasításba adják a konfigurációt.  dsc_0396_1.JPGA két készlet 3-3 összetevőből áll, ezek egy-egy sorban láthatóak. Mindegyiknek része a helyretoló rugó, valamint a két egységből álló elsütő-mechanizmus. Jelentős munkával sikerült ezekben miniatürizálni az alkatrészeket, hogy elférjenek.

A kakasos rendszer az ismertebb, ezt szokták meg idehaza hadifegyverként. Előnye, hogy azonnal látható, mikor fel van húzva, és a fesztelenítés is egyszerűen, biztonságosan elvégezhető. Ugyanakkor az ütőszegest is úgy alakították már ki, hogy a szán hátulján lehessen látni, és tapintani, ha előfeszített állapotban van. Szolgálati fegyvernek megfelelőbb lehet esetleg az ütőszeges, mert kevésbé akad el az elővételnél. Mindkettő esetében az elsütési erő nagyjából megegyezik, nincs nagy különbség. dsc_0399_1.JPG A szétszereléshez, és a cseréhez gyakorlott személynek 30 másodperc elegendő. Nekem elsőre, ügyetlenkedve 2 percre volt szükségem. A szánt egy rövidebb szakaszon hátra kell húzni, és ki lehet venni a szánakasztót. A szán ezután előrefele lecsúszatható. A szánakasztó egyben szerelésre is szolgál, azzal lehet kitolni egy kis csapot, és kivehető az elsütőszerkezet, és a helyretoló rugó. A másik készletből a 3 összetevőt be kell helyezni, és fordított sorrendben már mehet is az összeszerelés.  

Maximálisan figyelembe vették, hogy jobb és balkezesek egyaránt megfelelő módon tudják kezelni a pisztolyt. A hüvelykivetés irányát ugyan nem lehet változtatni, de a tárkioldó mindkét oldalra átszerelhető. A biztosító pedig alapból megtalálható a jobb és baloldalon. Három helyzete van, a felsőben biztosított, középsőnél lehet lövést leadni, az alsóba állítva fesztelenítést hajt végre a mechanizmus, a kakast, vagy az ütőszeget. Ilyenkor a csőre töltött fegyvert biztonságosan lehet hordani, szükség esetén kibiztosítást követően az elsütőbillentyűvel rárevolverezéssel lehet elsütni, nem kell ismét a szánt hátrahúzni. (A csőre töltött, fesztelenített fegyver viselése idehaza a seregben és rendőrségnél az érvényben lévő jogszabályok miatt nem engedélyezett.)  

A pisztoly 3+1 biztosítással rendelkezik. A felhúzott, csőre töltött fegyvernél blokkolja az elsütőbillentyűt, az ütőszeget, és magát az elsütőmechanizmust, abban egy kis alkatrészt felemel, így nem történhet véletlen lövés. A plusz egy pedig azt jelenti, hogy bebiztosítva a szán maga is rögzítésre kerül, vagyis nem lehet felhúzni, töltést végrehajtani. 

A pisztoly fejlesztése már előrehaladott szakaszban van, nem csak egy prototípusról van szó. Három példánnyal a Haditechnikai Intézet végzett teszteket, és nyúzópróbát, NATO előírások alapján. A cégnek erre nem volt ráhatása. Ledobták, különböző terheléseknek tették ki, és mindegyikkel 5000-5000 lövést adtak le, külön a kakasos, és külön a másik rendszerrel. Vagyis minden pisztolynál a tok, és a cső 10000 lövésen van túl, de eggyel már ennél is többet lőttek. A tesztek során 1000 lövésenként voltak tisztítva a fegyverek.

Ha a fődarabok, vagyis a cső, szán, tok nem károsodik, akkor sikeres próbának számít. Kisebb alkatrészek, mint egy csap, vagy rugó eltörhet. Akadálynak 5 ezrelék alatt kell maradnia, de ebben benne van a lőszer elcsettenése is. Az 5000 lövésre számítva 25 alatt volt az akadályok száma, mindhárom példány kiállta a próbákat.   

A tesztekről több oldalas jelentést írtak, de már korábban is kaptak észrevételt tapasztalt rendőröktől és katonáktól. Többek közt javasolták, hogy legyen bordázott az elsütőbillentyű, és máshol is csúszásmenetes felületeket igényeltek. A szánakasztón szintén javasoltak módosítást. Azt már elhatározták, hogy szíjtartót alakítanak ki, amelyet egyben üvegtörésre is lehet majd használni.  

Mivel a próbákon sikeresen átment a típus, ezért a Magyar Honvédség megrendelt 50 darabot, ezek csapatpróbára kerülnek. A katonák jelentései alapján amit lehet módosítanak, így alakulhat ki a végleges változat, az kerülhet sorozatgyártásra. Az első 50 pisztoly legyártása folyamatban van, ezek alkatrészeit láthattam is.  

A jövőben az elsütőerőt is lehet majd állítani, ezzel természetesen a civil felhasználóknak, a sportlövőknek kedveznének. A hadi változaton ugyanis a nagyobb erő van előírva. Még azzal az opcióval, is számolnak, hogy kisebb átalakítás után sorozatlövésre alkalmas legyen, ha arra lenne igény. Később tervezik kompakt, vagyis rövidebb, valamint más űrméretű változatok fejlesztését. 

A csőgyártás teljes folyamata egyelőre még nem megoldott. A nyers csövet megvásárolják, majd méretre vágják, és a forgácsolást az üzemükben végzik. Természetesen a termék teljes előállítását meg fogják oldani. A sorozatgyártásra viszont nem Csongrádon fog sor kerülni. 

A G224AR gépkarabélydsc_0878.JPGA cégnél egy gépkarabélyt is megterveztek, és legyártottak. A típusjel – hasonlóan a többi fegyvernél - egyelőre ideiglenes. Az űrméretet adják meg, és a fegyver kategóriáját, ez utóbbit az annak megfelelő angol szavak kezdőbetűiből képzik. A G224AR esetében ez Gestamen .224-es Assault Rifle. A .224-es kaliber az 5,56-os űrméretre utal a cégtől kapott információ alapján.  

A fegyver gázelvételes, rövid gázdugattyút alkalmaznak, amely nincs közvetlenül összekapcsolva a zárkerettel. A lövést követően a kiáramló lőporgázok a gázátömlő furaton keresztül nyomást fejtenek ki a dugattyúra, amely így hátrafele mozdulva megtolja a zárkeretet egy szakaszon, de egy ponton szétválnak, a rugója visszanyomja az eredeti pozícióba, a zárkeret tovább halad, majd külön indul vissza. A hátramozgás során megtörténik a hüvelykivetés, előrehaladva pedig a következő lőszer betöltése, a forgó zárfej pedig elvégzi a reteszelést.  

A rövid gázdugattyú (angolul short stroke) ma már jobban elterjedt, szinte követelmény. Az egész rendszer könnyebb, és kisebb. Kevesebb gáz és szennyeződés jut hátra a zárszerkezetbe, mint az AK rendszerű karabélyoknál, ahol a dugattyú egybe van építve a zárkerettel.

Felhúzókarnál előírás volt, hogy ne mozogjon együtt a zárral, vagyis szétkapcsolódnak a felhúzás után. Viszont már dolgoznak azon, hogy kialakítsanak olyan mechanizmust, amellyel el lehet hárítani az akadályt, ha a zár elakad, nem tér vissza a reteszelt helyzetbe.  dsc_0875.JPGA fegyver kétkezes, a tűzváltó kar és a tárkioldó mindkét oldalon megtalálható. Egyelőre csak egyes, és sorozatlövés lehetséges, rögzített sorozat leadására nem képes, de ez igény szerint gyorsan megoldható. Csak döntésre várnak, hogy kettes, hármas, vagy esetleg más lövésszámra, például ötösre alkalmassá tegyék a szerkezet. A rögzített sorozat nagyon hasznos tud lenni, a lőszerrel való takarékosságot szolgálja, ha a harc hevében nem lövik el az egész tárat egyszerre.

A gépkarabély is tesztelési fázisban van, de még nem tart ott a program, mint a 3 pisztollyal. A műanyag alkatrészek nem fröccsöntöttek, hanem 3D nyomtatóval készültek. Ez ebben az esetben nem előny, hiába hangzik modernebb megoldásnak, ugyanis kevésbé strapabíró. A tok felső részén teljes hosszúságban, valamint alul és oldalt rövidebb szereléksíneket alakítottak ki. A válltámasz behajtható, a hossza állítható. A szétszerelésnél praktikus megoldás, hogy a csapszegek átnyomós kialakításúak, nem esnek ki, így nem lehet elveszteni.

Sorozatlövő golyószórók – Light Machine Gun tárral és hevederrel 20220302_152644.jpgA gépkarabély bázisán létrehoztak egy golyószórót, amely szintén ugyanazzal a köztes 5,56X45 mm lőszerrel működik.dsc_0417.JPGA G224LMG V1 is rövid gázdugattyús, a működési elv megegyezik, de a fegyver egyes részeit megerősítették, és villaállványt kapott. A legnagyobb különbség a karabélyhoz képest, hogy cserélhető a csöve. A Gestamen táras golyószórója egyes lövésre is alkalmas, ilyenkor zárt zárszerkezettel lő, míg a sorozatot nyitott helyzetből. A tűzváltó kar és a tárkioldó természetesen kétkezes.dsc_0422.JPGA gépkarabélyok 30-as kapacitású tára mellett 60-as csigatárral is bemutattak egy másik változatot.  dsc_0425.JPGdsc_0412.JPGEgy kis magyarázat talán nem árt erről a kategóriáról. A katonák egyéni lőfegyvere, a gépkarabély nem hosszabb sorozatlövésre való, erre szolgál a golyószóró. A lövészrajokban legalább egy ilyen fegyver kiválóan alkalmas a többi katona tűztámogatására. A szakirodalom szerint 5-10 lövésben adják meg golyószóró által a sorozatban leadott lövések számát, de szükség törvényt bont alapon folyamatos tűzre is alkalmas. Hatásosan foghatják le így az ellenséget, fedezete alatt a saját katonák biztonságosabban mozoghatnak előre, vagy épp hátra. Félelmetes lélektani hatása van annak, amikor a 10-es, vagy annál hosszabb sorozatot elengedik. Ha ennyi lövedék elszáguld valaki feje felett, vagy becsapódik a közelében, akkor az a harcos meggondolja, hogy visszalőjön, vagy inkább fedezékbe vonuljon. 

A Gestamennél a táras golyószórónál nem álltak meg, mert egy hevederes adagolásút is kifejlesztettek, ami még nagyobb tűzerőt biztosíthat. A Honvédség illetékeseinek az érdeklődését a hírek szerint nagyon felkeltette a fegyver, jelenleg ezt a projekt a prioritás, mivel a karabélylőszerrel tüzelő támogató fegyver nagyon hiányzik a fegyverzetből, amely a behevederezett lőszer-javadalmazásával hosszabb ideig tüzelhet. Az M249-es golyószóró csak kis számban van rendszeresítve a különleges rendeltetésűeknél. A lövészeknél viszont jelenleg a PKM géppuskát használják a raj sorozatlövő fegyvereként, ezek lecseréléséről pedig gondoskodni kell előbb-utóbb. Biztosan sokan kétségbe vonják, hogy egy 5,56-os golyószóró alkalmas-e a 7,62X54R lőszert tüzelő leváltására, de pár száz méteren belül bőven megfelel az élőerő ellen. dsc_0406.JPGRáadásul ha megvalósulnak a Gestamen tervei, akkor egy hatalmas előnyt fel tudnak majd mutatni a PKM géppuskával szemben. Ez pedig az üres tömege, ami jelenleg a hevederes prototípusnál 6 kg, de ezt 5 kg alá szeretnék vinni, ami a kategóriájában ultrakönnyűnek számít majd. Még az Minimi/M249 legkisebb változataihoz képest is. És ugye nemcsak a fegyver tömege a fontos, hanem az is, hogy 200 db 5,56-os behevederezett lőszer jóval könnyebb, mint ugyanennyi 7,62-es. Vagyis többet vihet magával a kezelő.dsc_0411_2.JPGA fegyver mostani tömegét egy különleges hibridtok alkalmazásával érték el, amit csak lehetett, azt alumíniumból készítették, például a felső részt. A középső szekció a csőrögzítésnél, a hevederkosárnál viszont nagyobb igénybevételnek van kitéve, ezért ezeknél acélt használtak. 20220302_152635.jpgA további tömegcsökkentés azért lesz majd lehetséges, mert az egész rendszert a .308-as, vagyis NATO 7,62X51 mm lőszerre méretezték. Vagyis az 5,56-osnál kisebb tömegű, kevésbé erős alkatrészek is megfelelőek lennének már most is. Ezért ahol lehet, könnyíteni fogják, van miből elvenni. (Ebben egyébként benne van az a lehetőség is, hogy a jövőben géppuskát alakítsanak ki a jelenlegim még nem "kikönnyített" golyószóróból.) dsc_0431.JPGA cső tömege 1,2 kg, vagyis egy tartalékot a fegyver kezelője könnyen magával tud vinni a hátizsákjában. Az is kiszámolható hogy a tervezett tömegcsökkentés után a fegyver többi része 3,8 kg lesz majd.

 A hevederes szerkezete, felépítése már jelentősen eltér a gépkarabélytól. A gázdugattyú félhosszú kialakítású, már majdnem egy egységet képez a zárkerettel. A cső és gázátömlő között nincs közvetlen kapcsolat, úgynevezett csúszós csatlakozás van, így nem terheli meg nagyon a csövet. A gázmennyiség szabályozható, 2 vagy később 3 állásban. Ez az adott lőszerhez, vagy a szennyeződés mértékéhez állítható be. Akár gyengébb lőszerrel is biztosítható a működés. A zárszerkezet is más, a reteszelése ékes rendszerű, hasonlóan a DSK géppuskához. Így nagyobb a reteszelési felület, a megnövekedett terhelésnek megfelelően.

 A csőcsere talán a hevederes fegyvernél a legfontosabb, hiszen a sorozatlövésekkel nagyon felmelegedhet. A Honvédségnél az előírás szerint a csövet 200 lövéses folyamatos tűz után cserélni kell. Egy fokkal bonyolultabb cserélni a csövet, mint a tárasnál. Ugyanis egy biztonsági kapcsolót is be kell nyomni, a reteszelés így kiiktatható, hogy ne történhessen véletlen lövés kivett csővel. dsc_0429_2.JPGA töltéshez nem kell az egész tokfedelet felnyitni, ami nagy előny, hiszen azon van az irányzék, vagy a célzáshoz használt optika. Így ezek nem mozdulhatnak el, a célzás pontosságát nem befolyásolják. A hevederes adagolás csak egyfelől lehetséges, mégpedig jobbról. Ez ellentétes az 5,56-osnál használt széteső heveder kialakításának logikájával, mint a Minimi esetében. De az MH azt kérte, hogy az irány a PKM-el megegyezzen, a katonák így szokták meg, és az adagolás így is működik. 275658814_1157905344945644_4392400437718556045_n.jpgA heveder mozgatásához nagy erőre van szükség, de a rendszerben ez benne van. A teljes heveder tömegét is be tudja húzni. A töltést magam is elvégeztem, akárcsak a csőcserét. Így megbizonyosodhattam arról, hogy mennyire egyszerű, és gyors mindkettő. dsc_0427.JPGAz adagolás tárból szintén lehetséges, alul van egy tárfészek. Rendelkezik egy biztosítóval, amennyiben a heveder be van töltve, akkor a tárat nem lehet behelyezni, és ez fordítva is igaz. A táras adagolás tartalékként jól jöhet, ha kifogyott a heveder, a raj katonáitól lehet kérni lőszert. Nem véletlenül hívják kollektívnek az ilyen támogató fegyvereket, hiszen az egész raj harcát nagyban befolyásolhatja. Ezért a többi katona is vihet magával további hevedereket, melyeket átadnak a golyószóró kezelőjének tűzharc esetén. 

A golyószóróval viszonylag keveset lőttek, de hamarosan ezzel is elkezdik a komolyabb teszteket. A cégnél a fegyver a Mantis munkanevet kapta, ugyanis a csőszájfékkel és az előre felhajtott villaállvánnyal hasonlít az imádkozó sáskára.

Természetesen sem a golyószóró, sem a gépkarabély esetében nincs szó arról még, hogy döntés született volna a rendszeresítésről. Hiszen ezeknek még át kell menni ugyanazon próbákon, teszteken, mint ami a pisztolynál ismertetésre került. Mindegyik lőfegyver, még a pisztoly is csak a fejlesztés különböző stádiumában van, a jövőben dől el, hogyan folytatódik a program. 

 G9SMG – Submachine Gun és gránátvetők dsc_0881.JPGGéppisztoly is tartozik a cég portfóliójába, ez 9x19 mm-es lőszerrel működik. A tár állása számomra kissé furcsa. Azért lett ilyen, mert a pisztolyhoz hasonlóan a Glock cég tárait alkalmazzák. A fegyver szerkezete egyelőre nem publikus. dsc_0436_1.JPGA géppisztolyra felerősíthető egy szintén saját gyártmányú gránátvető, ami nem hadi célú, hanem a rendvédelmi erőknek szánják. Nem halálos feladatra alkalmazható, gumilövedéket, vagy ajtónyitó lövedéket lőhetnek ki belőle. dsc_0434.JPGNagyobb és hatékonyabb gránátvetőt is elkészítettek, ennek G40GL típusjele mutatja, hogy 40 mm-es űrméretű. Válltámasszal és markolattal külön fegyverként alkalmazható, ezeket leszerelve pedig felerősíthető a karabélyra. Ilyenkor a tárat fogva lehet működtetni. A töltéshez a cső oldalra kihajtható, így bármilyen hosszúságú gránátot alkalmazhatnak. Ez a kategória szintén hiányzik még a MH fegyverzetéből, újdonságnak számít. 

Az eddig leírtakból kiderülhetett, hogy nagy munkát végeztek a Gestamen cég mérnökei a fegyvercsalád kifejlesztése során. Egyelőre még egy hosszú út elején járnak, de ez elvezethet oda, hogy ismét saját tervezésű kézifegyverek kerülhetnek sorozatgyártásra a hazai, és talán a külföldi igényeknek megfelelően. Olyan fegyverek, amelyeket valóban szabadon módosíthatnak az igényeknek megfelelően, akár a gyártás megkezdése után is. Ezek a sajátjaink lesznek minden tekintetben, akárcsak a termelés. Ez adja az igazi önállóságot. Az pedig talán még fontosabb, hogy kialakul egy szakember gárda, és képzés, amely biztos alapot jelent majd a további fejlesztésekhez, és a termeléshez egyaránt. 

Szeretném megköszönni a szervezőknek, és a szakembereknek is, hogy ez a cikk létrejöhetett. Nem volt olyan kérdés, amelyre a közel kétórás beszélgetés során ne kaptam volna választ.  

További képeket itt lehet megnézni

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://killermetals.blog.hu/api/trackback/id/tr1617787710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pál Hop 2022.03.25. 12:02:34

Patyomkin likes this

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2022.03.25. 19:44:01

Hááát!!!--nagyon remélem, hogy lesz ebből valami!!!

szopjatoklovat 2022.03.26. 19:23:33

A géppityunál nem értem miért kell az AK-s felállást erőltetni. Nem lenne jobb a pisztolymarkolatba tenni a tárat, mint az UZI-nál? Annyival hosszabb cső marad ugyanakkora méretnél. Az se baj ha a fegyver segge emiatt kicsit hátrébb nyúlik, hely az van bőven, ott a tus, belefér.
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása