Exclusive Military Hardware

2022. augusztus 17. 23:29 - Harrdder

Ejtőernyővel ugorhattam An-2-esből

 Beszámoló a III. Hüse Károly Ejtőernyős Emlékversenyről

Az aktív és veterán katonai ejtőernyősök számára egyaránt jelentős eseményre került sor július 28-án. Immáron harmadszor rendezték meg a Hüse Károly emlékversenyt Szolnokon.  20220728_071118.jpgA rendezvény névadója a 70-es években a Magyar Néphadsereg tisztjeként a hazai katonai és civil ejtőernyőzés talán legfontosabb alakja volt, világversenyeken is kimagasló eredményeket ért el. 6200 feletti ugrásszáma volt, akkoriban mindössze négy ember rendelkezett többel ezen a bolygón. Furkó Kálmánnal együtt a katonák közelharcoktatásának kidolgozásában is részt vett a felderítő zászlóaljnál. A pályafutása sajnos túl hamar ért véget, hivatása, és imádott sportja gyakorlása közben vesztette életét. 

A rendezvény hangulatát sajnos egy idei tragédia is beárnyékolta. A szandai reptére egy olyan fiatal katona szenvedett végzetes balesetet, aki tavaly még versenyzőként indult. Gál Szabolcs főtörzsőrmester a Magyar Honvédség sikeres ejtőernyős sportolója volt, világbajnokságot nyert a katonacsapattal.  

Mindkettejükre emlékezve zajlott a készülődés a versenyre, mely több részből állt. A hivatásos katonák, és a sportolók légcellás ernyőkkel célbaugró, valamint célraszálló megmérettetésre neveztek be. Körkupolás ernyőkkel pedig az MN 3100, és a jogutód zászlóalj volt katonái kaptak lehetőséget, hogy megmutassák, az akkori kiképzés mit adott nekik az egész életükre.

A poszt nagyobb része is ennek a csapatnak a munkájáról fog szólni, mivel akárcsak tavaly, idén újra bekerülhettem a kiválasztottak közé. Természetesen mindenki teljesítette a követelményeket, rendelkezni kellett érvényes ejtőernyős orvosival, extrém sportbiztosítással, és persze megfelelő ugrómúlttal. Mindezeken túl egy alapos felkészítő tanfolyamot is előírtak számunkra. Ezért már a versenyt megelőző napon reggel 7:45-ra a helikopterbázisra vonultunk alakzatban, a Speciális Ejtőernyős Kiképző Csoport (SEKICS) épületéhez. 

 Az eligazításon sajnos közölték, hogy Mi-17-es nem áll rendelkezésre. Habár visszaérkeztek már Szlovéniából, de egyből készültségi szolgálatba léptek, hogy idehaza is befoghatóak legyenek tűzoltásra, ha a szükség úgy kívánja. Mint megtudtuk, előző hét csütörtökön érkezett a kérés a külföldi segítségnyújtásra, és pénteken 10 órakor már indultak is.

A forgószárnyas helyett egy An-2-est szerveztek számunkra, de a kétfedelű gépnek is tudtam örülni. Régi emlékek jöttek elő azonnal, hiszen életem első 11 ugrását is Ancsából hajthattam végre. A lényeg meg úgyis az, hogy kivethessük magunkat a magasból!

20220727_094052.jpgOktatás, papírmunkák, dokumentumaink ellenőrzése és ismételt papírmunkák vártak ránk szinte egész nap. Csoportokra bontva láttunk neki a feladatoknak. A csapatom tagjainak először egy felfüggesztett hevedert kellett magára ölteniük, és begyakorolni a Patent leoldózár működtetését. Az ernyő kupolájától való megszabadulásra akkor lehet a legnagyobb szükség, ha az ugró fennakad a repülőgépen. Egyéb vészhelyzeteteket, és persze a lehetséges megoldásokat is ismertetett az oktató, miközben a hevederen lógtunk. Nem lehet elégszer elismételni, hogy az ejtőernyőzés veszélyes sport, vérrel írták az összes szabályát. Ezért mindig előre kell gondolkodni, nagyon sok teendőt kell fejben tartani, hogyan reagáljunk arra, ha valami baj történik. Az ember egyedül van odafent, csak saját magára számíthat. 

20220727_102401.jpgNévre szólóan átvettük az MC-6-os háternyőt, a T-11R tartalékernyőt, a zsinórvágót és a sisakot. Egyformán, elvágólag kihelyeztük, előkészítettük, meglazítottuk a hevedereket, majd többször felszereltünk, és leszereltünk. Csatakosra izzadtuk a pólóinkat a nyári hőségben. Amikor már jól ment minden, visszahelyeztük a teljes készletet a tárzsákba, a törzskönyveket ellenőriztük. Ismerős volt a fiatal őrvezető neve, aki behajtotta. Nyugodtan bíztam rá az életem, mint ahogy bárkire, aki a SEKICS-nél van állományban.20220727_110439.jpgA zsákokat megszámoztuk, hogy kirakodás után azonnal megismerjük. 20220727_115527.jpgA tantermi oktatás ismét nagyon alapos volt. Az ernyő technika paramétereinek ismertetése során talán a legfontosabbnak az számít, hogy a tolóréseknek köszönhetően 5 méter/s előrehaladása van a környező levegőhöz képest, és 5 m/s sebességgel süllyed. Vagyis ha mondjuk 5 m/s sebességű szél fújdogál, és azzal egy irányban utazunk, akkor a földhöz képest másodpercenként 10 métert megtéve roboghatunk bele a keményre szikkadt, repedezett alföldi talajba. Ha viszont szembefordulunk vele, akkor gyakorlatilag függőlegesen, 0 vízszintes sebességgel lehet visszajutni a reptérre. A kettő közt van némi különbség. Az ejtőernyős maga jutalmazhatja, vagy büntetheti magát, attól függően, mennyire emlékszik odafönt a földön tanultakra.   

Mindezzel már rá is tértünk levegőben való tevékenységre, és a vészhelyzetekre, azok elhárítására. Hiába rendelkezett a legtöbb ember komoly tapasztalattal, az ismeretek felújítása akkor is nagyon fontos. Ismertetésre került, milyen veszélyes tereptárgyak, épületek, utak, vannak a repülőtér közelében. Mit kell tenni a gépbeszállás előtt, közben, a repülőgépben, a kiugrás után. Hogyan kell tevékenykedni a nyílási rendellenességek, mint például a patkó, a szálátcsapódás, vagy épp zsinórszakadás, kupolaszakadás esetén. A gépen történő fennakadást már átvettük, de még ott volt az egymás ernyőjébe való behatolás. Olyan egyszerű az ejtőernyő irányítása, mégis figyelmet igényel, hiszen az ember találkozhat egy társával a levegőben, és annak nagyon csúnya, a csontok integritását megtörő következménye lehet, ha összeomlik a saját kupola, vagy bejut a másik zsinórjai közé, és összeakadva együtt érnek le. A tartalékernyő nyitásának szabályait, és módjait is átvettük, annak megfelelően, milyen típusú vészhelyzet történik.  

Ebéd után is folytatódott az oktatás, a szünetekben közben a raktárból felvettük a ruházatot. A tanfolyam végén számot adtunk a tanultakból, és az ernyőket a teherautóra pakoltuk.

Az egyenruhás közeg ellenére egy lazább bajtársi, baráti légkörben éreztem magam. Sokat gondolkodtam, hogy a SEKICS kiképzői katonaként, civilként, vagy barátként kezeltek-e bennünket. Talán mindhárom együtt, de azért mi próbáltunk minél inkább katonaként viselkedni. Amúgy minden oktatóból sugárzott a magabiztosság, a profizmus, a szakmai tudás. 

18 órakor már Hüse Károly szobránál álltunk, hogy emlékezéssel zárjuk le az első nap hivatalos napirendjét. Fejet hajtottunk mindazok előtt, akik életüket adták a hivatásuk teljesítése közben. Az elmúlást sajnos tényleg át kellett élnünk, hiszen tavaly még velünk lehetett Shihan Furkó Kálmán ezredes, és Kiss Antal őrnagy, akik nem sokkal később besoroltak az égi Bertalan Árpád ejtőernyős zászlóaljba. dsc_0955_1.JPGAz esti órákban egy Mi-17-es a levegőbe emelkedett, de csak azért, hogy a tűzoltást gyakorolják a pilóták a függeszthető tartállyal.   20220728_065903.jpgCsütörtökön felvirradt a nagy nap, az ugrók ismét együtt vannak. Fél hétkor már a szandai réten a ponyvákat húztunk ki, és előkészítettük az ernyőket, sisakokat. Utána csoportonként beálltunk aszerint, hogy ki melyik körben indul az egyirányú jegyével a levegőbe. Az ugrás sorrendje a testtömeg szerint lett meghatározva, én a második gép, második körének utolsó embere lettem.20220728_071209_1.jpgBegyakoroltuk, hogyan kell az An-2-est megközelíteni, beszállni, leülni, majd ott tevékenykedni a kiugrásig. A gépelhagyás különbözik attól, mint ami tavaly a Mi-17-esnél volt előírva, ezért is kellett gyakorolnunk.

Az ünnepélyes megnyitó után közölték, miszerint a szél 6 m/s volt, de várhatóan erősödni fog, így el kell kezdeni az üzemet, amíg a meteorológiai körülmények lehetővé teszik. 7-es szél felett ugyanis már nem engedélyezik a körkupolás ugrást.  

 A tanultak szerint felszerelünk, az ellenőrzés után az első kör már készenlétben áll. Az An-2-es ugyanis ott várakozik a közelben, járó motorral. A szárazság miatt nagy port kavarva felszállnak, a második körben 500 méterről dobják a célszalagot, a süllyedésük alapján megfelelőnek tűnik az ugráshoz minden. Két további rárepülés következik, 6-6 ember elhagyja a kétfedelűt. Az ejtőernyősök földetérnek, minden rendben, immáron mi következünk. 

Az Ancsa leszáll, a sisakot is felvesszük. Elsőként megyek a gépajtóhoz, egy kaposjúlaki repülőgépszerelő teszi elém a lépcsőt, amin felmászok az utastérbe. Helyet foglalunk a sorrendnek megfelelően.295643887_5559847110789260_4593050376136131894_n.jpgFotó: Strenner Zoltán

Az ugratók vidám mosolya ragadós, mindenki vigyorog, mint a..  Szóval vigyorgunk. Pályavégre gurulunk, majd érzem, ahogy az 1000 lóerő gyorsítja a gépet, meg kell kapaszkodnom az ülésben. Emelkedés közben a bekötőköteleket beakasztja a sodronyba az egyik ugrató. Az ablakon keresztül figyelem a lenti területet, a tereptárgyakat, és készülök arra, hol fogom elhagyni a gépet, és onnét merre kell majd haladnom, hogy jó helyen érjek le. A tenyerem a tartalék ernyő kioldóján, nehogy valami beleakadjon. Nem szeretném, ha meghiúsulna a nagy kaland egy véletlen benti nyitás miatt, vagy esetleg hamarabb kelljen kiugrani. Az első kör 5 embere feláll, majd egyenként dinamikusan eldobbantanak az ajtóból. A bekötőkötelek visszahúzása után maradunk a helyünkön. Nem várunk sokat, már nekünk szól a vezényszó, talpra pattanunk. Így, hogy már csak mi vagyunk a gépben, sokkal több hely van, jobban el tudunk helyezkedni. A két kezemmel már a tartalékernyő oldalát fogom, de csak lazán. Az első ember már az ajtóval szemben áll, feszülten figyel kifele, és az ugratóra. Hátulról csak azt látom, hogy hirtelen nekilendül, és eltűnik. Szinte hallom a szippantásszerű hangot is, ahogy a levegőbe kikerül. A következő előrelép, oldalra fordul, ugrik, utána a többiek. Végül én következem, az ajtónál jobbra fordulok, lehajolok, hiszen csak az alázatos ember juthat ki az An-2-es ajtaján. Szemkontaktust létesítek az ugratóval, aki bólint, kiadja a vezényszót.20220731_211134.jpgBal lábbal rugaszkodom el erőteljesen, elég messze jutok a géptől, nem pörgök be, nem számolom meg a szegecseket az oldalán. A lábaim tejesen felhúzom, és összezárom, a régen tanult gombóc formában zuhanok. 21-től számolok, de 23-ig sem érek, amikor már érzem, ahogy a hevederbe nehezedek, a testem a zuhanásból a biztonságos földetérési sebességre lassul. Megnyugtató a rántás, bár annyira nem is izgultam, hiszen mi baj történhet. Előírásszerűen felnézek, a kupola a 75 négyzetméteres valójában kibontakozva felettem, szakadt zsinórt, szakadást nem látok. Felnyúlok az irányítózsinórokért, felváltva meghúzom mindkettőt. Folytatom a tevékenységet, körülnézek, tájékozódom. Pont ott vagyok ahova vártam, ahol mondták, hogy ki leszünk dobva. A reptér szélén, a Holt-Tisza felé, a fasor felett, majdnem az út felett, a hangártól Szolnok irányában.

 Reflexszerűen fordulnék arccal a célkereszt felé, de ez az, ami most nem ajánlott. Az eligazításon elmondták, hogy a 6 m/s szél pont be fog hozni a reptér tengelyébe ha szembefordulunk, inkább csak oldalazni szabad. Amennyiben ráfordulnék a hátszélre, akkor a 6+5 m/s sebességgel elég hamar bejutnék középre, és ha ott változtatnék irányt 180 fokkal, akkor az már késő lenne, nagyon eltávolodnék. Így hallgatok a nálam tapasztaltabbakra, nem igazán manőverezgetek, tényleg csak időnként kormányzok jobbra, vagy kissé balra. Ahányszor visszafordulok, mindig látom, hogy nagyobb távolságot tettem meg a célkereszt felé, mintha csak széllel szemben maradtam volna. Az irányváltozásoknál azt is érzem, hogy kissé leng az ernyő utána, ami ilyenkor természetes. Persze a társaimat is figyelem. Az egyik oldalazásnál megpillantok egy kupolát a közelben  kb. 70 méterrel alattam, és ugyanennyivel távolabb. Kiabálok a társamnak, hogy figyeljen, kissé jobbra fordulok, ő meg balra, másodpercek alatt megnő a távolság köztünk. Már nem is kell ezzel foglalkoznom, inkább a földet figyelem. Úgy döntök, itt már nem variálok semmit, szigorúan széllel szemben maradok. Nézem a fűcsomókat, egyre növekednek. Kissé csalóka módon nagynak tűnik a sebesség, ahogy közeledik a föld, de csak egy pici huppanással fogok talajt. Fenékre esek, de abban a pillanatban már felállok. Szükség van a preventív gyorsaságra, a kupola levegővel telve ereszkedik le elém, megvan a veszélye annak, hogy belekap a szél és elránt.296153681_10209754761822474_8619887923661592801_n.jpgErre esélyt sem adok, kifutok oldalra, pont úgy, ahogy ezen a képen. (Borsodi Imre fotója)20220728_085657.jpgAz ernyő szépen összeesik előttem. Ekkor veszem észre magamon, hogy különösebben fel sem vagyok pörögve, teljesen higgadtan tevékenykedtem végig. Azért egy félhangos örömkiáltás elhagyja a számat, végül is emberből vagyok, és eléggé elítélhető módon ritkán ugrom.  20220728_085955_1.jpgAzonban még mesze nincs vége, a zsinórokat összefogom, tűzoltócsomóval összeszedem, az ernyő felé haladva. Odaérve leveszem a T-11R-t, és kicsatolom magam a főkörhevederből, a tárzsákot kinyitom, belehelyezem a tokot, majd a kupolát összerendezem, és azt is szépen behajtom a zsákba. Fontos, hogy a kéménynyílás legfelülre kerüljön. Így amikor majd a hajtogató katona kinyitja, könnyen ki tudja húzni az egészet, nem kell keresgélni, mi merre van. A tárzsákot a hátamra veszem, tartalék, sisak a kézbe, és a célkeresztnél gyülekező társaimhoz kocogok, sétálok. Alig 150 m-t kell megtennem, nem mesze tőlük értem le. 20220728_090830.jpg
20220728_092016.jpg

296440066_10209754753822274_4022837551121082638_n_1.jpgA körhinta folytatódik, az An-2-es kiszórja a többieket is. Fotó: Borsodi Imre295680419_10209754758022379_2900734857537396697_n_1.jpgFotó: Borsodi Imre296010852_10209754755142307_7543135648762986836_n.jpgFotó: Borsodi Imre296468085_10209754759702421_5852917164820538689_n.jpgFotó: Borsodi Imre

Sorra csatlakoznak hozzánk. Mindenki roppantul örül, és büszkék vagyunk magunkra. Az utolsó ember beérkezése után hármas oszlopban a „Felderítők mennek hosszú éjen át” dalt énekelve tárzsákkal a hátunkon bevonulunk. Két-két tábornok, és ezredes fogadja a jelentéstételt, mely rövid, és lényegre törő: Sérülés, anyaghiány nincs. Ez a legfontosabb mindig egy ejtőernyős üzem során. 

Gyorsan lepakolunk, alakzatba állva átvesszük az emléklapokat. De egy ejtőernyős ugrás akkor ér igazán véget, ha minden anyagot leadunk. Így tételesen elszámolunk a ránk bízott kincstári ernyőkkel, sisakokkal, és később a ruházattal is. dsc_0013.JPGInnét a csapat nagy részének szabadprogram következik, de nem mindenkinek. Néhányan ugyanis saját légcellás ernyővel csatalakozik a célraszálló versenyhez. Ők nem centiméteres, hanem a méterben számolva próbálnak minél közelebb kerülni a célhoz. Akárcsak az aktív katonák, ők is H145M helikopterrel indulnak a feladatra.dsc_0007.JPGKaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa, és Lázár Tibor őrnagy is benevezett a megmérettetésre.dsc_0102_1.JPG Hiszen az igazi profik, a különböző alakulatok katonái egymással versengve próbálják kihozni magukból a maximumot. Nekik valóban zuhanni kell egy rövid ideig, és maguk nyitják az ernyőt. Ide kattintva róluk tekinthető meg több fotó. dsc_0089_1.JPGÚgy kell manőverezniük, hogy a lehető legközelebb érjenek le a célhoz, amire pontosan érkezve út számukra dicsőség. A sorrendet a célbaugróknál centiméteres eltérések alakítják ki. De itt vesztes nincs, hiszen mindenki egy szuper közösségnek lehet tagja. Az ejtőernyős katonák boldogan vesznek részt minden olyan eseményen, ahol ugrani lehet. 20220728_103541.jpgA Magyar Ejtőernyős-Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör jóvoltából megtekinthető volt az a fegyverzet, amelyet még mi is használhattunk. 

Jómagam kissé nehezen szakadok el délután a reptértől. Még mindig hat a reggeli ugrás sikerélménye, boldog vagyok, és elégedett. Sok ismerőssel találkozhattam, köztük olyanokkal, akikkel együtt kezdtem el valamelyik egyenruhás korszakomat. Így még inkább a bajtársi csapat tagjának éreztem magam, civilként is. Egy olyan csapatnak, aik engedélyezték, és megszervezték az ejtőernyő ugrásunkat. Behajtották az ernyőnket, és újra kiképeztek minket. Kiadták a raktárakban a felszerelést, felszolgálták az ebédet, beengedtek a kapunk, és még sok más munkával lehetővé tették, hogy a rendezvény létrejöhessen. Két napig én is egy voltam közülük.  20220728_113134.jpgNagy nehezen elindulok hazafele. Előtte azonban megállok Gál Szabolcs emlékművénél. Az élet kegyetlen, és igazságtalan. De az élőknek feladata az emlékezés, és az hogy, tovább vigyék azt az ejtőernyős szellemiséget, aminek képviselője volt Ő is.Az toborzó videóban is többször látható, a végén Ő fut a fiatal kezdővel. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://killermetals.blog.hu/api/trackback/id/tr6717910389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása