A Magyar Honvédség ejtőernyős alakulatainál 2022-ben került rendszeresítésre az OVP-12 SL-1 típusjelű irányítható körkupolás csapatejtőernyő rendszer. A cseh Marsjev cég által gyártott ernyőkkel a korábban kis számban beszerzett amerikai MC-6-os rendszert váltották le. Mivel ugorhattam az amerikai, és az új ernyővel is,  ezért most következzen saját tapasztalatok alapján egy részletes típusismertető. 

A kissé bonyolultnak tűnő rendszer megnevezés indokolt, ugyanis nem egyetlen ernyőről van szó. Az OVP-12 SL-1 rendszer része a főernyőn kívül a ZVP-80.08A tartalékernyő, és a NSV-12 teherzsák is.  Az OVP-12 SL-1 rendeltetése kiképzési és harci ugrások végrehajtása egyénileg, csoportosan, tömegesen, katonai repülőgépből, vagy helikopterből.  Az ejtőernyő nyitása bekötött módon történik. Az irányítást irányítózsinórokkal végzik, melyekkel az irányítóréseket lehet bezárni.   Az főernyő részei a kupola, a tok a hevederzettel, és a nyitószerkezet.A tömege 14 kg, maximális terhelhetősége 160 kg. A működési sebessége 100-250 km/h, vagyis ilyen sebességgel haladó repülőeszközökből lehet vele kiugrani. A minimális nyitási magasság 150 m. A kupola felülete 80 m², 32 szeletből áll, a szeletek pedig cikkekből. A kupola a hevederzethez 32 darab 7 méter hosszú zsinórral csatlakozik, ezen kívül 2 darab irányítózsinórja is van. Az ernyő egy teljes fordulatot 7-8 másodperc alatt tesz meg. Az előrehaladási sebesség 5,1 m/s, ereszkedési sebesség 4,6-5,9 m/s. A két érték nagyjából megegyezik, ebből adódik, hogy elméletileg a nyitás magasságának megfelelő távolságot tehet meg előre. A hátszéllel ez növelhető, a széllel szembefordulva, vagy fordulózva, a szél erősségével és irányával jelentésen csökkenthető az ugrás pontjától megtett távolság. Az előrehaladási és ereszkedési sebességet mindig a környező levegőhöz viszonyítva adják meg, mert még az utóbbi is eltérhet a földhöz képest. Amennyiben a nyári melegben feláramló termikbe kerül az ernyő, akkor az ereszkedés lassulhat a földhöz képest, extrém esetben még emelkedhet is. Az ugró testi épségének érdekében van korlátozva a legnagyobb szélerősség is, ez 8 m/s. Amennyiben ennél nagyobb lenne a szél, akkor az az ugró már veszélyes előrehaladási sebességgel érne földet.10 m/s szélsebességnél még szembefordulva is hátrafele, kb. 5 m/s, vagyis 18 km/h -val érne le. Ha pedig hibásan, hátszéllel érkezne le, akkor az már 15 m/s-os, vagyis 54 km/h-ás száguldást eredményezne előre. Oldalazva pedig szintén veszélyes helyzeteket teremthetne.  A nyitási idő 3-4 másodperc. A legnagyobb nyitási magasság 4000 m. Ennek nagyobb tengerszint feletti magasságon lehet jelentősége, hegyvidéki ugrózónán. A bekötött körkupolás ernyőt ugyanis 800 méter föld feletti magasságon nem tanácsos dobni, hiszen a szél nagyon messzire viheti. 

A kupolán oldalanként két-két irányítórés van, középen pedig egy kéménynyílás.  
 Az utóbb feladata, hogy az ernyő merülése közben a kupola alatt feltorlódó levegő egy részét kivezesse, így a süllyedést stabilabbá tegye, ne lengjen be az ernyő. A kéménynyílás hiányában a feltorlódó levegő oldalt, a kupola belépőélénél egy ponton kiszámíthatatlanul távozna, ami az ernyő oszcilláló, lengő mozgását okozná. Ez a földetérésnél az ugró futóművére káros hatással lehetne.  Az irányítóréseken keresztül a kupola alól hátrafele áramlik ki a levegő, ez biztosítja az ernyő előrehaladó mozgását 5,1 m/s sebességgel a környező levegőhöz képest. A kiáramló levegő a sugárhajtómű működési elvének megfelelően előre tolja az ernyőt. A névből adódóan az oldalirányú kormányzást is ezekkel lehet elvégezni. Amennyiben az egyik oldalon az ugró meghúzza az irányitózsinórt, azzal bezárja az azon oldalon lévő réseket, ezért megszűnik vagy jelentésen csökken a levegő kiáramlása. Mivel a másik oldal nyitva marad, ott a levegő továbbra is kiáramlik, ezáltal forgatónyomaték keletkezik abba az irányba, amelyet lezártak. Egyszerűbben leírva: ha a jobboldali zsinórt meghúzzuk, akkor a baloldalon keletkezik a forgató nyomaték előre, és az ernyő jobbra fordul. Az ugrónak egyébként csak annyit kell tudnia, hogy azt a kormányzsinórt húzza meg, amerre fordulni akar.  Az ernyő kupolájának belépőélénél körben antiinverziós háló van, melynek rendetetése, hogy nyílás közben megakadályozza az anyag kifordulását, és a szálátcsapódást. Amennyiben az ernyő zsinórja nyílásnál átcsapódna a kupola felett, akkor az nem tud teljesen kinyílni, csökkent felülettel gyorsabban süllyed, és forgó mozgást is végezhet, ami súlyos sérülést okozhat földetérésnél. Amennyiben mégis szálátcsapódás történik, tartalékerrnyőt kell nyitni. A kupola belépőélénél kisebb zsebek is vannak kívül, ezek a nyílásnál a levegővel való feltöltődést segítik.     Az OVP-12 SL-1-es nyitása csak bekötött módon lehetséges. A repülőgép rakterében lévő acélsodronyhoz csatlakoztatják a bekötőkötelet a végén lévő karabinerrel. A kötél a kiugrásnál megfeszül, nyitja az ernyőtokot, kihúzza a konténerzsákot, amiben a behajtogatott kupola van. A konténerzsákon lévő gumifülecsekbe felfűzött zsinórzat lefűződik. 

Az ernyő kupolája kihúzódik.  Elkezd levegővel feltöltődni, és teljesen kinyílva lefékezi az ugró zuhanási sebességét a biztonságos födetérési sebességre. A gépelhagyás utáni gyors nyílás miatt az ugró nem tud bepörögni, nem kell megtanulnia stabilan zuhanni, nem neki kell nyitni, így gyorsabb, egyszerűbb a kiképzés. Tömeges dobásnál pedig az egymás utáni kiugrás időzítésével lehet szabályozni az elkülönítést. Röviden ez a légideszant ernyőzés summázata.  A Különleges Műveleti Parancsnokság Rohamlövész Zászlóaljának 1. Ejtőernyős Százada már légideszant műveletekre is alkalmas a KC-390-es szállítógépekkel.Az ugrást követően a bekötőkötél, és a hozzá tartozó konténerzsák az ajtóból kihúzódva, a repülőgép oldalán marad. A Mi-17-es esetében idehaza hátsó ajtón keresztül történik az ugrás, a helikopter végén a légáramlatban a gép húzza maga után. A bekötőköteleket az ugratónak kell behúznia a raktérbe, hogy ne zavarja a következő kör ugróit, és persze a repülőgép áramlási viszonyait.  A kupola zsinórzata a tok hevederzetéhez az RW-01-es háromkarikás leoldózárral csatlakozik. A feladata és a kialakítása benne van a nevében. Az RW-1 részei a tépőzáras borító, a leoldópárna, és a hármas karikarendszer. A hevederzet mindkét oldalán lévő nagyobb karikán át van fűzve a zsinórzat végén lévő csatlakozó heveder, amelyen egy kisebb, és egy még kisebb karika van, ezek segítségével történik a rögzítés oldható módon.  A működése egyszerű, a borítólapokat szét kell nyitni, ezzel szabaddá válnak a leoldópárnák. Ezeket megfogva határozott, erőteljes mozdulattal kell meghúzni mindkét kézzel egyszerre, előre-felfelé kb. 45 fokos szögben, a kezeket kitolva. Ezzel a bowden szál kihúzódik a biztosító hurokból, a karikák kiforognak egymásból.  Így leírva ez is bonyolult, de az egész folyamat a másodperc tört része alatt gyorsan, és megbízhatóan megtörténik. A működése ide kattintva megnézhető.  A leoldást az OVP-12 SL-1 esetében az előírások szerint két esetben kell végrehajtani: Az egyik az, ha az ugró a kiugrás után valahogy az ernyőjével fennakad a repülőgépen, az húzza maga után. A másik esetben a földetérés után kell leoldani, ha a nagy szél vonszolja az ugrót, és nem bír felállni. A képen egy ilyen esemény látható. Aki látta az SAS Rouge Heroes sorozatot, talán most jobban megérti, miért volt olyan magas a halálos áldozatok száma az első ejtőernyős bevetésükön. 30 csomós szélben ugrottak ismeretelen terepre, kb. 55 km/h földhöz viszonyított sebességgel csapódtak előrehaladva a sivatag talajához, azonnal vonszolni kezdte őket az ernyő. Ilyen helyzetben szinte lehetetlen felállni. Sziklák, árkok, vízmosások, bokrok voltak mindenütt. Leoldózárral nem rendelkezett az ernyőjük, késsel kellett elvágni a zsinórt, hevedert. Akinek ez nem sikerült időben, az az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett.    A leoldózár használatát az előírások szerint még a kiképzés során gyakorolni kell a földön, mielőtt a típussal az első ugrást végrehajtaná az ugró. A gyakorlásra egy erre szolgáló, felfüggeszthető hevedert használnak.  A beszerzésnél fontos követelménynek számított, hogy az ernyőt, szabad ég alatt, akár harci körülmények közt is be lehessen hajtani. A korábbi MC-6-ost az előírásoknak megfelelően csak zárt hajtogató helyiségben, erre szolgáló asztalon lehetett hajtani, kizárólag szakszemélyzet végezhette ezt a munkát, az ugróállomány nagy része készen kapta az ernyőt ugrás előtt. Ez nagy terhet jelentett a hajtogatóknak, rövid idő alatt nem tudtak gyorsan sok ernyőt előkészíteni egy új ugrásra. Az OVP-12 SL-1 esetében nagy előny, hogy a katonák a szabadban, műveleti területen, focipályán, vagy a reptéren kihúzzák a ponyvákat, és ismét ugrásra hajtják az ernyőiket. Több évtizedig egyébként természetes volt, hogy a mélységi felderítőknél a sorkatonák saját maguknak hajtogatták a főernyőt és a tartalékot is, így ez most csak visszatérés a hagyományokhoz. Teljesen bevett gyakorlat volt, hogy egy ugrásra tervezett napra 3 behajtott ernyővel települtek ki. Ha az időjárás engedte, azokat le is ugrották, és a nap végén kellett csak újra behajtani.  

Az ejtőernyő egy légijármű, komoly szabályoknak kell megfelelnie, akárcsak egy repülőgépnek. Folyamatosan ellenőrzik, és azt dokumentáljak. Amennyiben rongálódást, hibát észlelnek, akkor javítást végeznek, ha az megoldható. A hibás ernyőt ugrásra alkalmatlannak kell minősíteni.  Az OVP-12 SL-1 élettartama 15,5 év, a 200-300 közötti ugrásszám van engedélyezve. Ezek az értékek hasonlóak a korábbi ernyőkhöz. 270 ugrásnál el kell végezni egy ellenőrzést, de évenként van egy komolyabb átvizsgálás. 5 évente pedig mindenképp be kell ugrani ismét, ezt csak arra jogosult személy végezhet.  A behajtott ernyőket nem lehet túl sokáig ebben az állapotban tárolni. Az RS-4/4 esetében 30 naponta mindenképpen újra kellett hajtani. A cseh típusnál ez az előírás is hasonló lehet. Az ernyőket persze ne tárolgassuk, hanem ugorjunk velük! Ugyanakkor pár évtizede még előírás volt, hogy a mélységi felderítő zászlóaljnál a teljes ugróálomány részére a raktárban folyamatosan ott álltak a behajtott HKSz ernyők. Harckészültség elrendelésekor csak ki kellett adni, így gyorsan bevetésre lehettet volna induni. És ez most nem vicc! Erről itt lehet olvasni. Az ejtőernyők mindegyikének azonosítószáma van, ezekhez külön törzskönyv tartozik. Ebben dokumentálnak minden ugrásra történő hajtogatást, dátummal, a hajtogatást végző nevével, aláírásával. Az ugrónak pedig az ugrást kell dokumentálnia, annak helyét, a repülőeszköz típusát, az ugrás magasságát, az ugró nevét, és a szél erősségét. A főernyőhöz egy tárolózsák tartozik melyben a tartalékot, a két ernyő törzskönyvét, a zsinórvágót és sisakot lehet szállítani.   A cseh ernyő irányíthatósága nagyon jó, a korábban rendszeresített RS-4/4-hez és az MC-6-oshoz hasonló. A Magyar Honvédségnél irányítható ejtőernyőkhöz ragaszkodnak, ami szerintem jó koncepció. Sok haderőben a légideszant alakulatoknál nem irányítható ernyőket használnak, mint az amerikai T-11, vagy a francia EPC-B. Ezeknél az a koncepció, hogy a tömeges dobásnál ne szóródjanak nagyon szét, ne ütközzenek össze. Ennek ellenére mindkét eset így is gyakran előfordul. Azonban idehaza az a tapasztalat, hogy a katonákat az irányítható körkupolás ernyőre is jól ki lehet képezni, meg kell bízni a tudásukban. Így a célterülethez közelebb tudnak érkezni, és el tudják kerülni egymást, vagy a földi akadályokat. Ismét csak egy régi példa, az RS-4/4-es körkupolás irányítható ernyővel a kiképzés végén az osztályba-sorolásért egy 100x100 méteres területre a legtöbb katona képes volt beérkezni. A sorok írója ugrott külföldön nem irányítható ernyővel, amellyel nem lehetett fordulózni. Sok kemény, és ugrózónán kívüli földetérésnek is szemtanúja voltam, melyek során kisebb-nagyobb sérüléséket szenvedtek, arányaiban többen, mint idehaza.  A ZVP-80.08A tartalékernyő kupolája szintén körkupolás, félgömb alakú, felülete 54 m², 24 szeletből áll. A tömege 5,5 kg, maximális terhelése 160 kg. A nyílási út 160 kg terheléssel 80 m, a süllyedési sebessége 5,6-6,7 m. A hivatalos megnevezés tartalékernyő, annak ellenére, hogy vészhelyzetben életmentő az alkalmazása. A mentőernyő megnevezés a repülőgép-személyzetek számára rendszeresített ernyőknek van fenntartva, melyek rendeltetése a repülőgépek vészelhagyása. 

A tartalékernyő fémből kiszült kioldója elől, középen található, mögötte van a hordfogantyú. A földön szállításnál figyelni kell, ne keverje össze a kettőt az ember. Az ernyő tokján kívül lerántógumik vannak, melyek a nyitást gyorsítják.  

Vészhelyzetben az ugró ránéz a fémből készült kioldóra, megfogja, egyik kezével eltakarja az arcát, a másikkal gyors mozdulattal meghúzza, szükség esetén kilöki a légáramlatba a kupolát. Az ejtőernyős kiképzés része feladatból nyitni a tartalékot, a főernyő nyílása után, hogy az ugró megtanulja a működtetést, és növelje a bizalmat a rendszerben. Az ereszkedés sebessége a kiképző nyitásnál kisebb, mint a zuhanásé, így ilyenkor a tartalék kupolája lassabban lobban be, esetleg még rázogatni is kell a zsinóroknál fogva, hogy levegővel töltődjön. A fő és a tartalékernyővel együttesen bonyolultabb a földetérés. Kevésbé irányítható, de ami leginkább meglepő lehet, hogy így nagyobb lehet az ereszkedési sebesség. Mivel a két ernyő ferdén, ellentétes irányban áll, ezért a két kupola áramlásba vetített felülete kisebb lehet, mint a főernyőé önmagában! Ezért a nagyobb földetérési sebességre fel kell készülni, és törekedni kell, hogy a két ernyő hevedereit az ugró összehúzza, ne álljanak annyira szét.   

A mentőernyő oldalán kerül felerősítésre a tokba helyezett zsinórvágó. Régebben a szálátcsapódás esetére volt előírás, hogy az átcsapódott zsinórt elvágják. Egy másik eset, mikor a vágóeszközre szükség lehet, ha ereszkedés közben egy ejtőernyős a másik kupolájának zsinórjai közé akad, ilyenkor maximum 1-2 zsinór elvágásával próbálhat kijutni a szorult helyzetből. 

A tartalékernyőt szerencsére ritkán használják, így ritkábban is hajtogatják. Jóval több ideig van behajtva, mint a főernyő. Természetesen erre is vonatkozik, hogy meghatározott időnként a földön tejesen ki kell nyitni és át kell hajtogatni. A tartaléknak ugyanúgy van törzskönyve, és tárolózsákja.    Az ugró a felszereléskor a kilazított hevederű főernyőt a hátára veszi, becsatolja a combhevederek karabinereit (5). A mellheveder (3) becsatolása után következik a tartalékernyő, a főernyő két D alakú csatjához (1) rögzítik karabinerekkel. Végül pedig a főernyő hevederén lévő két oldalsó hevederrel (4) kerül biztonságosan rögzítésre a tartalékernyő. Ezt követően a korábban kilazított comb és a főkörhevedereket meg kell húzni, hogy az ugró méretének megfelelő legyen. A tárzsákot a tartalék alatt összehajtva viszi magával az ugró.   

Az ernyőrendszer része az NSV-12 teherzsák, melyhez tartozik a fegyvertok. A teherzsákba lehet becsomagolni a katonák hátizsákját, vagy egyéb felszerelését. Az NSV-12-eshez a gyár két fegyvertokot készített, mindkettőt megkapja a megrendelő. A kisebbe a gépkarabélyok, míg a nagyobba géppuska, vagy egyéb kollektív fegyver csomagolható be. Az NSV-12-es teherbíró kapacitása 20-60 kg, ebben természetesen a fegyver is benne van már. A fegyvertokot a teherzsák oldalára lehet erősíteni.  A becsomagolt, ugrásra előkészített NSV-12-est a főernyő hevederére elől csatlakoztatják két gyűrűre (6) a gyorsan oldható rendszert, közvetlenül a tartalékernyő alatt lesz. Egy kb. 7 m hosszú, felfűzött kötéllel is össze van kapcsolva a zsák, és az ernyő hevedere (7).  A leoldhatóságot a felszerelés nagy tömege miatt kellett kialakítani, ez a megoldás terjedt el széleskörűen a katonai ejtőernyőzésben. Az ereszkedés közben kb. 100 m magasságon meg kell húzni a teherzsákon lévő kioldófogantyút, ezzel a hevederről leválasztásra kerül. A zsák zuhanni kezd, de közben lefűződik a kötél, amely megfeszülve megfogja, így az ernyős alatt lóg ereszkedés közben. A zsák a földre hamarabb érkezik, ezzel a megoldással biztosítható, hogy az ejtőernyős csak a saját testtömegével, és a közvetlenül rajta lévő felszereléssel terheli a lábait a földetérésnél.  Amennyiben a 20 kg-ot meghaladó felszereléssel együtt érne földet az ejtőernyős, az még a képzett, aktív sporttevékenységet végző embernek is nagy megterhelést okozna, ami miatt valamilyen sérülést szenvedne.  A zsák leengedését azért kell az előírt magasságban elvégezni, mert a megfeszüléskor az ernyőt kis időre belengeti a rántás, ami földközelben nagy esést eredményezhet. Ha túl alacsonyan történne a leoldás, még a kötél megfeszülése előtt, akkor a fegyver, vagy a felszerelés megrongálódhat. E sorok írójának egy bajtársa elkövette ezt a hibát, a kötél hosszánál kisebb távolságra volt a föld, ráadásul a zsák zuhanás közben nem a megfelelő oldalával ért le, hanem azzal, ahol a fegyver volt. Hiába volt becsomagolva a könnyű géppuska, az olyan sebességgel esett rá egy nagyobb kődarabra, hogy a fegyver eldeformálódott. Az ereszkedés közben a zsák oldása előtt a katonák kiáltással egymást figyelmeztetik, ez leginkább a már földön lévőknek szól. A zsákot először a lábfejükre csúsztatják, ott rövid ideig megtartják, utána engedik le.    A földön az ejtőernyős leveszi az ernyő hevedereit, a tokból kiveszi a fegyvert, a teherzsákból a felszerelést. A zsinórokat tűzoltócsomóba fel kell szedni, majd a kupolát tárolásra hajtani, és tárzsákba tenni. Tárzsák a hátra, arra jöhet a teherzsák, tartalékernyő szintén tárzsákba, fegyver a kézbe, majd és sovány malac vágtában lehet indulni a gyülekezési pontra. Láb és hátedzés 40 kg-os terheléssel.   

Az új cseh ernyőrendszer egy olyan újdonsággal is rendelkezik, amely eddig a bekötött rendszerek tartalékernyőinél nem volt használatban idehaza. A tartalék ernyő ugyanis már fel van szerelve az M2 Multitactical AAD (Automatic Activation Device) készülékkel, ami szintén a Marsjev cég terméke. Az automata ejtőernyő nyitó berendezés akkor is nyitja a tartalékot vészhelyzetben, ha az ugró valami miatt ezt nem tenné meg. Előfordulhat, hogy beszűkült tudatállapotban, fokozott stresszhelyzetben nem képes döntést hozni, vagy elájul, így nem ismeri fel a vészhelyzetet és nem reagál megfelelően. A nyitóautómata barometrikus magasságmérővel rendelkezik, amely méri a levegőnyomás alapján a földhöz viszonyított magasságot. Még a felszállás előtt a ledobási terület légnyomása alapján beállítják a 0 m magasságot. Ez Szolnok-Szandaszőlős repülőtéren nem okoz problémát, hiszen oda történik az ugrás is. De egy messzebb lévő területnél az adott tengerszint feletti magassághoz kell beállítani a műszert. A 0 Ponti lőtér már eltér az alföldi felszállás helyétől.   Fotó: Marsjev

A rendszer a bekapcsolástól kezdve 32 másodpercenként méri a légnyomást, és érzékeli, ha repülőgéppel felszállnak. Ezt követően már monitorozza a repülés magasságot, és a kiugrástól a zuhanási sebességet. Innét már másodpercenként 8-szor méri a légnyomást. A magasságváltozást pontosan nyomon követi a mikroprocesszor, gyakorlatilag variométerként működik. Amennyiben a számított nyitási magasság alatt a műszer túl gyors függőleges sebességet érzékel, magyarán zuhan vagy, gyorsabban ereszkedik az ugró, mint egy kinyílt ejtőernyő esetében, akkor aktiválódik. Működésbe lép a piropatron, a rendszer elvágja a tartalékernyő lezárását, és a kupola kinyílik.

Több eltérő módban működik az M2 Multitactical AAD, ezek az ugrók képzettségi szintének megfelelően kerülhetnek beállításra. A bekötött ugrásnál a kezdő, vagyis Student üzemmódot használják, ilyenkor 13,5 m/s függőleges sebességnél aktivizálódik, 330 m föld feletti magasságban. A berendezést könnyű kezelni. Vízálló, élettartama 15,5 év, vagy 15000 ugrás, ezalatt külön karbantartásra , akkumlátor cserére nincs szükség. A rendszer kevesebb, mint 0,5 kg tömegű.

Végezetül egy érdekes sztori a barometrikus nyitórendszerek és az eltérő tengerszint feletti magasság kapcsolatáról. Volt alkalmam a Balatontól északra pár kilométere lévő füves reptéren lentről végignézni egy társam kézi nyitású ugrását. A zuhanás nem sikerült stabilan, nagyon bepörgött, és vészesen közel került a földhöz, késett a nyitással. Sokan már elfordultak, de kb. 300 méteren a föld felett belobbant az ernyő, és épségben földetért. Utána jöttünk rá, hogy az áthozott ernyőkön a nyitóautomata nem lett átállítva a helyi domborzat magasságának megfelelően. (Akkoriban a nyitóautomata a főernyőkre volt szerelve.) Mivel az ugró elfeledkezett a nyitásról, a barometrikus műszer a beállított tengerszinti magasságnak megfelelően jól működött ugyan, de a Veszprém-megyei terep egy kissé közelebb volt ahhoz a szinthez.