Exclusive Military Hardware


2021. május 11. 21:57 - Harrdder

A NATO gyorsreagálású légideszant gyakorlata

Az amerikai ejtőernyősök Pápáról indultak elfoglalni a repteret

A hosszú tél és a nem túl kellemes tavasz után végre itt a nyár, amit egyértelműen jelez, hogy elkezdődött az idei hadgyakorlat szezon. (Tudom, ez már kezd elcsépelt felkonf lenni.) A Defender 21 keretében több műveletre is sor kerül hazánkban, melyek közül az egyik a Swift Response 21. 

dsc_0971_2.JPGAhogy a neve is mutatja, ez egy gyors reagálású hadgyakorlat, amelyben a NATO több országának ejtőernyős katonái vettek részt, összesen kb. 7000-en. Igazán komplex módon került végrehajtásra, mivel a lengyel 6. Légideszant Dandár tagjai Romániában, míg az amerikai kontinensről, Fort Braggből nonstop repüléssel beérkező 82. Légideszant Hadosztály ejése Észtországban értek földet. A harmadik része a gyakorlatnak hazánkat is érintette, ugyanis Pápáról a szintén amerikai 173. Légideszant Dandár katonái szálltak fel, egy összetett műveletet kaptak feladatul, Bulgáriában két repülőteret kellett elfoglalniuk. Először persze csak egyet, aztán onnét indultak tovább a következő célponthoz. Más nemzetek ejtőernyős katonái is részt vettek a három helyszínen lebonyolított akciókban, de kisebb számban.  

dsc_0905.JPG

A 173. Légideszant Dandár permanensen Európában állomásozik, de két helyen. Az alakulat bázisai az olaszországi Vicenzában, és a németországi Grafenwöhrben találhatóak. A forgatókönyv szerint első lépésben pont azt gyakorolták, hogy a különböző helyőrségekből nagyon gyorsan át kellett települniük egy közbenső műveleti területre, erre a Pápa Bázisrepülőtér volt kijelölve. A több mint 2000 Sky Soldier néhány nap alatt érkezett meg, Magyarországon nem is keltett feltűnést a csapatmozgás. Meglepő volt, hogy nem jelent meg róla egyetlen kósza FB fotó sem, vagy egyéb hír. Pedig az ejtőernyős zászlóaljakon kívül a tüzér alakulat szintén idetelepült, a 105 mm-es és a 155 mm-es tarackokkal együtt. Ezen kívül Humvee terepjárók, és persze egyéb felszerelés is leszállításra került. A 173-asokon kívül az Egyesült Államokból szintén érkeztek katonák, és a légierő tagjai is jelentős számban léptek magyar földre. A nagyobb létszám miatt egy sátortábort  építettek, ami kiszolgálta az állományt.  

dsc_0908.JPG

A légideszant műveletre 4 amerikai C-17-es és 6 C-130-as települt a pápai betonra ideiglenesen. 

dsc_0930.JPGA kontingens számára megszabott feladatra, vagyis a repülőtér elfoglalására Magyarországról szálltak fel. Ennek során az állomány egy része ejtőernyővel ugrott le, biztosították az objektumot, hogy lehetővé tegyék majd más repülőgépek leszállását, amelyek az alakulat többi katonáját, járműveit, felszerelését, ellátmányát, támogató fegyverzetet szállították. Vagyis egy Airborne művelet után Air Assault következett.  
dsc_0944.JPGA légideszant bevetések mindig kockázatosak, de jelenleg még nincs ennél gyorsabb megoldás, hogy nagyobb távolságra egy zászlóaljat, egy dandárt, vagy még több katonát juttassanak el. A NATO doktrinájában a hagyományos ejtőernyős egységek elsődleges szerepe pont az, hogy repülőtereket vegyenek birtokba az ellenséges területen, ahova további erősítést szállítanak, akár lánctalpas járműveket is. Így akár órákon belül komolyabb erőkkel rendelkezhetnek az adott területen, onnét pedig további műveleteket indíthatnak. Szárazföldön még több katonai egység érkezhet be. Mindehhez persze elengedhtetetlen a légifölény kivívása. Szükséges, hogy közvetlen légitámogatással segítsék a földön lévőket.

20210510_220508.jpgA légideszant hadgyakorlatok egyben azt is demonstrálják, hogy a NATO tagállamai képesek egymás segítségére sietni, rövid reakcióidővel.  

Az ugráshoz teljes harci díszbe kellett öltözniük, vagyis fegyverrel, hátizsákkal készülődtek a nagy útra. A felszerelés nélküli, Holywood style nem dívik arrafele, harcra készítik fel a katonákat, nehogy csak úgy élvezkedjenek a levegőben! Megkérdeztem a dobás magasságát, AGL 300 métert mondtak, föld felett, erre az alkalomra. Így fél percet sem töltenek el a levegőben. Éles helyzetben még alacsonyabban nyitják ki a gépajtókat.... 

dsc_0975.JPGA gyakorlat legfontosabb mozzanataira két egymást követő éjszaka során került sor, ennek során összesen 1100 ejtőernyős ugrott le. A látogatásunk során az aznapi első hullám készülődését láthattuk, de sor került még egy hulllámra később. Az ejéseket 4 C-17-es vitte a bolgár légtérbe, a célpont fölé. 

dsc_1011.JPGA T-11-es főőernyők, a mentőernyők felvételét, a becsomagolt hátizsák, fegyverzet felszerelését a katonák párban végezték, egymást segítve. Az ejtőernyős szolgálat, a Riggerek is bekapcsolódtak a munkába, és persze elvégezték az ellenőrzést. A Combat Company pólót viselő katona is egy ilyen Rigger, rajta pont nincs piros sapka, ami az egyik fő ismertetőjelük. 

Magyar ejtőrnyős szemmel lassúnak, és naggyon, naggyon alaposnak tűnt a procedúra, de a biztonság érdekében mindent el kell követni. Inkább legyen lassabb a beszállás előtt a folyamat, mint kiugrás után a tervezettnél gyorsabb a földetérés.  

Az ejtőernyősök több óráig készülődtek, a közel 40 kg-os plusz tömeg alaposan megterhelte őket. De legalább most nem volt olyan meleg, mint 4 éve júliusban. Így is átéreztem azt, amin keresztülmentek. Nem véletlenül ült le az, aki már végzett. Ráadásul még egy hosszú utazás is várt rájuk.  

Vótmá egy korábbi posztban, de ide is belinkelem ezt a dalt. Éjszakai bevetés. 

dsc_1024.JPGA szervezők jóvoltából egy másik helyen megnézhettük a C-130-asokat is. Ezekbe raklapokon lévő teheraárut rakodtak be, melyeket szintén ejtőernyőkkel dobtak le később Bulgáriában. Tarackokat, kaját, vizet, egyéb ellátmányt, és járműveket vittek magukkal. 

dsc_1030.JPGNégy C-130H és két újabb C-130J volt kijelölve a teherdobásra. 

dsc_1037.JPG Hosszú lehetett a nap, és még hosszabbnak ígérkezett az éjszaka. Mindenki úgy kapcsolódott ki, ahogy tudott. Katona akkor pihen, amikor tud.  dsc_1071.JPG

dsc_1039.JPG

dsc_1080.JPGIndítás után. dsc_1105.JPG

dsc_1109.JPGÉrdekes kép, de ami lényeges, hogy a kikandikáló kerék arra utal, ebből a Herkyből egy Humveet fognak kidobni. Alaposan be volt csomagolva. A 173-as dandár katonái TOW irányított páncéltörő rakátákkal, és Stinger légvédelmi rakétákkal is rendelkeznek. Ezek, vagy egyéb támogató fegyverek hordozására kitűnően megfelelnek a Humveek. 

dsc_1117.JPGÉjszaka fotózva nagyon sokat lehet csalni a fényképezőgéppel. De az igazság az, hogy legtöbbször csak sötét sziluetteket látni. 

dsc_1124.JPGValahogy ez jobban visszaadja az éjszaka hangulatát. 22:30 körül elkezdtek gurulni a pályára. 

dsc_1153.JPG

dsc_1186.JPGA légcsavaros gépek hamarabb indultak, mint a C-17-esek. Lassabb madárnak korábban kell kirepülni. 

dsc_1301.JPGMindeközben a második hullám ejtőernyőit pakolta ki a szolgálat. Egy főernyő, egy mentőernyő, derékszög, párhuzam, ahogy kell!!! Elnézést kérek a személyes megjegyzésért, de itt ismét előjöttek a régi emlékek. A többi fotós társamnak soha nem volt alkalma megtapasztalni, milyen érzés hullafáradtan több tucatszor a nehéz ejtőernyőket cipelni a teherautóról, és elrendezni azokat az előírt alakzatba. Így most gondoljunk bele csak ebbe a munkába, mindössze 5 másodpercig. Én egy kicsit máskép néztem ezt a folyamatot.   

A T-11-es ernyők nehezebbek a korábbi T-10-eseknél, de kisebb a merülési sebességük, így csökken az esélye a sérülésnek a földetérésnél. A sárga színű bekötőkötelet kell a C-17-esen a kábelbe beakasztani. 

A harci alakulatok ejtőernyős katonáinak nem kell megtanulni hajtogatni, ezt elvégzik helyettük a szakszolgálat emberei. Az ugrók csak felveszik a behajtott T-11-eseket, és már mehetnek is a dolgukra. 

Még egy gondolat. A behajtott ernyőket is ide kellett szállítani. Ez csak egyetlen részlete annak, hogy a 2000 fős kontingens áttelepülésekor milyen logisztika tervezésre, és végrehajtásra van szükség. 

dsc_1066.JPGA hat C-17-esből négy volt ejtőernyősök dobására kijelölve azon az éjjel. Ezek közül az egyik a pápai ezred állományába tartozott. 

dsc_1238_1.JPGA hajtóművek nemsokára beindításra kerültek, a katonák a nehéz teherrel óvatos léptekkel mentek fel a rámpán. Egy rögzített teherkonténer is látható a képen.   
dsc_1267_1.JPG

"A feladat titkos, a cél ismeretlen, hogy ki fog visszajönni, tudja az isten" 

dsc_1306.JPGA C-17-esek 23:35 körül kezdtek gurulni, néha tolatásra is szükség volt. A technikus ilyenkor a pilóta szeme hátrafele. 

dsc_1343.JPGA C-17-esek éjfél után szálltak fel. Útjuk során megelőzték a C-130-asokat, hogy a katonák a teherdobás előtt érjenek földet. 

Benedek Levente videója:

 

dsc_1373.JPGA légiszállítású műveletre is megkezdődött a felkészülés, nyolc terepjáró sorakozott fel az utolsónak maradt amerikai C-17-es mögé. A régebbi, M1025-össnek látszó, páncélzat nélküli HMMWV tetejére M2-es géppuskát szereltek, amin egy vaklőszer tüzelést lehetővé tevő adapter látható. 

dsc_1395.JPGA parancsnoki és/vagy híradó alegységekhez tartozó járművek közül az egyik az utánfutójával tolatva gurult be a raktérbe. 

dsc_1409.JPGA bolgár reptéren a leszállás után így gyorsan kigördülhet majd, hogy azonnal megkezdhessék a dandár tevékenységének koordinálását. Gondolkodjunk, tervezzünk, tevékenykedjünk mindig a cél végrehajtásának érdekében! 

dsc_1327.JPGA nyugodt erő. A hatodik, a magyar felségjelű 01-es gép egyelőre itt maradt. 

Hajnali fél ötkor értem haza, addigra már a reptér is el lett foglalva. A gyakorlatban résztvevő katonák sem aludhattak túl sokat az azt megelőző, és a rákövetkező 24 órában. 

Végezetül a Defender 21 gyakorlaton felvonulók kérték rovatban következzen a Defender című dal a Manowar együttestől. 

Szólj hozzá!
2018. június 20. 13:24 - Harrdder

Szállítógépek ha füveznek

Repülőüzem a kényszermezőn

 

 A múlt héten már beszámoltunk a hazánkban zajló ETAP-T 18 hadgyakorlatról, amelyet az Európai Védelmi Ügynökség szervezett meg. Akkor még csak a Pápa Bázisrepülőtéren települt szállító gépeket tekinthettük meg, a fel és leszállásokat fotózhattuk. Az ismertetőben olvashattuk, hogy több más helyen is összetett harcászati műveleteket hajtanak végre, ezen a héten ebből izgalmas és látványos ízelítőt is kaptunk. 

 

dscn9969.JPG

A meghívó Szolnokra szólt, mégpedig tényleg nem mindennapi programot ígértek, ugyanis füves pályáról való üzemelés lett beharangozva. A bázisra érkezve megerősítették a hírt, és busszal a kényszermező mellé vittek ki bennünket. A hagyományos felszállópálya melletti füves területet hívják így, mivel a kényszerleszállást itt kellene végrehajtani, ha a futómű nem jön ki, meghibásodik. 

A zöld területen már tudtuk, hogy nagyon közelről nézhetjük majd az eseményeket, bár a nap állása nem volt túl kedvező. 

dscn9850_2.JPG

 Először azonban a sport-repülőtérre,  Szandaszőlősre repültek rá a légcsavarosok, egyszerre 6 gép volt a levegőben. 

dscn9859_1.JPG

Bekötött rendszerű ejtőernyős ugratás Szanda felett

 

dscn9891_1.JPG

 Teherdobás 

dscn9892_1.JPG

 Lőszer, élelem, víz, támogató fegyverzet deszantolható a földön harcolók számára dscn9895_1.JPG

 

dscn9873_1.JPG

  Aztán tettek egy kört, és elrepültek a bázis mellett is

  dscn9927_1.JPG

 A bázisra több irányból is rárepültek 

dscn9930_1.JPG

 

dscn9936_1.JPG

 És jött következett az első bejövetel 

 dscn9941_1.JPG

 Királyi norvég J áll rá a kényszermezőredscn9943_1.JPG

 

dscn9945_1.JPG

 A földetérés során felkavarták a port, pedig esett az eső a korábbi napokban

 

dscn9953.JPG

 A RAF C4-ese is lent van, na itt látni, hogy a füves pályán nem egyszerű leszállni. Az egyenetlen felület megdobhatja kicsit a gépet, és a leszállás kiszámítása sem olyan, mint egy nemzetközi reptér betonján. 

  dscn9964_1.JPG

 A pálya végéig gurultak, majd megfordultak 

 

 dscn9971.JPG

 

dscn9974.JPG

 

dscn9980.JPG

 Kis manőverezés, és irányba fordultak  


dscn9984.JPG

Alig pár percig maradtak csak a bázison 

  dscn9998.JPG

 Utána egy mentőakció végrehajtására került sor. A német C-160D nem a fűre szállt, mégis kicsit érdekesen sikerült

 dscn0005.JPG

 A rámpa nyílik, a katonák már készülődnek a feladatukradscn0007.JPG

 Lerohannak a rámpán 

 dscn0013.JPG

 A kimentendők felé futnak

dscn0018.JPG

 A feladat pontosítása a helyszínen lévő erőkkel 

 dscn0022.JPG

 Az evakuálásra váró személyek

dscn0024.JPG

 Újabb két Herky érkezik, egy belga és egy hollanddscn0030.JPG

dscn0033_1.JPG

dscn0037.JPG

 A két gép a gyülekezési pont közelébe gurult

dscn0039.JPG

 Megfordultak 

dscn0044.JPG

 Indulhat a menekítés 

dscn0048_1.JPG

 Másodpercek alatt beszálltak

 dscn0055.JPG

 Mindenki a fedélzeten, indulás! 

dscn0059.JPG

 

dscn0066.JPG

 Éles helyzetben is elegendő ekkora hely, vagy talán még kisebb

dscn0070.JPG

 

dscn0077.JPG

 Fű előttünk, porvihar utánunk! 

 dscn0094.JPG

 

dscn0095.JPG

 

dscn0112_masolata.JPG

 

 A gyakorlat után kissé furcsa szájízzel távoztam, ugyanis elég sok port szívtam be és nyeltem. De megérte! Ennyi gépet a levegőben, majd alig pár tízméternyire látni fantasztikus élmény volt! A füves pályán le és felszállni nem egyszerű ezekkel a nagyobb szállítógépekkel, a személyzet biztos megizzadt közben. Le a kalappal előttük, szakszerűen és pontosan hajtották végre a feladatukat. Bemutatták, hogy mire képesek a modern szállító repülőgépek, ha megkívánják tőlük. Túszszabadítás, egy polgárháborús helyzetből való evakuálás, vagy épp természeti katasztrófa károsultjainak segéllyel való ellátása ugyanúgy lehet a feladatuk, mint a katonák kihelyezése szükség-repülőtéren, vagy ejtőernyővel való ledobásuk valódi harci bevetésen. 

Külön köszönet a Magyar Honvédségnek, hogy lehetővé tették számunkra az esemény megtekintését!  

1 komment
2017. július 06. 22:45 - Harrdder

C-130-assal repülve

Hánykolódva

  

  Júniusban az ország északi és középső részén gyakran voltak láthatóak C-130-asok az égen. A Ohio Légi Nemzeti Gárdába tartozó két szürke szállítógép a Load Diffuser nemzetközi hadgyakorlatra érkezett Kecskemétre. Segítettek az amerikai résztvevők felszerelésének átszállításában az óceánon túlról, majd a gyakorlat idején célrepüléseket hajtottak végre a vadászgépek számára. Egy ilyen alkalomra kaptam meghívást, és nemcsak földi szemlélődésre korlátozódott a program, néhány kiválasztott szerencséssel együtt engem is a fedélzetre engedtek.

   dscn7993_1.JPG

 A két C-130H 

   A felszállás után egy darabig ülve kellett maradnunk, majd állva nézelődhettünk az ablakokon keresztül. Csodás volt az országot így látni, a településeket, utakat, földeket. Az alföldi tájat egy idő után dimbes-dombos vidék váltotta fel, és lejjebb süllyedtünk.

dscn7855.JPG

 Légcsavarogva 

  Kezdetben mindenki élvezte a repülést, de aztán elkezdődött a fordulózgatás, a pilótánk próbált megbújni a kisebb völgyekben, valahol Eger környékén. Erősen kellett kapaszkodni, hogy stabilan állva maradjak, de néha szinte felhasaltam a raktér oldalára, olyannyira bedőlt a C-130-as, máskor viszont csak az eget láttam, mert a másik irányba fordultunk. Időnként a magasságunk alig 50-100 méterre csökkent. Sajnos nem láttam, hol lehettek a vadászok, biztos nem volt nekik könnyű megtalálni az alacsonyan lévő Herculesünket, hiszen sokszor eltakarta a domborzat a radarok elől.

 

dscn7918.JPG

Már kissé lejjebb

 

dscn7921.JPG

  

  Az utasok közül többen leültek, a hánykolódás megviselte a gyomrukat. Aztán mindenkit visszaparancsoltak az ülésekre, becsatoltuk magunkat, és megkezdődött a jutalomjáték. A rámpa lenyílt, és mindenki elbűvölve figyelte, ahogy hátul szaladt alattunk a táj. A friss levegő is jól esett, kissé hűvösebb lett, jót tett a közérzetnek. Amikor becsukódott, akkor jött ki néhány emberen a fordulózások eredménye, felkavarta őket a sok élmény, előkerült egy zacskó is, még időben.

dscn7944.JPG

  Nyílik a rámpa 

dscn7950.JPG

Így élvezetes a repülés 

Több mit egy óra szárnyalást követően érkeztünk vissza a kecskeméti betonra, sokan felsóhajthattak a megkönnyebbüléstől. Nem volt ez egyszerű menet, a menetiránynak oldalt állni, sétálgatni a manőverező repülőgép rakterében bizony nem kellemes ennyi ideig. Szerencsére velem nem történt semmilyen baleset, és szuper élménnyel lettem gazdagabb a Herculessel való repülés után.

 dscn7977.JPG

Leszállás után 

dscn7988.JPG

Ohioból jöttek 

dscn8009_masolata.JPG

F-16-os emelkedik ki a Herky mögül 

 

Címkék: Hercules C-130
1 komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása