Néha előfordul, hogy nem kell a lakóhelyünket elhagyni, hogy harci vasakat láthassunk. Budapesten például nem megy ritkaságszámba, hogy aknamentesítő naszádok hajtanak végre menetet a Dunán, hiszen a folyam a természetes közegük.

Két hete az AM-31-es jelzésű, Dunaújváros nevű egységet pillantottam meg, és persze azonnal készítettem róla néhány fotót a telefonommal. Sajnos nem lettek jó minőségűek a képek, emiatt sokat vacilláltam, hogy írjak-e belőle posztot, meg aztán rajtam kívül sokan láthatják, nem számít ez különösen nagy dolognak. Ugyanakkor az ország más tájékán élőknek mégsem lehet ez az élmény mindennapos. Így mégis megosztok néhány néhány, általam kiragadott érdekességet a hajókkal kapcsolatban.

 Akkor kezdjük az elejéről, kissé szubjektív módon. Valamikor a 80-as években láttam először képeket a Hadihajók című típuskönyvben a Magyar Néphadsereg legkorszerűbb vízi egységeiről. A felsorolt információk közt szerepelt, hogy Jugoszláviában épültek meg. Akkor bizony furcsának tűnt számomra, hogy deli szomszédunktól vásároltunk haditechnikai eszközöket, hiszen szinte minden esetben kizárólag a Varsói Szerződés tagállamaiból történtek a védelmi/hadi beszerzések. Úgy látszik, hogy máshol nem készültek ilyenek a szocialista blokkon belül, viszont Jugoszláviában akkor már évek óta gyártásban lévő Neštin osztályú aknamentesítő naszádok felkeltették a hazai szakértők érdeklődését. Valószínűleg konzultáltak a szovjet elvtársakkal, és engedélyt kértek a beszerzésre. Hat egység került megrendelésre, amelyeket 1981-ben vettek át. A Honvéd Folyami Flottilla állományába kerültek, és a Duna hajózhatóságának a biztosítása lett a feladatuk. Háború esetén az ellenség által telepített vízi aknákat kellett volna hatástalanítaniuk. A gyártón, és hazánkon kívül még Irak is vásárolt három példányt a Neštin osztályból. Összesen 16 épült meg, tehát hazánk elég jelentős felhasználónak számított.

Ahogy maga a hajó, a fegyverzete is kilógott a szovjet rendszerből. A Zastava M55-ös gépágyút ugyanis a Hispano Suiza HS. 804-es alapján gyártották Jugoszláviában, a fegyver 20 mm-es lőszere nem volt elterjedt a szocialista országokban. Az L70-es csőhosszúságú gépágyúkat elődlegesen légvédelmi céllal építették a hajókra, de a parton, vagy a vízen felbukkanó ellenséges erőket is hatékonyan pusztíthatják. Összesen hat gépágyú került mindegyik egységre, az orrnál egy PAV-4-es, az tatnál pedig két PAV-1-es konfigurációban.

Az aknamentesítésnél nagy előny, hogy a hajók teste demagnetizált, vagyis egy különleges ötvözetből készültek.

Az AM-22-es Óbuda a Mosoni-Dunán a 2017-es Szentesi Fokos hadgyakorlaton

A 2000-es években három egységet kivontak, és ezeket eladták, civil használatba kerültek, de csak jelentős átépítést követően. Immáron városnéző hajóként üzemelnek, a turisták nagy örömére.

Még egy dolog motivált a poszt megírására. Az AM-31-es miután kikötött a Parlament előtt, rövid várakozás után újra elindult. Hegymenetben, vagyis észak felé áthaladt a Margit híd alatt. Fentről egy  ember különféle trágárságokat kezdett üvölteni a hajó felé. Nem értettem az indulatát, és csodálkoztam, miért kiabál. A személyzet a végezte a dolgát, valamilyen kiképzést hajtottak végre. De végül is utálkozni állampolgári jog, csak épp nem azokra kéne zúdítani mérgünket ok nélkül, akik épp minket szolgálnak például víz alatt talált robbanótestek hatástalanítása, vagy épp a tűzijáték biztosítása során.