Egy újabb beszerzés van napirenden a Magyar Honvédségnél, bár erről alig jelent meg információ nyilvános fórumokon. Az új körkupolás ejtőernyők rendszeresítése bizonyára kevesebb ember érdeklődését kelti fel, mint amikor harckocsikról, vagy helikopterekről van szó. Azonban az ejtőernyők megvásárlása nagyon is fontos, mind a kiképzés, mind az esetleges harci alkalmazás miatt.  Lássuk miről is van szó: A körkupolás ejtőernyő kis magasságú bekötött ugrásra alkalmazható.¹ Az ejtőernyősök alapkiképzésére, valamint légideszant feladatok végrehajtására használható. Az utóbbi műveletek jellemzője a tömeges és gyors földre juttatás. Ugyanakkor esetenként előfordulhat, hogy erdős, hegyvidéki területeken ilyennel ugranak a különleges erők csoportjai is.  

A Magyar Honvédségnél, és korábban a Néphadseregnél generációk ismerkedtek meg az RS-4/3 és RS-4/4 valamelyik változatával. Eredetileg az NDK-ban tervezték meg, és gyártották ezeket, de később az egyesítést követően Németországban tovább folytatták az előállításukat, több változatban.  A legnagyobb darabszámban az RS-4/4A volt idehaza hadrendben, amelyet több módon is lehetett használni. Nemcsak bekötött, és kézi, hanem stabilizátoros ugrásra is alkalmas volt, amely nagyjából a kettő kombinációja.²

 A német típus utolsó nálunk rendszeresített verziója, az RS-4LA volt, de ezek 2018-ban kivonásra kerültek.³ Az ejtőernyőknek limitált az élettartamuk, melyet meghatározott ugrásszámban, és naptári évben határoznak meg. Az RS-ek pótlására kisebb mennyiségben rendszeresítették az amerikai MC-6-os rendszert, melynek a főernyőn kívül része a T-11R tartalékernyő. A főernyő hasonló harcászat-technikai paraméterekkel rendelkezik, mint az előde, de egyes tulajdonságai még jobbnak is bizonyultak az RS-4/4-nél.⁴  Jól irányítható, tökéletesen megfelel a kiképzésre, de kizárólag bekötött rendszerű ugrásra alkalmas. Ezen MC-6-osok helyett kell ismét valamilyen körkupolás típust vásárolni, mert a korlátozott mennyiség nem elegendő, ráadásul a kis darabszám miatt hamarabb elérhetik az élettartamuk végét.

Idén ősszel hivatalosan is kiírták a beszerzési eljárást, melyben 50 taktikai légcellás ernyő mellett 250 darab körkupolás ernyőre kérnek ajánlatot. A poszt nem a kiválasztandó, vagy már kiválasztott ernyővel akar foglalkozni. Egyedül azt tartom lényegesnek megjegyezni, hogy célszerű lenne egy irányítható kupolával rendelkezőt rendszeresíteni, nem pedig egy egyszerű, csak deszantolásra alkalmazhatót, Több évtizedes tapasztalat igazolja, hogy a magyar katonák gyorsan megtaníthatóak az irányítható ernyők kezelésére.  

 Eme írás egy más jellegű kérdést kíván körüljárni. Ez pedig az, hogy lehetséges lenne-e hazai gyártással kielégíteni a Magyar Honvédség igényeit. A hazai hadiipar felélesztésére, újraépítésére határozott politikai szándék van jelenleg. Már elkezdődött a harcjárművek, és helikopter részegységeket gyártó üzemek építése, a kézifegyverek előállítása pedig már folyamatban van, ezen kívül más, hasonló jellegű programok is előkészítés alatt vannak. Ebbe a folyamatba be lehetne illeszteni az ejtőernyők gyártását, még akkor is, ha az nem annyira nagy volumenű, nem látványos, és nem mozgatna meg olyan sok tőkét. De talán pont ez az utóbbi az, ami segítené az erre irányuló törekvést.

Természetesen a gyártókapacitás létrehozása akkor éri meg, ha nagyobb mennyiségben kell előállítani a produktumokat, és hosszabb távon is szükség van a termelésre. Ezért érdemes megvizsgálni a hazai igényeket, miért, és mennyi körkupolás ernyőre van szükség.  A Magyar Honvédség ejtőernyős beosztású katonáinak nemcsak az ejtőernyős alapképzést kell biztosítani, a készségüket, hadrafoghatóságukat szinten is kell tartani. A legnagyobb ejtőernyős alakulat idehaza a szolnoki 2. Különleges Rendeltetésű Dandár (2. KRDD), ahol a bővített ejtőernyős alapképzést egyelőre még minden katona körkupolással kezdi. Közülük a kiválasztottak, vagyis akinek a beosztása ezt szükségessé teszi, azok kézi nyitású, légcellás típusokkal folytatják, de ezen katonák száma az alakulaton belül a kisebbség.

A különleges műveleti osztagok tagjai is ugranak körkupolással, csak kevesen képzettek szabadeső feladatokra. Rajtuk kívül ott vannak még a rohamlövész osztag ejtőernyős lövészei is. Mindannyiuknak az alapképzésen túl ajánlatos lenne legalább 5-10 szintentartó ugrást végrehajtani évente, de ennél több is csak a csak hasznukra válhat. Az illetékesek előtt ismert az ejtőernyős beosztású katonák száma, így pontosan lehet tudni, hány emberről van szó. 

Szintén szükség van körkupolás ejtőernyőkre a Bornemissza Gergely Felderítő Ezred mélységi felderítő századánál. A repülőalakulataink ejtőernyős szolgálatainál, valamint a kutató-mentőknél inkább légcellás ernyőket használnak, de ugranak körkupolással is.

 Az újonnan kiképzendők közt ott vannak minden évben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem HHK felderítő szakos honvédtisztjelöltjei. Néhány éve még más szakon tanuló honvédtisztjelöltek is végezhettek ejtőernyős ugrásokat, önkéntes alapon. Ezt a hagyományt ismét fel lehetne éleszteni. És lehetőséget kellene biztosítani a Magyar Honvédség más beosztású tagjainak is hogy képzettségüket ilyen módon bővítsék. Ez régebben működött egyébként, fakultatív ejtőernyős kiképzésnek nevezték.  Meg kell említeni, hogy a kadétprogramban résztvevők, a katonai középiskolások, vagy a civil fiatalok számára szintén meg kéne nyitni a lehetőséget, hogy a 18 éves kort elérve önkéntes alapon ugorhassanak. A pályairányító táborokban már szerveztek is ugrásokat. Megfontolandó lenne talán civil ejtőernyős klubokkal is a hasonló célú együttműködés. A rendszerváltás előtt, de még a 90-es években is nagyon jól működött az a rendszer, hogy a sportejtőernyős szövetségeknél végezték az előképzést azoknak a sorköteles fiataloknak, akik katonai szolgálatukat mélységi felderítő alakulatoknál akarták letölteni. A HM által finanszírozott program eredményeként a bevonuláskor már megfelelő tapasztalattal, több ejtőernyős ugrással vonultak be a fiatalok a seregbe. Ezen sorok írója ennek köszönhetően kamaszként 11-szer tehette meg az utat a repülő An-2-es ajtajából a földig.

A polgári előképzés újbóli beindítására már vannak jelek. Ennek további bővítését a Honvédelmi Sportszövetséggel, és az ejtőernyős klubokkal kellene megszervezni. A „kiszervezés” mindenki számára előnyös helyzetet eredményezhet, segíti a civil klubok helyzetét, biztosíthatná nekik az utánpótlást, de a seregnek, a toborzásnak szintén kedvez. Mivel nem zárt katonai körülmények közt folyna, többen értesülnének róla, többen kaphatnak kedvet hozzá.⁵  Az ugrásokhoz az új körkupolás ernyők átadásával járulhat hozzá a Magyar Honvédség. A kiképzőket a civil klubok adnák, és a repülőeszközök sem katonaiak, hanem polgári gépek lennének. Civil repülőgépet egyébként a Honvédség is használ már szerződés alapján, An-2-esből végeznek kiképzési ugrásokat.  A különleges rendeltetésű dandár katonái egy bemutatón. Jobb szélen az egyikük MC-6-ossal, mellette álló társa légcellás ernyővel van felszerelve, aki nagyobb magasságból zuhanhat a nyitásig. Mindkettőjükön leoldható tokban van a hátizsák. 

Az ejtőernyős képzés jelentőségét, fontosságát nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Az jól megfigyelhető, hogy az egész világon a különleges műveletek aránya egyre növekszik, felértékelődik a speciális egységek szerepe. A mi katonáinknak már csak ezért is biztosítani kellene, hogy a lehető legjobban ki legyenek képezve arra, hogy ejtőernyővel érkezzenek meg a harcterületre.  Nem szeretném misztifikálni az ejtőernyőzést, de nemcsak a hadműveleti bevethetőség miatt fontos az ilyen kiképzéssel rendelkező katona. Az ejtőernyős egy külön kategóriába tartozik mindenhol a világon. Az átlagnál jobban motivált, nagyobb a harcértéke, sok feladatot képes elvégezni. Más módon gondolkodik, felkészült a különböző vészhelyzetek kezelésére, előre tervez. Képes elviselni a fokozott stresszt. A sziklamászást, vagy kötélen való kiemelést sem mindig azért gyakorolják a világ haderői, mert arra szükség lesz, hanem azért, mert az ilyen katonák "fejben" lesznek erősebbek.   Az ejtőernyős felkészítésnek eddig komoly korlátot szabott, hogy az utóbbi években egyre csökkent az ugrásra használható Mi-8/Mi-17 helikopterek száma, az An-26-ost pedig kivonták. Azonban a közeljövőben, 1-2 év múlva megérkeznek a H225M helikopterek, és a KC-390-es szállító repülőgépek.  A forgószárnyasokat is lehet majd alkalmazni ugráshoz, azonban a szállító repülőgépek egy új dimenziót nyitnak meg, a kiképzést teljesen új alapokra lehet majd helyezni. A KC-390-es 66 ejtőernyőst vehet a fedélzetére, így egyetlen felszállással több ember ugorhat, mint korábban. A helikopterekhez, és az An-26-oshoz képest háromszoros lesz a kapacitás! A képzés felgyorsulhat, egy nap alatt több ember ugorhat, vagy többször is sor kerülhet ugyanarra az állományra.  Ráadásul lesz még egy fontos tényező, amely mellett nem mehetünk el. A szállítógépek rendszeresítése nagyban fokozza a Magyar Honvédség hadműveleti képességét. A KC-390-esekkel olyan légideszant kapacitáshoz jut Magyarország, amellyel eddig soha nem rendelkezett. Még nem volt olyan gépünk, amiből egyszerre 66 ejtőernyős ugorhatott volna! Két KC-390-essel így egy teljesen felszerelt ejtőernyős lövészszázadot lehet ledobni, akár a támogató fegyverzettel, aknavetőkkel, páncéltörő rakétákkal egyetemben. Arról nincs nyilvános információ, hogy jelenleg ilyen művelet szerepel-e a Honvédség doktrínájában. A katonáink sincsenek erre teljesen felkészítve, azonban a lehetőség a gépek érkezése után rendelkezésre fog állni. A különleges rendeltetésű dandár ejtőernyős lövészei pedig már rövid, pár hónapos szakirányú felkészítést követően is alkalmassá válhatnak a végrehajtásra. 

A légideszant műveleteknek a modern hadviselésben továbbra is van létjogosultsága, ezt bizonyítja, hogy a NATO és más haderők fenntartják ezen képességeiket, rendszeresen rendeznek ilyen gyakorlatokat. Az utóbbi években többször is Pápáról indultak amerikai ejtőernyősök a Swift Response gyakorlatok végrehajtására. 

Az ejtőernyővel való kijuttatásnál jelenleg nincs gyorsabb módszer, hogy távolabbi területre meglepetésszerűen érkezzenek meg a katonák. Habár kockázatos, mégis több előnye van.  

Csak teoretikusan vizsgálva egy ilyen művelet során két KC-390-es 300 méteren berepülve kb. 1 percet tölt el a kijelölt ledobási terület felett, és az összes ejtőernyős a deszantolás megkezdését követően 2 perc múlva földet ér. Egy ember kb. 60 másodpercet van csak a levegőben. Hozzávetőlegesen 5-10 perc múlva a katonák már gyülekezhetnek, és az alakulat megkezdheti harcfeladatot. Ehhez persze szükséges, hogy előzetesen jól felderített helyen érjenek le, ahol nem ütköznek ellenállásba.

Ugyanakkor ki kell hangsúlyozni, hogy ez nem egy agresszív katonai doktrínába illeszkedő terv. Az ország védelmét erősíti a légideszant művelet képessége. A saját területre behatoló ellenséges erők felszámolására, a terület visszaszerzésére is le lehet dobni a katonáinkat.⁶ Lényegében egy ilyen feladatot hajtottak végre a Hawk Strike gyakorlaton 2020 februárjában, csak akkor 6 helikopterrel tettek ki egy vegyes amerikai és magyar, századerejű harccsoportot.

Sok más szcenárió is lehetséges, elfoglalt hidak, repülőterek, vagy egyéb kulcsfontosságú objektumokat szerezhetnek vissza az ejtőernyősök, megfelelő légitámogatással, amíg földi lépcsőben a főerők megérkeznek, és befejezik a munkát.

Az ejtőernyős műveletre való felkészültség lényeges hozzáadott érték lehet a haderőnk számára. A 2. KRDD lövészeinek gyors, rugalmas bevethetősége a KC-390-esekkel olyan elrettentő tényező lehet, amellyel számolnia kell mindenkinek, akinek bármilyen rossz szándékú gondolat megfordul a fejében hazánkkal kapcsolatban. A NATO szövetségi műveletiben is számolhatnának így hazánk képességeivel.  Az eddig felsoroltak mind azt igazolják, hogy nagy számban lesz szükség körkupolás ejtőernyőkre. Az optimális mennyiséget nehéz meghatározni, de becslés alapján elérheti az 1000 darabot. Hiszen nemcsak annyi ernyőt kell beszerezni, amennyi a szóba jöhető legnagyobb ugróállomány a különleges műveleti dandárnál, és a felderítő ezred mélységi századánál.

 Az arra illetékeseknek figyelembe kell venni ugyanis a következő tényezőket:  

Amennyiben kiképzés során egy nap többet kell ugrani, a kijelölt katonák 2-3 behajtott ernyővel települhetnének ki az üzemre.⁷

A nagyobb darabszámra azért is szükség van, mert ha kevesebbet rendszeresítenek, akkor azok hamarabb leamortizálódnak. A mai körkupolás ernyők élettartama akár 10-15 naptári év is lehet, azonban az engedélyezett ugrásszám hozzávetőlegesen 200-300 között van. Vagyis évente egy ernyőre 50 ugrást számolva az maximum 6 évig használható, utána selejtezni kell.  Ebből következik, hogy ezen ejtőernyők példányai a beszerzés után nem tarthatóak hadrendben olyan hosszú ideig, mint a repülőgépek, harcjárművek. Nem lehet 20-30 évig, vagy még tovább az adott tételeket használni. Gyakrabban kell ezeket pótolni, mint más haditechnikai eszközöket, sokkal inkább fogyóeszközként kell kezelni ezeket.   

Ez utóbbi talán a legfontosabb tényező, mely arra késztetheti a döntéshozókat, hogy elgondolkozzanak a gyártókapacitás hazai létrehozásáról. A főernyők becsült mennyiségén kívül a megfelelő számú tartalékernyőre is szükség lenne.  

Természetesen hasonlóan az eddigi gyártási projektekhez, ebben az esetben sem kellene a nulláról kezdeni, saját tervezéssel. Egy már jól bevált típus licencét megvásárolva nagyobb biztonsággal indulhatna meg a hazai termelés.  

Magyarországon volt egyébként ilyen jellegű tevékenység. Székesfehérváron működött az MRSZ Ejtőernyő Gyártó és Javító Üzem, ahol több külföldi típust, tokokat állítottak elő licenc alapján, de voltak saját fejlesztések is. Ilyen volt a Zenit légcellás tanuló ernyő, amelyet kivonásáig használt a Magyar Honvédség. Ebben az üzemben gyártották le négy készletett a ZF-2-es körkupolás ernyőből, amelyet a IX. Kerületi ejtőernyős Klub oktatója Géczi János fejlesztett ki.   Jó lenne, ha nem csak a zászló lenne magyar gyártmány! 

Az körkupolás ejtőernyők, és a tartalék ernyők  előállítása nem kíván olyan nagy ipari hátteret, barokkos túlzással néhány varrógéppel kivitelezhető, a munkaerőt nem kell sokáig képezni rá, és sokdiplomás mérnökből sem igényel nagy létszámot. A régi civil, és katonai szakembereket még be lehetne vonni. Sok nyugalmazott ejtőernyős katonának is van még ejtőernyő javító tapasztalata. 

Hatalmas gyárüzemet sem kell hozzá felépíteni, mégis munkahelyeket hozna létre, és egyben a javító kapacitást is fenn lehetne tartani. Csökkenthetné a külső függést, és továbbfejlesztéseknek, saját fejlesztésű körkupolás, vagy más bonyolultabb, légcellás ernyők gyártásának a perspektíváját is magában hordozhatná. A különböző tartozékok, ejtőernyőzéshez szükséges termékek előállítását is hozzá lehetne kapcsolni. Úgymint a rögzítéshez szükséges hevederek, a fegyverek, és hátizsákok tokjai. De akkor már a teherernyők, teherzsákok, deszantoláshoz használható konténerek előállítását is meg lehetne oldani. A varró kapacitást kihasználva az ejtőernyős és más katonai hátizsákok előállítása szintén kapcsolódhatna a gyárhoz. Ezzel mind importot lehetne kiváltani. Tovább bővülhetne a termékpaletta a katonai ejtőernyős ruházattal. 

A légcellás ernyőknek, ruházatnak, hátizsákoknak van piaca a polgári életben is, így ez egyéb módon is bevételt termelhetne az üzem számára. Túrázók, és katonai felszerelések iránt rajongók bőven vannak idehaza. Számukra a felsorolt termékeket iszonyatosan sok pénzért árulják a szakosodott üzletek. 

 Összegzésül, a poszt célja az volt, hogy egy gondolatébresztő, vitaindító témát vessen fel a magyar katonai ejtőernyős közösségben, a hadiipar fejlesztésén dolgozó szakemberek körében, és persze minden érdeklődőben. A posztírónak viszonylag sok információja van az adott témakörben, de az ismeretlen tényezők száma nem kevés. Előfordulhatnak pontatlanságok is az írásban. A lényeg, hogy a fő kérdésen elgondolkozzunk.

 A cikket lektorálta, és megjegyzéseivel segítette Dr. Kovács Csaba nyá. alezredes. Az íráshoz felhasználtam a Gondolatok a magyar katonai ejtőernyőzés jelenéreől és jövőjéről című cikkét.  

1. Bekötött ugrásnál a repülőeszköz deszantterében lévő sodronyhoz kapcsolódik az ejtőernyő bekötőkötele, amely a kiugrás során megfeszülve nyitja a tokot és kinyílik a kupola. A módszer előnye, hogy rövid kiképzéssel is fel lehet készíteni a katonákat a használatukra. 

 2. A stabilizátoros ugrásnál a bekötötthöz hasonlóan a bekötőkötéllel indul meg a nyílási folyamat, de az megakad a stabilizátor zár miatt, csak egy kisméretű ernyő, és a zsákban lévő kupola egy része jön ki a tokból, ez stabilizálja az ugró zuhanását, majd a kívánt magasságban lehet kézzel megindítani a teljes nyitási folyamatot. Ez a kevésbé képzett ugró számára is lehetővé teszi, hogy a gépelhagyás után magasabbról zuhanjon, de arra is szolgálhat, hogy nagyobb sebességű repülőgépből lehessen vele ugrani. A tandemugrásoknál is használnak stabilizátor ernyőt, hogy a két ember biztonságos helyzetben zuhanjon a nyitásig.

 3. Az RS-4/4LA volt esetében kezdetben még nem volt anti-inverziós háló. Később már azzal gyártották. 

 4. Az MC-6-os jobban manőverezhető, gyorsabban fordul, és nagyobb az össztömeg. 180 kg lehet az ejtőernyős és a felszerelésének együttes tömege, míg az RS-nél ez 130 kg volt.

5. Civilben idehaza jelenleg sajnos nincs körkupolás képzés, így hozzávaló ernyő sem. A jelenlegi jogszabályi környezetben a képző szervezetek képzési kézikönyveiben nem szerepel a körkupolás képzési tematika. Csak ennek módosítása után kerülhetne erre sor, és persze kiképzett oktatókra is szükség lenne. Az egyetlen szóba jöhető gép az An-2 lenne, más típusban nem lehet a bekötőkötelet beakasztani.

 6. 1993-ban kifejezetten az ilyen konfliktushelyzetek kezelésére hozták létre a MH 88. Légimozgékonyságú Zászlóaljat. A feladataik között kiemelt helyen szerepelt a határon átsodródott fegyveres erők megállítása, felszámolása. Ez azonban helikopteres szállítású alakulat volt, viszont mindig is voltak ejtőernyős beosztású katonái. A zászlóaljat több átszervezést követően összevonták a 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljjal, ebből lett a mai Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár.

 7. Az MC-6-osok rendszeresítését követően az ernyők hajtogatását kizárólag a SEKICS (Speciális Ejtőernyős Kiképző Csoport) katonái végzik, de létszámuk korlátozó tényező. Nagyobb számú ejtőernyős ugrásokhoz vagy jelentősen meg kell növelni a létszámukat, vagy vissza kell térni a régen bevált módszerhez, vagyis az ugróállományt meg kell tanítani hajtogatni.