Exclusive Military Hardware

2022. december 06. 20:52 - Harrdder

Magyar Gripenek védelmezték a Baltikumot

Befejeződött a légierőnk négy hónapos expedíciós küldetése

„A balti misszióba immár harmadjára, elszántan érkezett meg a magyar kontingens: a küldetés elején megígértem, a parancsnokaimnak, magamnak is, hogy legjobb tudásunk szerint hajtjuk végre a feladatot. Ma Önök előtt büszkén mondhatom, hogy megcsináltuk.” 

Ezen határozott és katonás szavakkal értékelte Ványik Attila alezredes kontingensparancsnok azt a négy hónapot, amelynek során a magyar katonák 4 Gripen vadászgéppel a NATO-nak felajánlott szolgálatukat ellátták. A vezető nemzeti szerepkört szintén betöltötték, így a légtérrendészeti feladat során koordinálták többek közt a cseh, lengyel repülők feladatait is. dsc_0156.JPGA készültségi szolgálatra 2 AIM-120-assal és két AIM-9-essel készítették elő a Gripeneket. 

dsc_0113_6.JPGA beszéd a misszió váltásának ceremóniáján hangzott el a Šiauliai bázison, ahol magyar részről megjelent Gion Gábor, a HM államtitkára, több tábornok, a befogadó nemzet képviseletében a litván védelmi miniszter helyettes, a légierő parancsnoka, stafétát átvevő a lengyel és francia kontingensparancsnokok, és a nagyköveteik. A vadászgépek kiszolgáláshoz 77 fő volt szükséges egyszerre, de a magyar kontingens személyi összetétele nem volt állandó a négy hónap alatt. Habár voltak, akik végig kint tartózkodtak, de az állomány egy részét rotálták. A Dongó és a Puma század, valamint a Repülő Műveleti Főnökség mindegyik Combat Ready minősítésű pilótája megfordult Litvániában 1-4 hónapos időtartamban, így valamennyien szerezhettek valós tapasztalatot.dsc_0082_3.JPGA balti misszióban elsőként résztvevő katonák a medálok átadására sorakoztak fel. 

A több hónapos kiküldetés során természetesen nehezebb volt a mindennapi élet és munka az itthonihoz képest mindenki számára. Távol voltak a szeretteiktől, alaposan kívül kerültek a komfortzónájukból.dsc_0052_3.JPGÉszakon hamarabb szembesültek katonáink a téllel, ez is nehezítette a munkájukat. 

Mivel most pszichológus nem volt kint velük, ezért a parancsnok maga figyelt oda minden beosztottjára. Időnként leült egy kis beszélgetésre, elsősorban emberként, nem katonaként. Az érdeklődés, az empátia nagy segítség lehet mindenkinek, hogy átlendüljenek a holtponton. Mert senki sem robot, a légierőben is emberek szolgálnak, akiknek vannak egyéni gondjaik. dsc_0106_2.JPGVányik Attila alezredes kontingensparancsnokként az elejétől a végéig kint volt. 

Ezen emberek alkottak egy csapatot, akiknek a munkájára szükség volt, hogy a 4 vadászgép folyamatosan bevethető legyen, és szükség esetén az előírt idő alatt levegőbe emelkedhessenek.

Feladatból pedig volt bőven, ezt a statisztika tényszerűen adja vissza:

19 Alpha riasztás (éles riasztás)

- 62 Tango riasztás (gyakorló riasztás)

- 23 RS10 (10 perces készenlét)

- 10 RS5 (5 perces készenlét)

- 246 felszállás

- Összesen 304 repült óra

Elfogott és azonosított légijárművek (kivétel nélkül orosz repülőgépek):

Szu-35Sz, Szu-27P vadászgépek, Szu-24M csapásmérő, Il-78, Il-76, An-26, An-72 szállítógépek, Il-20M rádióelektronikai felderítő.

Azt, hogy mikor, milyen esetben kellett felszállniuk, azt nem a magyar pilótáknak kellett eldönteni, azt a NATO közös légi műveleti központjából rendelték el. Akkor volt szükség az elfogásra, ha azonosítatlan légi cél közeledett a Baltikum légtere felé. Az ICAO összes tagállama által aláírt szerződés alapján nemzetközi légtérben mindenkinek jeleznie kell előre a jelenlétét, a hovatartozását, és a repülési célját. Amikor ez nem történt meg, vagyis egy radarokkal észlelt cél nem adott le előzetesen repülési tervet, nem válaszoltak a rádióhívásra, esetleg nem volt bekapcsolva a válaszadó berendezése, akkor járt neki a riasztás, a magyar díszkíséret. dsc_0126_2.JPGKiérdemelte mindenki az elismerést. 

Az elfogás során a földi irányítás végezte a rávezetést a cél mögé, majd a Gripenek fedélzeti radarjának segítségével végezték el a megközelítést. Az előírások szerint balról hátulról repültek melléjük, biztonságos távközzel. Jelentették a cél magasságát, irányát, sebességét, és már akkor figyeltek arra, hogy végez-e valamilyen rádióelektronikai zavarást. Mellérepülve az azonosítás során megfigyelték a felségjelet, oldalszámot, színt, típust. A repülőgépről felvételeket készítetek, a fülkéből kézi kamerával, a kísérő pedig a Litening konténerével. Ezek alapján a földön az elemzők még alaposabb kiértékelést végezhetek, meghatározták a pontos típusváltozatot, és egyéb információkhoz is juthattak. dsc_0130_3.JPGA magyar pilóták már sok esetben végeztek idehaza is elfogásokat, a készültség emeléséről rendszeresen jelennek meg hírek a sajtóban. Azonban ezek legtöbbször civil repülőgépek, amelyeket valamilyen kisebb szabálysértés, rádiózás elmaradása miatt igazoltatnak.   

A Balti légtérrendészeti során viszont kizárólag orosz katonai repülőgépekkel, időnként pedig felfegyverzett vadászokkal is találkoztak. Az elfogás még normál körülmények közt is eleve egy felfokozott idegállapotban történik, de egy éles rakétákkal repülő vadász esetében még inkább dolgozik az adrenalin. Hiszen egy olyan ország harci gépeivel találkoztak, amely hónapok óta hadban áll.

 Az elfogások során vegyes reakciókat tapasztaltak a magyarok a vörös csillagos pilóták részéről. Előfordult, hogy rájuk sem néztek, de bizony barátságtalan tevékenységgel is szembesültek. A fontos személyeket szállító gépeket kísérő felfegyverzett vadászok néha próbálták megakadályozni, hogy az előirt módon oldalról a megközelítést elvégezhessék, ne lássanak rá. Volt rá példa, hogy az egyik Szuhoj berepült a Gripen és a szállítógép közé, és szinte késbe állva megmutatta a rakétáit. De az is előfordult, hogy közvetlenül a magyar elfogó fölé manőverezett egy vadászgép. Ezek nemcsak barátságtalan megnyilvánulásoknak számítottak, de egyben veszélyes helyzeteket is eredményezhettek volna. Szerencsére semmilyen incidens nem történt egyik esetben sem. dsc_0152_5.JPGLengyel és francia vadászrepülő alezredesek vették át a misszió szimbólikus kulcsát. 

Riasztás úgy is történt, hogy nem kaptak parancsot azonnali felszállásra. A statisztikában említett 10 perces készültség esetén azonban a pilótának már be kellett szállnia a Gripenbe, bekapcsolták a gép fedélzeti rendszereit, indították a segédhajtóművet. Amennyiben 5 perces készenlétet rendeltek el, akkor ahhoz már szükség volt a hajtómű indítására is. Ezeknél a magasabb készenléti fokozatoknál végül a központban úgy döntöttek, hogy nem volt szükség az emelésre. dsc_0109_2.JPGA francia és lengyel légierő katonái. 

A készültségi szolgálat feszes ellátása mellett lehetőség adódott arra is, hogy gyakorló légiharcot vívjanak a légtérrendészeti misszióban résztvevő más tagállamok vadászaival. Typhoon és F-16-os elleni összecsapásokat szerveztek meg, így ezen a téren is növelték a tapasztalataikat.

 A négy hónapban sok minden más is belefért, így néhány magyar pilóta különleges védőruhában megmártózhatott a kellemes hőmérsékletű Balti-tengerben, hogy mentési gyakorlat során kihalásszák őket. A helyi közösséggel is tartották a kapcsolatot, egy speciális gyermekotthonnak pénzadományt juttattak el, amelyet a kontingens katonái dobtak össze.20221201_142516.jpgA ki- és hazautazások nagy részét az A319-esek támogatták. dsc_0158_2.JPGMire ezen cikk megjelenik, már hazaérkezett mindenki Litvániából Kecskemétre. A katonáink méltán lehetnek büszkék magukra, eleget tettek a NATO-nak tett kötelezettségvállalásnak. Köszönjük a szolgálatot! 

 

 

2 komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása