Az Egyesült Államok Légiereje az elmúlt évtizedekben több alkalommal mentette már ki háborús cselekmények során lelőtt gépeinek pilótáit ellenséges területről. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy az ilyen a bevetésekre speciálisan kialakított helikoptereket rendszeresítettek, és a személyzetüket is alaposan felkészítették. Ilyen különleges forgószárnyasok, és emberek munkáját nézhettük meg, mivel az olaszországi Avianoban állomásozó 56. kutató-mentő századtól 3 HH-60G Pave Hawk helikopter érkezett hazánkba, a Jolly Vihar hadgykorlatra. A gépek Pápára települtek át ideiglenesen, és a Magyar Honvédség gyakorlóterein hajtottak végre olyan feladatokat, melyek valós körülményeket szimuláltak. 

Július 5-én a Kőrös-hegyi lőtérre kaptunk meghívást, ahol éleslövészettel egybekötött kiemelési feladatokra lett kijelölve két HH-60G. Pápáról átrepülve először a kijelölt terület felett meggyőződtek arról, hogy nincs ott illetéktelen személy, vagy nem tévedt-e be valamilyen állat. Safety first, mission always!   Ezt követően három kimentésre kijelölt személlyel elindult a terepjáró, két amerikainak, és egy magyarnak kellett eljátszania a bajba került pilóták szerepét. A terv szerint őket a helikoptereknek különböző helyszíneken kellett megkeresni, és kiemelni. 

Nagyon durva utakon zötykölődve jutottunk el az első helyre, a gyakorlótér egyik távoli helyén, a tornyot nem is lehetett látni. Itt mindhárman begyakorolták, hogyan jelentkeznek majd a rádión, közlik az egészségügyi állapotukat. Jelenteni kellett, hogy egészségesesek, vagy éppen sebesültek, járóképesek-e. Hogy valószerűbbé tegyék az egészet, még azt is bemondta egyikőjük később, miszerint nagyon fél, várja a segítséget. De talán a legfontosabb az volt, hogy külön meg kellett említeniük, hol „észleltek” ellenséges mozgást, járműveket. Ennek alapján tervezte meg a helikopterek személyzete a berepülési útvonalat, majd harci-kutató mentőhöz illően bántak a kijelölt célokkal, a fedélzeti fegyvereikkel tüzet nyitottak.A gépek alacsonyan közelítettek, először csak a hangjukat lehetett hallani, majd emelkedni kezdtek, az ugrás után kezdték meg a terület átvizsgálását, több kört megtettek, és a géppuskákkal alaposan megszórták azt, amit találtak. Folyamatosan manővereztek, nagy bedöntéssel hajtották végre a fordulókat.  A gyakorlaton kizárólag a GAU-18/A géppuskákat használták, ami a 12,7 mm-es M2-HB típus a légierő helikopterei számára kifejlesztett speciális változata. Magyarországra jóval többet hoztak ezekből, mint amennyit egyszerre felszerelhettek a 3 gépre, ugyanis nagyon intenzíven használták a fegyvereket. Naponta több ezer lőszert lőttek el, így minden nap szükség volt a karbantartásukra, tudták cserélni a géppuskákat.

M134-es Minigunokat nem hoztak, ennek az lehetetett az oka, hogy azokkal nagyobb eséllyel okoztak volna tüzet a nyári melegben a lőtéren. A 12.7-esekkel is ezért nem lőttek fényjelzős lőszerekkel. Minden esetben a mentendő személy elbújt egy bokorban, majd az egyik gép megközelítette a rejtekhelyet, ekkor füstgránáttal adott jelzést. A kopter kifüggött, csörlővel leengedték a PJ-t, vagyis a Pararescue Jumpert. A mentő-specialista a földre érve meggyőződött a mentendő személyazonosságról, majd mindketten egy hevedert felvéve a drótkötéllel beemelésre kerültek a fedélzetre. Az egész műveletet mindeközben a másik Pave Hawk biztosította. Ezt követően a lőtér épületénél kitették a mentett személyt, majd kezdődhetett az újabb feladat. A terepjáróval új helyekre mentünk, ahol nagyjából ugyanígy megtörtént a másik két kiemelés.  A harci mentéshez kiváló zenei hátteret biztosított, hogy a helikopterek tőlünk alig pár száz méterre 3-5 másodperces sorozatokkal puhították a célokat, a hőségben tovább melegítették a fegyvercsöveket. A 99 mm hosszú kivetett hüvelyeket a géppuskáktól egy nagyobb átmérőjű csövön keresztül szórták ki. Ezt hívják a lőtéri tájékoztatóban fokozott zajhatásnak. Egy idő után megszokta az ember, hogy ilyen közel dörögtek a géppuskák, a lényeg az volt, hogy az .50-es kaliberű lövedékek máshol csapódjanak be. Magyar hadnagy készül fel a nem szokványos feldatra. A rádiólevelezés során mindenkinek mást kellett jelentenie. 

Útközben beszélgettem a kijelölt segítőnkkel, aki ugye nem katona, hanem repülős. A légierőnél ugyanis csak Airman van, a katonák pedig az Armyban szolgálnak. (Erre nagy kell figyelni, ha például egy tengerészgyalogost soldiernek szólítasz, örülhetsz, ha megúszod egy nagy ordítozással, harcérintkezés nélkül!) Visszatérve a beszélgetésre, a koordinátorunk fedélzeti géppuskásként szolgál, csak épp ideiglenesen a magyar és amerikai kimentendők instruálására vezényelték aznap, amihez megfelelő szaktudással rendelkezett. Direkt más alakulatoktól kértek közreműködőket, hogy megmutassák nekik, hogyan kell tevékenykedni az ellenséges területeken kiemelésre várva. Így ez a tudás máshova is eljut. Erre való egy több haderőnemet és nemzetet érintő gyakorlat.  

Természetesen a szakterületéről kérdezősködtem még. A harci feladatokra a lehetséges a veszélyforrásokat elemezve választják ki, milyen fegyvert szerelnek be HH-60-asokba. A 12.7-es-nek nagyobb az átütőképessége és persze a lőtávolsága, a Minigun viszont lélektanilag hatásosabb, ő is inkább azt kedveli. Nagyon hatékonyan le tudnak vele fogni egy területet. Ha megszólal, és elkezdenek becsapódni a lövedékek, ott gyorsan elmegy mindenkinek a harci kedve.

Nagyon tetszett neki a magyar lőtér, különösen a mérete. Olaszországban szinte egyáltalán nem tudnak így lövészettel egybekötött feladatokat gyakorolni, mivel ott nincs erre megfelelő terület.Minden, ami kell az ellenséges területre történő behatoláshoz: Forgatható toronyban lévő infrakmera, fedélzeti radar, övédelmi szenzorok, és persze géppuskák.

A mentett személy kirakása alkalmat nyújtott arra is, hogy a fegyvereket újratöltsék, persze járó hajtóművek mellett. A javadalmazást nem olyan nehéz ellőni ilyen feldatoknál.Magyar katonával indulnak újabb feladatra.  Végezetül újabb helyszínen egy sérült személyt kellett menteni, akit nem lehetett csörlőzni. Így először leszállt az első helikopter, és kirakott egy fegyveres PJ-t  A gép felszáll, a sisak alól kilógó hosszú haj lobog a szélben. A második gép is leszállt, az addigra előkészített sérültet ketten emelték be a fedélzetre az álcázó füst takarásában. Indulás vissza Pápára, a tűzoltóautónak nem volt dolga aznap. Nagyjából négy órát töltöttünk el a lőtéren. Ezalatt a gépek végig ott tartózkodtak, csak a kimentettek kirakására, és a fegyverek újratöltésére szálltak le. Ennyi ideig nem kapcsoltak ki, a hajtóművek folyamatosan üzemeltek, és nem tankoltak. És ugye Pápáról átrepültek előtte, majd oda is mentek vissza. Ezzel jól demonstrálták, hogy a HH-60G helikopterek ellenséges területre történő berepülések esetén képesek nagy távolságot megtenni. Nem irigyeltem a személyzetet, nagy megterhelésnek voltak kitéve a hőségben.   

Köszönet azoknak, akik lehetőséget teremtettek a cikk megírásához!