A páncélozott szállító harcjárművekből sok eltérő feladatú változatot alakítanak ki, így egy egész családot hoznak létre. A műszaki mentő, parancsnoki, felderítő, sebesültszállító járművek számítanak a leggyakoribbnak. Az azonos futómű, motor és egyéb részegységek megkönnyítik a logisztikai ellátást, csökkentik a költségeket.

  A haderőkben mindezek mellett szükség van olyan teherszállító járművekre is, amelyek terepjáró képessége hasonló a harckocsikéhoz, vagy egyéb harcjárművekéhez. Ilyen elgondolás volt a motivációja annak, hogy a több tízezer példányban gyártott M113-asnak elkészítsék egy érdekes változatát. Az M548-as szállító jármű kissé furcsára sikeredett, mivel a rövid testhez kellett vezetőfülkét konstruálni. A végeredmény nem lett túl szép, és akkor még visszafogott voltam. A felépítmény mögött egy sima platót alakítottak ki, melyet ponyvával fedhetnek le.

 Az M548-ast sok mindenre használták, így például lőszerhordozónak fogták be az M109-es önjáró tarackok mellé, így meg tudták oldani az ellátást a terepen is. Az 5 tonnás teherbírásnak köszönhetően elegendő lőszert, vagy egyéb utánpótlást vihetett ki a csapatokhoz.

 Természetesen a lánctalpas teherautót is kiszemelték bázisjárműnek, így többek közt két légvédelmi rakéta önjáró indítójának építették át. Az M727-esről a Hawk, az M730-esről a Chaparral légvédelmi, az M752-esről a Lance hadművelet-harcászati rakétákat vethették be. Az utóbbihoz szállító-töltő lánctalpasokat is terveztek, M667 és M668 típusjellel. A műszaki mentőt szintén gyártottak a platós lánctalpasból, ez lett az M696-os. 

 Az M113-as kargó leszármazottját az Egyesült Államokon kívül még számos ország rendszeresítette, így Irán is, persze még 1979 előtt. Az Irakkal vívott háború során az ellenfelük jónéhány példányt zsákmányolt, így a képen láthatóak is így kerültek Szaddám hadseregéhez. 

 Nem szép, de hasznos lehetett. 

 Akár ponyvás teherautó is lehetne, ha nem látnánk a lánctalpakat.

 És így csapat a vízben egy magántulajdonban lévő M548

 1999-ben a Jugoszlávia elleni légi műveletek során bombaként robbant a hír, hogy sikerült lelőni egy F-117-est. A csökkentett radarészlelhetőségű gép megsemmisítésről már sok helyen sokat lehetett olvasni. 

A sikernek a legfontosabb záloga az volt, hogy egyáltalán még hadrafogható volt a Dani Zoltán parancsnoksága alatt lévő légvédelmi üteg. A háború elejétől fogva a NATO harci gépei vadásztak a légvédelmi rakétákra, és az azokat kiszolgáló rendszerekre. Amennyiben a szerbek bekapcsoltak egy rádiólokátort, azzal gyakorlatilag felfedték a rejtekhelyét, az ellenfél így könnyen bemérhette, és megpróbálták megsemmisíteni.

 A túlélést az biztosította, hogy az aktív tevékenység, vagyis a radar működtetése, és esetlegesen a rakéta indítása után elhúztak a helyszínről. A mai modern rendszereken már eleve járművekre vannak telepítve, amelyeket gyorsan menetkésszé lehet tenni. 

 Az F-117-es vesztét okozó Sz-125-ös Nyeva szintén mobilizálható, de jóval tovább tart az indítóállványt gurulóképes állapotba hozni.

Dani Zoltán többek közt abban is kitűnt a többi parancsnok közül, hogy a katonáival sikerült lerövidíteni azt az időt, míg menetkésszé tették az összes eszközüket. Az 5P23-as indító telepítve valóban nem látszik, könnyen mozdíthatónak, mert a talpat meg kell emelni, a kerekeket fel kell applikálni, és az síneket is le kell szerelni. Kevés képet találni ilyen helyzetben lévő állványról, Irakban viszont fotóztam ezt a példányt, melyen menetkészen látható.

 A következő írás még a januári terrortámadás után íródott. Sajnos ismét aktuális. 

Francia tengersészgyalogosok Párizsban még egy korábbi feladat végrehajtása során

Az embargó által sújtott haderőkben mindenhol megfigyelhető, hogy saját maguk próbálkoznak haditechnikai eszközök korszerűsítésével, vagy továbbfejlesztésével. Ha nem tudnak újabbakat beszerezni, akkor bizony a meglévő arzenálra kell támaszkodni. Szegény ember vízzel főz elv alapján abból kell kihozni a legjobbat, ami van. Az is gyakran előfordul, hogy több különböző eszközt házasítanak össze.

  Ennek kiváló példája Kub légvédelmi komplexum ezen lánctalpasa, amelyet az iraki szakemberek alkalmassá tették az R-60-as és R-13-as légiharc-rakéták indítására. A repülőgépek fegyverzetébe tartozó típusok alkalmazásához szükség volt arra, hogy a 2P25-ös járműre felszereljék az APU-60-as és APU-13-as síneket.

 Nem lehet tudni, hogy mi volt az oka a módosításnak. Talán lejárt a légvédelmi rakéták üzemideje, vagy a készlet fogyatkozott meg belőlük. A kisebb R-13-asokból, R-60-asból lehet, hogy sok volt még a raktárakban.  

Azt sem  tudhatjuk biztosan, hogyan végezték a célbefogást. Valószínűleg a járműbe beépítették az ehhez szükséges rendszert. Érdekes munka lehetett a repülőgépekből kiszerelni, majd integrálni a járműhöz. Szintén nincs információ arról, hogy kipróbálták-e valamilyen módon.  

   A NATO tagállamainak közös döntése alapján a kelet-európai tagállamok területére ideiglenesen amerikai alakulatokat telepítettek. Hosszas egyeztetés és felmérés után Magyarországra is megérkezett egy kisebb egység két hete. A 7. harckocsizó ezred 5 zászlóaljából küldtek különböző harcjárműveket Tatára.

A lánctalpas és kerekes eszközök vasúton kerültek leszállításra, majd a kirakodást követően egyszerűen begördültek a magyar lövész dandár laktanyájába. A Bradley gyalogsági harcjárműveken kívül M88A2-es műszaki mentő jármű, valamint különböző M113-es változatok is a kontingenshez tartoznak.

Hamarosan a lakosság is megtekintheti majd őket, hiszen nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a helyiekkel jó kapcsolatokat alakítsanak ki.

A vasúti szállítás előtt a gépágyúk csövét kiszerelték.

Útban a vendéglátók laktanyájába. 

Minden esetben felvezető személy garantálta a biztonságot. Az M88A2 igazán nagyvas, az M60-as harckocsiból alakították ki. 

A napokban megkezdődött magyar-amerikai Brave Warrior 15 hadgyakorlat bővelkedett látványos megnyilvánulásokban. 

  Először is a megszokottal ellentétben a résztvevő kb. 150 amerikai katonai jármű nem vasúton, hanem "lábon" érkezett meg hazánkba. Ezzel is azt akarták demonstrálni, hogy gyorsan képesek bárhova nagyobb oszlopokban átcsoportosítani az erőiket. 

A 2. Gépesített Lövészezred különböző Stryker harcjárművekkel képviselte magát, de ezeken túl jócskán érkeztek még teherautók, terepjárók is. A páncélozott nyolckerekűek egy része a Mosoni-Dunán hajtott végre átkelést, melyhez a MH biztosította a hadihidat. Ebben egyébként nagyon jók vagyunk.  

Természetesen ez egyben protokoll esemény is volt, ahol megjelent egy államtitkár HM-ből. Colin Bell nagykövetasszony kihasználta a lehetőséget, és maga is beült a US Army egyik legrégebbi alakulatának harcjárművébe. Lobogó szőke hajjal katonákkal, fegyveres biztosítással átkelni a folyón, így kell ezt csinálni egy volt televíziós producernek! 

. 

 Itt akkor nem szőke Tisza, hanem szőke a Dunán volt! 

Az amerikaiak igazán értenek a PR-hoz, mert egy szokatlan eseményt is megszerveztek. Az átkelés után néhány Strykert beküldtek Győr belvárosába, ahol a Honvédségünk haditechnikai eszközeivel egyetemben statikus bemutatót rendeztek. Kissé szkeptikus voltam, mennyire helyes ez a lépes, de jól sült el a dolog. A kiállított járműveknek nagy sikere volt, fiatal és öreg egyaránt érdeklődéssel nézegette a járműveket, és a katonákkal beszélgetésbe elegyedtek. A legtöbben beszéltek angolul, így a kérdéseiket fel tudták tenni, és érdeklődve hallgatták a válaszokat. Sokan bemásztak a harci eszközökbe, pózoltak a fegyverekkel, és fényképezkedtek. 

Jugoszlávia hadiipara sok téren önálló fejlesztésekre volt képes. Az M-60PB páncélozott szállító harcjárművet nemcsak náluk rendszeresítették, a lánctalpasból Irak is vásárolt, a hírek szerint 190-et szereztek be. 

  A képen látható példányra két szintén hazai gyártású M60-as hátrasiklás nélküli löveget szereltek, így korlátozott módon, de alkalmassá vált a páncélozott járművek, akár harckocsik leküzdésére is. Ezzel kiérdemelte a páncélvadász kategóriába sorolást. 

 Az M60-as egyébként 82 mm-es lőszert használ, ellentétben a hasonló működési elvű, és kialakítású szovjet gyártmányú 73 mm űrméretű SzPG-9-essel.  

A 14,5 mm-es űrméretű szovjet KPV nehézgéppuskát több különböző módon használták fel. A KPVT változatot számos harcjárműve beépítették, így a BTR-60/70/80-as, és a magyar D-944 PSzH páncélozott szállító harcjárműbe. 

 Emellett légvédelmi fegyverként is alkalmazták, a négycsövű ZPU-4-es, a kétcsövő ZPU-2-es mellett a legegyszerűbb kivitelben az egyetlen csővel rendelkező ZPU-1-esből is sokat gyártottak. A katonai objektumok védelméhez nagyban hozzájárultak. Habár a hatómagasságuk nem túl nagy, de a támadó repülőgépek pilótáinak a fényjelzős lövedékek áradata biztosan okot adhatott az aggodalomra. 

Kínai gyártású 69 QM típusú harckocsi. Nem volt ez egyszerűen a T-55-ös másolata, más volt az ágyú, és egyes berendezései is korszerűbbek voltak az eredeti szovjet típusnál. 

  A korai T-72-es harckocsikon még nem volt lézeres távolságmérő, optikai eszköz segítette a tűzvezetést. Természetesen ez nem volt olyan pontos, mint a lézer, ezért is cserélték le később. A nyitott parancsnoki búvónyílás előtt, és attól jobbra látható a céltávmérő háza.

  A T-72-es ezen változatát már 1973-tól gyártották, Ural néven is említik. Később ezeket modernizálták, és az infravetőt áthelyezték a jobboldalra, a fém helyett gumikötényezést kapott a futómű. A képen látható egy ilyen példány.