2020. április 16. 21:28 - Harrdder

Chevrolet Blazer katonai szolgálatban

Civil járgány terepszínben

Az M1008-as és M1009-es CUCV járművekről készített képeimet nézegetve elkezdtem írni egy típusismertetőt, de rájöttem, hogy túl szokványos lett volna. Bárki pár másodperc után sok információt találhat a Chevrolet K5 Blazer katonai változatairól.
Ezért inkább megosztom a saját élményeimet, hiszen réges-régen, egy messzi-messzi megyében, még a zenélő 67-es út előtt, de már a kertbe leszállt Chinook után napi szinten furikáztam Blazerrel, vagy platós Chevyvel. Több ezer kilométert vezettem a rám bízott járgányokat, és nagyon a szívemhez nőttek.

Az M1009-esen kívül az álcázófestés, belül a fegyverrögzítők, és a rádióállvány utalt arra, hogy katonai célra rendelték meg a General Motors cégtől.

A kapcsolatunkat nem előzte meg hosszas előjáték, a jogosítványom megszerzését követő napon már be kellett ülnöm egy M1008-as volánja mögé. Nagy ugrás volt számomra, némi túlzással a Pick Up platóján elfért volna az a kisautó, amin addig tanultam.

Furcsának tűnt ugyan a kormányoszlopon lévő automata sebességváltó, de gyorsan megszoktam, mint ahogy azt is, hogy csak két pedált kellett használni. Na jó, az elején még előfordult, hogy kanyarhoz érve jobb kézzel lenyúltam az ülés mellé, keresve ott valamit. Kézifék nem volt, az állóhelyben való rögzítést nem manuálisan oldották meg. Egy kis pedált kellett lenyomni, amit egy külön kar meghúzásával lehetett felszabadítani. Előfordult, hogy a rendszer csúnyán megtréfált, amikor sáros cipővel tapostam a pedálra. Visszaülve gyanútlanul kiengedtem, mire a rugós szerkezet az arcomba csapta a lábbelimről rajtmaradt trutymót.

A katonai CUCV járművek elejére rácsot szereltek, ez a civil változatokról hiányzik.

A Blazer jobban a szivemhez nőtt, menőbb volt a megjelenése, de azért szerettem a Pick Upot is. Hiába, a férfiaknak imponálnak a nagy autók, megértettem, miért rajonganak idehaza is sokan az amerikai autókért. A belsejük elég spártai volt, a műbőr ülés télen hideg volt, nyáron pedig felforrósodott a napon. Ezért indulás előtt egy kis vizet locsoltam rá, majd letörölgettem, másodpercek alatt megszáradt, így már rá lehetett ülni. Az eredeti civil Chevy K5-ösben volt ugyan légkondi, de a Pentagon szakértői úgy gondolták, a katonáknak arra nem lesz szüksége.

A CUCV (Commercial Utility Cargo Vehicle) meghatározást én egyszerűen civil haszonjárműnek fordítanám.

A Blazerben a személyautókhoz képest nagy volt a hely, kényelmesen el lehetett férni elöl, és hátul egyaránt, ugyanakkor csak két ajtóval rendelkezett. Bár ennek is megvolt az előnye, ha több lány utazott velem, gáláns lovagként kiaszálltam, az ülést előrehajtva segíthettem a jármű elhagyását a magas küszöbről lelépve. Szerencsére a fenntartás költségeit nem én fizettem, csak aláírtam a papírt, miután 20-25 gallon JP8 üzemanyagot belecsepegtettek.

A Chevyvel közúton elég gyorsan lehetett menni, de persze a sebességhatárokat mindenki betartotta. Valaki mégis mondta, hogy már hallott olyant egy másik embertől, miszerint az autó bírta a 120-at is….

Ugyanakkor nekem a legemlékezetesebb kalandom pont az volt, hogy túl lassú voltam. Még mindig ciki a sztori, ami miatt sok terepjáró tulajdonos fog jogosan kiröhögni és/vagy szörnyülködni, mégis megírom. A platós M1008-assal való ismerkedésem korai szakaszában nagy hó esett, sok helyen nem takarították el, viszont letaposták. Szükség volt az összkerékmeghajtásra, de azt nem tudtam bekapcsolni, a Chevy terepváltójának a kezelését nem ismertem, azt nem mutatta meg senki addig. Segítséget kértem, helyettem átállították a kart, és a mellső kerékagyakon lévő kis tárcsákat is elforgatták. Én persze csak néztem, nem nyúltam hozzá. A következő napokban az üzemi területeken így közlekedtem, ott amúgy csak lassan lehetett haladni, nem tűnt fel semmi. Igen ám, de pár nap múlva a kerítésen túl, egy távolabbi telephelyen kellett halaszthatatlan ügyet elintéznem. Gyanútlanul fordultam ki a főútra, majd azon szándékomban, hogy felgyorsuljak a megengedett 90 km/h sebességre, finoman gázt adtam. És akkor úgy éreztem magam, mint Han Solo, aki épp három csillagrombolóval a háta mögött épp sikertelenül próbálkozik a hiperugrással. Az én kis Pick Upom nem akart a korábban megszokott országúti tempóra felgyorsulni, még akkor sem, miután a cipőm talpa már kontaktusba került a padlóval. Azt hallottam ugyan, hogy az aprócska 6.2 literes motor a szokásos duruzsolás helyett sivító hangot produkált, csúcsközeli fordulatszámon működött, a sebességmérő ennek ellenére nem lépte túl a szédületes 50 km/h értéket. Ha csak egy kissé is mérsékeltem a lábmunkámat a pedálon, egyből lassulni kezdett a gép. Hamar rájöttem, hogy az összekerékmeghajtás, és a felező miatt a 155 lóerő mit sem ér, ha nem a megfelelő áttételen keresztül kapcsolódik a kerekekhez. Kétségbeesetten próbálkoztam a kar átállításával, de menet közben nem sikerült a művelet. Addig csak a vészhelyzet elhárítására, a kezelőszervekre, és persze az út figyelésére koncentráltam, de hamarosan ebből kizökkentett a mögöttem lévő autós villogtatása. Ekkor döbbenten konstatáltam, hogy tucatnyi teherautó, és egyéb jármű alkotta konvoj élén száguldozom. Előzni nem tudtak a szembejövő forgalom miatt, az általam felvezetett menetoszlop hossza folyamatosan nőtt, szép kis fennakadást okoztam. Úgy döntöttem, nem állok félre elhárítani a technikai malőrt, ehhez hely sem igazán lett volna, meg tartottam attól, hogy a dühöngő sofőrök szemébe nézzek. Így bekapcsoltam a vészvillogót, és a 45-48 km/h utazósebességemet megtartva, a kormányból vizet facsarva, mereven előrenézve tettem meg a városig az utat, és az első helyen jobbra lefordultam. Próbáltam nem meghallani a dudálást, és a jókívánságokat, a kertek alatt menekülve értem a telephelyhez, ahova nyugodtságot színlelve hajtottam be. Nem említettem meg az esetet, sunnyogva kértem segítséget, hogy normál üzemmódban tehessem meg az utat visszafele. A motornak szerencsére nem lett semmi baja, károsodás nélkül megúszta a túlterhelést. Pár napig még tartottam attól, hogy lesz valami következménye az ügynek, de a nem jutott el hozzám semmilyen visszajelzés.

Amúgy ma sem tudom, hogy a 70-es évek közepén gyártásba vett Chevyken alapuló CUCV járművek mellső tengelyen lévő két tárcsa elforgatásával pontosan mi történik. Két állása volt, Lock és Unlock. Ezek szerint szét, illetve összekapcsolta a hajtást, de azóta sem láttam ilyen szerkezetet a terepjárókon. Majd megírja valaki egy udvarias hangvételű kommentben, és eszébe sem jut senkinek kárörvendeni.