Az amerikai haderő, majd szövetségeseik a 2001 után Afganisztánban és Irakban újfajta fenyegetéssel szembesültek. A felkelők különböző házilagos készítésű robbanóeszközöket (IED) alkalmaztak nagy számban. A katonai terepjárók, harcjárművek ezek ellen nem, vagy alig rendelkeztek védelemmel, de néha a harckocsik is sérülékenynek bizonyultak. A védelmüket ugyanis a hagyományos fegyverek, lövedékek, rakéták ellen tervezték. Nem voltak felkészülve az utak alatt, vagy mellett elrejtett robbanótöltetekre. Korábban már próbálkoztak az aknák elleni védelemmel, de kevés típust gyártottak erre a célra. RG-31-es taposóhengerekkel

 A terepjárók páncélzattal való ellátása, és a rendszerben lévő harcjárművek alkalmazása sem bizonyult megfelelő megoldásnak. A robbanótöltetek ezeknél is képesek voltak a bent ülőket megölni, vagy súlyos sérülést okozni. Mégis létezett néhány jármű, amelyek megfelelő oltalmat nyújtattak.

 A történetük a 70-es évekre nyúlik vissza, amikor a Dél-Afrikai Köztársaságban és Rodéziában taposóaknák elleni védelemmel rendelkező járműveket akartak kifejleszteni. Már korábban ismert volt, hogy az aknák azért képesek nagy károkat okozni, mivel a járművek alváza alacsonyan van, és a robbanás a vízszintes felületre merőlegesen fejti ki a hatását. Ráadásul alulról alig rendelkeznek védelemmel, még a harcjárművek haspáncélja is vékonynak számít. Az aknák hatásainak csökkentése érdekében olyan járművet tartottak szükségesnek, amelynél új megoldásokat alkalmaznak. Az akkori Rodéziában kifejlesztették a Lepoard, Crocodile, és Kudu, a Dél-Afrikai Köztársaságban pedig a Buffel típusokat. Ezeknél a személyzetet egy teljesen különálló, erősen páncélozott szekcióban helyezték el, amely jóval magasabban volt a talaj szintjétől, az alja sem vízszintes, hanem két döntött páncéllemezből állt. A jármű alja így távolabbra került a robbanástól, és a hatásainak legnagyobb része oldalra távozott, nem merőlegesen hatottak a döntött lemezekre. A páncélozott küzdőtéren kívül volt a futómű, és legtöbbször a motor is. A tesztek során a robbanások nagy károkat okoztak a kerekekben, a futómű más részeiben, vagy éppen a motorban, de ezek jelentős szerepet játszottak abban, hogy csökkentették a páncéllal védett kapszulára ható erőket. Vagyis a jármű a sérülése árán, de megvédte a bent ülők életét. A rodéziai típusok, és a 6 tonnás Buffel kissé bizarrul néztek ki, azonban a harci tapasztalatok alapján beváltak. 

Ezt követően több más típust is kifejlesztettek Dél-Afrikában, a 10.8 tonnás Casspir már három szovjet gyártmányú TM-57 harckocsiaknának, vagy 21 kg TNT-nek is ellenállt, ha a robbanás a kerekek alatt történt. A küzdőtér alatt két akna, vagy 14 kg TNT robbanása esetén volt garantált a személyzet túlélése. 

 A dél-afrikai járművek nagyméretű páncélüveg ablakokat kaptak, amelyek a kézifegyverek lövedékei ellen védelmet nyújtottak, és szinte holttér nélkül jó kilátás nyílt. Így el lehetett kerülni, hogy észrevétlenül megközelítsék, és támadást hajtsanak végre ellenük. A Casspir és Mamba típusokból több ország is beszerzett néhány példányt ENSZ békefenntartó feladatokra, rájuk ugyanis sokszor a visszamaradt aknák jelentették a legnagyobb veszélyt. Ráadásul ezek a járművek nem tűntek fenyegetőnek, inkább valami módosított teherautónak, de a kézifegyveres rajtaütés ellen védettek voltak.

 A Mamba továbbfejlesztett változata lett később az RG-31-es, melynek a Nyala nevet adtál, és több hasonló rendeltetésű járművet is megterveztek, viszonylag kis számban gyártásra kerületek. A legtöbb természetesen dél-afrikai modelleken alapult, ilyen a Force Protection cég által a Casspirból 2001 után kifejlesztett hatkerekes Buffalo, amely 20.6 tonnás, így nagyobb védelmet nyújt. Felszerelték belülről mozgatható robotkarral, amellyel aknák, vagy más robbanóeszközök keresését, hatástalanítását lehet elvégezni. A legnagyobb harci tömege akár 36 t, összehasonlításul a Bradley gyalogsági harcjármű kb. 30 tonnás, pedig az lánctalpas, és gépágyús toronnyal rendelkezik.

RG-33L nagyobb küzdőterével alkalmas sebesültek kimentésére 

A 2003-as iraki megszállás után nem sokkal ebből a típusból, valamint az RG-31-esből vásárolt néhányat az Egyesült Államok hadserege, és tengerészgyalogsága, a tűzszerész alakulatoknál kerültek rendszeresítésre.

A megszállt országokban, elsősorban Irakban az elrejtett robbanóeszközökkel elkövetett támadások száma fokozatosan nőtt. A háború egyik szakaszában a hivatalos adatok szerint az USA fegyveres erőinek állományából elesettek közül 63% az IED-k miatt veszítette életét, a maradandó sérülést szenvedettek száma is hasonló arányú volt. A több ezer halott és sebesült érzékenyen érintette az amerikai vezetőket és a közvéleményt, ezért gyors megoldást kellett keresni. A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a harcfeladatokat robbanótöltetek ellen védett járművekkel kellene végrehajtani.

Több típust is megvizsgáltak a rendszeresítés céljából. Az eddig bemutatottakon kívül időközben újabbakat is kifejlesztettek addigra, más cégeknél szintén felismerték a szükségességüket. Az Egyesült Államokban megalkottak egy elnevezést a kategóriára, a MRAP a Mine Resistant Ambush Protected szavakból áll össze, amely lefordítva: aknaálló rajtaütés ellen védett. Azonban magyarul célszerűbb a robbanásvédelemmel ellátott páncélozott szállító harcjármű kifejezést használni. Az MRAP szót egyébként emrep-nek ejtik.

2007-től a fegyveres erők számára biztosították a forrásokat, hogy megfelelő mennyiséget szerezzenek be az ilyen járművekből. Kezdetben 1,1 milliárd dollárt szántak a beszerzésekre, de ez folyamatosan emelkedett, később már 10000-nél is több járművet tartottak szükségesnek. A MRAP program keretében azonban nem egyetlen típust akartak beszerezni, ennek több oka is volt. Először is nagyon gyorsan szükség volt a több ezer járműre, és a megrendelendő darabszám folyamatosan növekedett. A gyors szállítási határidőt viszont egyetlen gyár nem tudta teljesíteni.

Az eltérő feladatokra történő használhatóság is a diverzifikáció mellett szólt, ráadásul eltérő feladatokat kellett ellátni. A HMMWV terepjárók, a különböző páncélozott szállító harcjárművek helyett ezeknek kellett ellátni a konvojok kíséretét, a rendvédelmi járőr-, vagy más, komolyabb harcfeladatokat. Három különböző, könnyű, közepes és nehéz kategóriában szándékoztak MRAP járműveket beszerezni. A hivatalos kiírásban a Cat I, Cat II, Cat III megnevezést használták, a magyarra fordítás esetén sok szakíró ezt nem próbálta meg értelmezni.

A könnyű kategóriába a kisebb járművek tartoznak, melyeket városi műveletekben tudtak alkalmazni. Ezek közé tartozik a Caiman 4x4, az RG-31, az RG-33 4x4, a Cougar 4x4, és a MaxxPro alapváltozata. Általában a kétfős személyzeten kívül 6 személyt szállíthatnak.

  MaxxPro az oldalára szerelt kiegészítő páncélmodulokkal

A közepes kategóriába már a műszaki és tűzszerész alakulatoknak szánt, a konvojkísérésre, sebesültszállításra használható Cougar 6x6, az RG-33L, az RG-31 Mk5, és a Maxxpro XL tartozik. Ezekben a típusokban 8-10 fegyveresnek van hely a kétfős személyzeten kívül. A nehéz járműveket gyorsan elintézhetjük, csak egy típus a Buffalo tartozik ide, amely a tűzszerészeknél mentesítési feladatokat lát el. 

Egy adott típusnak is több változata létezik, melyek a méretben, a szállítható személyek számában, és a kerékképletben térnek el. A Caiman 4x4 például 14 t, míg a Caiman 6x6 már 24 t. A hadszíntéren inkább a hatkerekest alkalmazták, kisebbet nem is láttam.  

A dél-afrikai Mamba szintén egy járműcsalád alapjául szolgált. Az eredeti céget megvette a BAE Systems, így már britnek számít, bár a multik tulajdonosi háttere, meg a sok leányvállalat miatt ebbe most ne menjünk bele. Az új RG-31 Mk5 már hosszabb lett, és több katonát szállíthat. De még egy ennél nagyobb járművet is kifejlesztettek, az RG-33-ast, a négykerekes variánsa 14 t lett. Az RG-33L viszont már 6x6 kerekképletű, és 24 tonna a tömege. Ezt a nagyobb belső tere miatt sebesültszállításra is használhatják, ugyanakkor van egy tűzszerész változata robotkarral ellátva.

Az International cég terméke a Maxxpro, amely leereszthető rámpával rendelkezik, vagyis a nehéz páncélajtót nem a katonáknak kell kinyitni.

Magyar szempontból a Force Protection cég Cougar járművei a legérdekesebbek, hiszen ebből vásároltunk néhány példányt az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáink számára. A Cougar-nak is két fő változata van, a 4x4 és a 6x6 kerékképletű, az egyik harci tömege 19,5 t, a másiké 29,2 t. A magasságuk 2,74 m, de a toronnyal már jóval több mint  3 m. Mindkettő XZL 395/85 R2 gumiabroncsokkal rendelkezik, a küzdőtérben és a motorházban is automata tűzoltó-készülék van, a biztonsági övek 5 pontosak. A legtöbb MRAP típushoz hasonlóan alapfelszerelésnek számít a kettős légkondicionáló berendezés.

A Cougar változatokból több mint 4000 darabot vásároltak az amerikai fegyveres erők számára, a legtöbbet a tengerészgyalogság használja. 2004-ben a Cougar járművek elleni 300 IED támadásból egy sem volt halálos kimenetelű. Nagy Britannia némileg átalakítva rendszeresítette, a négykerekest Ridgeback, a hatkerekest Mastiff néven. A kanadai, iraki, olasz és lengyel hadsereg is hadrendbe állították, a megrendelők saját igényeiknek megfelelő módosításokat kértek.

 A MaxxPro lenyitható rámpája   

Az „emrep” típusok a harcoló alakulatoknál beváltak a terepjárók, és más katonai járművek helyett. A tűzszerészeknél persze specializálták az IED felderítő és mentesítő feladatú változatokat, kamerákkal, taposóhengerekkel, és fúvóberendezéssel is felszerelték a MRAP járműveiket. Az utóbbival eltávolíthatták a talaj felső rétegét az elásott töltetekről. Nagyon lényeges volt, hogy a robbanótöltetek ellen szinte az összes MARP járművet aktív zavaró-berendezésekkel látták el.

  Caiman különböző rádióelektronikai zavaróberendezésekkel   

A MRAP járművek rendszeresítését követően 2008-ban már jelentősen, mintegy 80%-al csökkent az IED támadások halálos áldozatainak száma. Természetesen a MRAP sem nyújt tökéletes védelmet, különösen nem az igazán nagy erejű IED-k ellen.

A felkelők ugyanis gyorsan reagáltak, és mivel volt elegendő alapanyaguk, nagyobb tölteteket alkalmaztak. Mégsem volt eredményes ez minden esetben, mert az elhelyezésük több időbe telt, ezalatt gyakran felfedezték őket. A földmunkát, vagy a megtévesztő álcázást sem tudták végrehajtani tökéletesen, azokat észre lehetett venni már távolabbról. Az elkészítés, és a szállítás szintén veszélyesebbé vált, a gyakori házkutatások és ellenőrző pontok miatt. Ezáltal az MRAP járművek hadrendbe állítása elérte a célját, sok életet megmentettek.

  Azonban az MRAP-eknek számos hátránya van, például az áruk, típustól függően 600 ezer és 1 millió dollár között kell fizetni darabjáért. Legalább 17 milliárd dollárt irányoztak a programra, ezt jócskán túllépték. A pénzt többek közt a JLTV új generációs terepjáró programtól vonták el, így annak megvalósítása késedelmet szenvedett. Az sem elhanyagolható, hogy a költségeket növelte a nagyobb üzemanyag-fogyasztás is.

A nehéz és nagy járművek nem szállíthatóak C-130-as repülőgéppel, csak a C-5-össel és C-17-essel. Ezek kapacitása korlátozott volt, ezért bérelt civil repülők, köztük orosz An-124-esek vitték a több ezer MRAP egy részét a hadszíntérre. Így jóval drágább volt, de a veszteségek csökkentése érdekében akkor ez nem számított, a hajókon ugyanis 4 hetet vett igénybe a szállítás.

 A tengerészgyalogságnál amiatt bírálták az MRAP-eket, mert nem úszóképesek, és az expedíciós műveleteknél, a gyors bevethetőség követelményeinek nem feleltek meg. Habár a kerekes járművek könnyen, és gyorsan haladnak az utakon, de csak korlátozott terepjáró-képességgel rendelkeznek. Az MRAP típusok jóval magasabbak, mint a többi harcjármű, ezt tovább növelte a lövésztorony, így könnyen felborulhatnak a magas tömegközéppont miatt. Sajnos ennek van magyar vonatkozása, 2011-ben Afganisztánban előzés közben borult fel a katonáinknak használatra átadott MaxxPro, a balesetben ketten életüket veszették.  

 Afganisztánban egyébként is csak korlátozottan alkalmazhatóak a hegyi utakon a magas tömegközéppont miatt, a jobb terepjáró-képességű M-ATV (MRAP-All Terrain Vehicle) fejlesztése és rendszeresítése emiatt kezdődött meg. 

A városi szűk utakon, a kisebb méretű és teherbírású hidakon szintén csak elővigyázatosan, vagy egyáltalán nem közlekedhetnek. A magasság egyébként amiatt is hátrány, mert a lövésztorony elérheti az elektromos vezetékeket, ami áramütést okozhat. Irakban ezért több járművön megfigyelhető volt, hogy műanyag csövekből ívelt keretet szereltek fel, hogy eltereljék a vezetékeket a lövésztől.

Az MRAP kiválóan véd alulról, de a telepített páncéltörő töltetek, az oldalról támadó EFP-k ellen oldalról már nem. Ezek képesek 100 mm páncélt is átütni, ezért pótpáncélzatot szereltek fel a Caiman 6x6, a Maxxpro, és a RG-33L járművekre. A plusz védelmi modulokkal azonban tovább növekedett a tömeg, a szélesség, és romlott a mozgékonyság. A MRAP II program során még nagyobb védelmű járműveket akartak tervezni melyek az EFP-k ellen is megvédik a személyzetet.

További igényként felmerült a távirányítású fegyverállványok alkalmazása, így a lövész azt belülről kezelheti. Ezekből néhány meg is valósult. A tervek közt szerepelt a páncéltörő rakéták elleni aktív védelmi rendszerek alkalmazása is, de ezek végül nem terjedtek el. Az RG-31 és a Buffalo járműveken viszont rácsszerkezetet használtak az RPG kézi páncéltörő rakéták ellen.

RG-33L 

A MRAP járművek esetében dolgoztak újabb változatokon is, műszaki mentő, teherszállító, vagy egyéb feladatú harcjárművek szintén elkészültek már.

Több haderőben rendszeresítettek a fent említett MRAP típusokból, de természetesen más cégek is megkezdték a robbanásvédelemmel rendelkező járművek fejlesztést, és gyártását. Az ausztrál Bushmaster típust több országba exportálták, az izraeli Golanra azonban nem szereztek megrendelést. Az Iveco, a Renault cégek szintén elkészítettek ilyen jellegű járműveket, a németek a KMW gyár Dingo típusát használták Afganisztánban. Később orosz vállalatok is kihoztak hasonló típusokat, be akartak szállni a nagy üzletbe. Több helyen ugyanis azt prognosztizálták, hogy sok hadszíntéren terjed el az IED-k alkalmazása, mivel egy olcsó és könnyen elkészíthető fegyverről van szó. Ezért sok haderőnek lesz szüksége ezek ellen védett járművekre. Azonban az iraki és afganisztáni csapatkivonás után több ezer jármű felszabadult, melyekkel nem igazán tudtak mit kezdeni. Egy részüket a helyi hadseregeknek ajándékoztak, nem mindet vitték haza. A sok MRAP egy részét felújították, de nagy mennyiségben állnak kihasználatlanul. Az viszont biztos, hogy a gyártásuknál alkalmazott megoldásokat, az alsó döntött páncéllemezeket más új harcjárműveknél is megjelennek.