Hetek óta kósza hírek keringtek arról, hogy amerikai helikopterek fognak üzemelni a taszári repülőtérről. Hitetlenkedve hümmögtem, hiszen a létesítmény 2004-ben bezárt. Aztán bizonyosodott, hogy valóban újra gázturbinák sivítottak a somogyi bázison.  

A 12. Vegyes Repülő Dandár forgószárnyasai először Szolnokra érkeztek meg a Defender 21 hadgyakorlat keretében, de jutott néhány Kecskemétre is. A nyilvános információk szerint azt is meg lehetett tudni, mikor költözött át a flotta egy része Taszárra. Háborús körülményeket akartak szimulálni, vagyis egy előretolt üzemanyagtöltő bázisként használták a hajdan szebb napokat látott repteret a 0 Ponti lőtéren végrehajtott lövészetek előtt. Sajnos nem adódott lehetőség, hogy a kerítésen belül megnézhessük a gépeket Taszáron. Viszont szerveztek egy nyilvános eseményt a kaposújlaki sportreptérre, ahol a nagyérdemű publikum megtekinthette a helikoptereket. Június 5-én elindultam HAZA. Jóval korábban érkeztem Kaposvárra, megálltam körülnézni. Kissé meglepődtem, amikor elcsattogott a fejem felett egy Chinook, az ETA későbbre szólt. Vállat vontam, legalább nem éjszaka repült, ködben, kritikus üzemanyag-maradékkal, mint amikor kényszerleszállást kellett végrehajtani a városban, a Pécsi utcában.

Autóba vágtam magam, és száguldottam Kaposújlakra, de a Chinook mégse szállt le, továbbrepült. 

A 61-esről lekanyarodva megrohantak a régi emlékek, hiszen itt repültem életemben először, egy Góbé első ülésében. Vihornyás élmény volt az is, mikor a barátom 2300 méterről öt perdületes dugót hajtott végre növendékként. Nem tiltották le azonnal két hónapra. Előbb ki kellett szállnia a Góbéból.

A harmadik ugrásom 4500 méterről szintén mély nyomokat hagyott bennem az újlaki légtérben. Olyan ügyesnek gondoltam magamat, hogy társammal összekapaszkodva hagytuk el a gépet, de nem igazán sikerült jól a relózás. Bepörögtünk, szétváltunk, én pedig nem épp az előirt testhelyzetben bengáztam hosszú-hosszú másodpercekig. Ezen a reptéren láttam amerikai helikoptereket először 1995-ben. Több tucatnyi állomásozott itt hosszabb ideig, szinte minden típusból. Civil szerződéses amerikaiak segítettek az üzemeltetésben, ennek eredményeként lett egy egzotikus nevű családtagom. A reptéren persze a szokásos forgalom zajlott. A Platinum gép tulajdonosa valamikor deltaszárnyún hasította az eget.  A brit veje néhány ital után mesélte el, hogy az atomtengeralattjárójáról két háborúban indítottak robotrepülőgépeket. Csak úgy nyerte el apósa áldását, hogy megtanult repülőgépet vezetni.

Könyvet tudnék még írni a helyhez kötődő emlékeimről. De ez a poszt arról szól, hogy sok somogyi most láthatott életében először amerikai repülőeszközöket. Pedig mi volt itt a 90-es években…Vissza a 21-es év júniusába, a megadott időben megjöttek a vendégek. 

Két AH-64D vezette a négyes formációt. 

Jól elbújt a fa mögé!

Sokan a rádiólokátorok típusát emelik ki a képeiken szakértve. Az én szemem az ablakos téglafalat látta meg a háttérben, ami a katonai létesítmény rohampályájához tartozik. 

Fogadóbizottság a radarszázadtól. Talán ők még nem voltak itt, amikor a 90-es években a Chinookok huzamosabb tartózkodásuk során a nagy tömegükkel a füves reptér felszínén olyan nyomokat hagytak, amit ki kellett javítani. 

Leszállás utáni ellenőrzés.

Habár gyakorló Hellfire van függesztve, de mégsem hagyhatom ki, hogy halálos párost láthatunk a képen. A hölgy a fegyverkezelő-operátor. 

Az UH-60-assal érkezett Rhoades dandártábornok, aki a Defender 21 hadgyakorlat magyarországi vezetésében az amerikai helyettes parancsnok. Az Apache pilótákkal a helikopterekről beszélgetett. Őszintének tűnt érdeklődése, hiszen maga is repülte a típust régebben, de nem a Deltát, hanem az Alpha változatot. A helyi televíziónak a rögtönzött repülőnapról és gyakorlatról nyilatkozott. 

Utána vettem a bátorságot, és én is kérdeztem pár dolgot a pályafutásáról. 1993-tól harci helikopteren repült, majd UH-60-ra váltott. Koszovóban állomásozott rövid ideig, számomra mégis az a legérdekesebb, hogy szolgált a 160. Különleges Műveleti Repülőezred állományában. Talán emiatt viseli az ejtőernyős és légiroham felvarrókat az egyenruháján. A tábornok a tisztjeivel együtt mindegyik jelenlévő fotósnak megköszönte, hogy nem tudtak úgy elrepülni az ország egyetlen szegletébe sem, hogy azt ne dokumentálták volna a magyar szpotterek. Őszintén mondták ezt, hiszen az önkéntes PR munkások ingyen dolgoznak nekik, így nem kell reklámozni a jelenlétüket.

Nem egyedi a különleges képzettség a pilóták esetében, a egyenruhán Ranger felvarrót láttam.  

A baltás gyilkos. 

A faroktartón lévő kismértetű csomagtartóba kerültek a személyes felszerelések. Az egyik gépen volt egy gyakorló rakéta, de ez a másik. A blokkok üresek. Habár Taszáron történt az üzemanyagfeltöltés, a felfegyverzés közvetlenül a lövészet előtt, a lőtér közelében kerül végrehajtásra. 

 A fülke szélére fel lehetett ülni, de onnét befelé fotózni már nem. 

A 0 ponti lőtéren később dörögtek a 30 mm-es gépágyúk.  A lőszeradagoló rendszer itt jól láthatóan üres. 

70 mm-es nem irányított rakétákat is indítottak később a 0 Ponton. A pilóták azt mondták, a Hellfire alkalmazását nem tervezték.

Apache vs. magyar bogarak: 102:0 A Lutra album a gép többi részén is folytatódott.Úgy tűnhet, mintha a rakétaindítás-jelző a helikopter szeme lenne. 

A személyzet szeme valójában az elektrooptikai rendszer, amellyel nappal és éjszaka egyaránt látnak, és céloznak. 

 A tömeg gyorsan ellepte a helikoptereket, hiszen ez a civileknek dedikált esemény volt. A szélvédő alapján mintha az M7-esen jöttek volna. 

Nézelődés közben derült ki, hogy valóban otthon voltam, egyre több ismerős arcot láttam. Másfél évtizedes franciaországi szolgálat után hazatért régi baráttal beszélgettem egy jót. Nem bírta sokáig egyenruha nélkül, idehaza ismét barettet hord, de a zöldet vörösre váltotta. A fia is vele tartott a reptérre, akárcsak az édesapja, aki valaha MiG-21-es lokátoroknak volt mestere. Csatlakozott hozzánk még egy ismerős, hajózóruhában volt. Nagyon elfoglalt, alig van otthon, hamarosan 145-ös ülésében fog repülni.  Mindenkinél megszólalt időnként a szolg. telefon, hiszen nyári szombat délután volt....

 A Chinook és az ejtőernyős. Szerencsére csak így találkoztak. A magyar helikopterek nem képviseltették magukat a rendezvényen. Ez bölcs döntés volt, hiszen a civilek egyáltalán nem kíváncsiak a saját katonai gépeinkre. Így is túl sok lehetőséget kapnak, hogy hazánk honvédeivel és a technikai eszközeikkel találkozhassanak.

Az iróniát félretéve az amerikaiak egy kicsit nekünk is dolgoztak Kaposújlakon. Néhány fiatal talán most kapta meg azt az élményt, amely majd kihat a pályaválasztásra. Ilyen eseményeket kéne szervezni az ország sok pontján. Egy, vagy két helikopter, néhány jármű, toborzó katonák. Igenis van egy széles réteg, aki erre ki van éhezve! A hivatalos kommunikációs csatornán nem jutnak el annyi emberhez, mint azt az illetékesek gondolják. A pacifistákat megértem, de ők is értsék meg az ország érdekeit!  A Z-37 Cmelak kibelezett törzsét talán egy jövendőbeli pilóta vizsgálgatja. 

Az Ancsás és Szuhojos találkozók fő szervezőjének fiától származott az ötlet, hogy ezt az An-2-est az An-26-osok színére fessék le. A HA-ABC gépet ejtőernyős ugratásra használják, nemcsak civileknek. 

Telik az idő, úgy döntök, rugalmasan elszakadok a repülőtértől, és felkeresem az amerikai helikopterek ideiglenes fészkét.

Átmegyek a városon, elhajtok a felépítendő Gidrán gyár egyik lehetséges helyszíne mellett. Elérek a taszári körforgalomhoz, amit egyszer a munkába menet majdnem kiegyenesítettem. Hirtelen elém ugrott a hajnali ködben. Itt lesz talán egy 21-es felállítva, ha már a Szuhoj projekt nem valósul meg.

Ahogy közeledek, a hideg futkározik a hátamon. Különös bizsergést érzek. A hátsó bejáratához megyek. A REPTÉR, amelyet valaha a „Dél védőbástyájának” hívtak. Több évig kötődtem ide, rengeteg sztorit mesélhetnék. Állok a kapu előtt. De inkább előveszem a kincstári optimizmusom. Taszár ismét élt egy kicsit. Ha nem is úgy, ahogy kellene. Viszont bebizonyosodott, ha van rá akarat, akkor ez a bázis újra fogadhat katonai repülőeszközöket. Minden lehetséges. A tetszhalott állapotból lehet feltámadás. Bízzunk benne! 

Hátat fordítok, inkább elmegyek fényképezni a somogy tájat. A dombokról nézve megcsodálhatjuk Somogyországot. 

Mindig érdemes részletesen megnézni a tájat országjárás közben. Mivel már hivatalosan publikáltak benti fotót, talán ezek a távoliak nem zavarnak senkit.