Pontosan 20 éve, szeptember 11-én nagy volt a légiforgalom Taszáron. Az Egyesült Államok egy titkos hadgyakorlatra készülődött a befogadó nemzettel. Több haderőnemből vezényeltek alakulatokat és repülőeszközöket hazánkba, összfegyvernemi együttműködés begyakorlása volt a cél. A szcenárió szerint terroristák és a szervezet bűnözői csoportok Európa több országát érintve nukleáris anyagokat csempésztek. C-17-es, mögötte az azóta kivont C-141B Starlfiter típus egy példánya, leghátul pedig egy C-5-ös Galaxy.
A Jackal Cave (Sakál Barlang) gyakorlat annyira titkos volt, hogy még a nevét sem tudta sok érintett. Két évtizeddel később viszont már nyilvános, hogy mi is folyt akkor hazánkban, könyvben is megjelent a legtöbb részlet. Az akkor készült képek exkluzívnak számítanak, nagy nyilvánosság előtt eddig nem kerültek publikálásra. Dan Shoemaker készítette fotókat, aki Taszáron dolgozott szerződésesként az amerikai hadseregnek. A fotókat az engedélyével használhatom fel illusztrációként a poszthoz.
Frissités az Index közzététel után. Köszönöm, hogy főoldalra került ez a történelmi dokumentum. De az Index egy máshonnét vett fotót tett ki a poszt ajánlójának. Az eredeti képek valóban nem túl jó minőségűek, de a blog ezt elbírja. Mentségükre szolgáljon, hogy egy kuriózumnak számító C-141B képet tettek ki.
Akkor jöjjön a lényeg!
A gyakorlat nemcsak hazánkat, de Boszniát, Horvátországot, és a Földközi-tenger egy részét is érintette. Az egyik legfontosabb bázis mégis a Somogy megyei Taszár volt. A reptéren 2001-ben egyáltalán nem volt olyan nagy élet, mint a boszniai IFOR/SFOR műveletek kezdetén, vagy 1999-ben, a koszovói háború idején, néha szállt csak le egy Hercules. Ehhez képest szeptember 10-én hirtelen nagy változás történt. Folyamatosan érkeztek a különböző szállítógépek, a C-5-ösök, C-17-esek mellett még az azóta kivont C-141B Starlifter is megjelent a taszári betonon. Az utóbbiból egy épp leszáll a háttérben. A parancsnoki törzs felszerelését, és embereit ezzel a típussal repítették Somogyba, az óceán túlpartjáról. Talán fel sem tűnhet, hogy nem hagyományos C-130-asok parkoltak a „fekete betonon”. A különleges variánsnak számító MC-130P Combat Shadow gépek a helikopterek légi utántöltésére voltak hivatottak. Nézzük csak meg jobban a képet, mi minden van rajta. A nagyméretű MH-53-as helikopterek pedig a légierő spec alakulatához tartoztak, és pont rendelkeztek utántöltőcsonkkal.
Szeptember 11-én már elég sok gép tartózkodott Taszáron. Az is feltűnő lehetett, hogy több tucat különböző kategóriájú gépjárművet béreltek egy autóügynökségtől, melyeket szintén a reptéren parkoltak le. A legtöbb repülőgépből a kirakodást a magyar alkalmazottak segítették, de volt egy, amelyhez nem engedték oda őket. A titokvédelmi szabályok miatt a C-17-es rakományát csak a beavatottak láthatták. A gép a reptér végéhez gurult, egy sátorban kellett elhelyezni azokat a kisméretű helikoptereket, melyek a raktérben voltak. A C-17-es a sugárfékkel hátrafele tolatott. Teherautókkal és egyéb járművekkel vették körbe, hogy senki se lássa a kirakodást. A Night Stalkers, vagyis a 160. Különleges Műveleti Repülőezred MH-6-os és AH-6-os helikoptereit féltették ennyire a kíváncsi szemektől. Aki nem tudná, ezeket a legtitkosabb műveletekre szokták bevetni. Akkor még az internet kor hajnalán voltunk, alig ismerték ezt az alakulatot, de azért mindent megtettek, hogy ne menjen híre a jelenlétüknek. Mit akartak ennyire titkolni? Az AH/MH-6-osok szinte szimbiózisban dolgoznak egy másik szupertitkos alakulattal, és ez Taszáron is így volt, ugyanis már a reptéren tartózkodott a 1. SFOD egyik százada, és a támogatásukat biztosító részleg. Akinek így nem ismerős az alakulat neve, annak a jobban elterjedt Delta Force talán többet mond. Fort Braggből érkeztek, és néhány operátor már Budapesten tevékenykedett, civil ruhában gyakorlatoztak, rossz fiúkat játszó emberekre vadásztak. A művelet jelentősségét tovább fokozta, hogy a Seal Team 6, vagyis a DEVGRU is be volt vonva, bár ők a horvátországi műveleti területre voltak kijelölve, ott tartózkodtak. A már említett 160-as Night Stalkers ezred nemcsak AH/MH-6-os kismadarakat küldött Magyarországra. Ez egyik C-5-ös szállítógépben két MH-47E helikopter bújt meg, azok kirakodását későbbre tervezték. Európa túlsó végén szintén ennek az repülőalakulatnak az MH-60K és L forgószárnyasai várakoztak, egy spanyolországi bázison. Ezeknek kellett volna a SEAL tengerészeket szállítani, hogy elfoglaljanak egy kereskedelmi hajót. Pár hónappal később a Black Hawk Down című filmből ismerte meg a nagyközönség az AH/MH-6 és az MH-60L/K helikoptereket.
Több műveleti vezetési pontot is felállítottak a somogyi repülőtéren, és Budapesten is. Még az USA összhaderőnemi különleges műveleti parancsnokságának első embere is a magyar fővárosban vett részt egy fontos megbeszélésen.
Szeptember 11-én nagyban folytak az előkészületek, az AH/MH-6 Little Bird helikopterek kirakodása már megkezdődött, amikor az Egyesült Államokban megtörténtek a repülőgépes terrortámadások. A televíziós közvetítést többen élőben nézték végig Taszáron és Budapesten. A művelet parancsnoka kapcsolatba lépett az otthoni központtal, és 45 perccel később a hadgyakorlatot lefújták. Utasítás érkezett, hogy készüljenek fel a hazatérésre. Ez azonban nem ment olyan gyorsan, hiszen az Egyesült Államokban légtérzárlatot rendeltek el.
Mindeközben a helyi televízió stábja kiment a taszári reptérhez, gondolták, körülnéznek. Egy magaslati pontról gyönyörű felvételeket készítettek a betonon álló szállító repülőgépekről. Este a helyi híradóban már azt találgatták, hogy magyar területről készülnek ellencsapásra a terrorakció miatt. Erről persze szó sem volt.Délután már mindenki értesült róla, hogy milyen jelentősségű terrortámadás történt az Egyesült Államokban. A világ megváltozott. Közhely, de a politikai események, és háborúk ezt később beigazolták. A légierő MH-53-asa a naplamente fényeiben, szeptember 11-én.
A visszacsoportosítást csak napokkal később tudták megkezdeni a légtérzárlat miatt. Időbe telt, míg az összes felszerelés és a katona hazarepült. Legtöbbjük szinte azonnal új feladatra készült. A Jackal Cave-re érkezett helikopterek és egyenruhások közül sokan néhány hónappal később már éles bevetésekben vettek részt.
Taszáron ismét nyugalmasabb periódus következett, egészen 2003-ig. Akkor újra felértékelődött a bázis szerepe, de ez már csak a hattyúdal volt. Egy évvel később az amerikaiak már nem tartottak igényt az objektumra, és elhagyták. Idehaza pedig úgy döntöttek, hogy akkor már nekünk sem kell, mint katonai létesítmény, és bezárták.