A jól kialakított műszaki zárakkal, így az aknamezőkkel is egy támadást könnyen megállíthatnak, vagy lelassíthatnak. Az utóbbiaknál alaposan megtervezik a telepítést, a harckocsik elleni és gyalogsági aknákat együtt rakják le, olyan sűrűségben, hogy az áthajtó járművek mindenképp ráfussanak, és a katonák se tudjanak keresztül gyalogolni anélkül, hogy valaki fel ne robbanjon. Habár csak néhány harckocsi és katona esik áldozatul a zárnak, mégis az ellenség tüzének kitéve nagyon veszélyes helyzet alakulhat ki. Azonnal meg kell állni, így jó célpontot nyújthatnak, ha elakad a mozgásuk. 

 Természetesen a hadviselés történetéből jól tudjuk, hogy minden fegyvernek, módszernek megpróbálják kidolgozni az ellenszerét. Az aknamezők felszámolására is több lehetőség van, így a műszaki katonák detektorokkal, szúróbotokkal képesek megtalálni azokat, majd megjelölik, vagy hatástalanítják. Létezik gépesített módszer is, harckocsikra szerelt taposóhengerrel, vagy egyéb fizikai ráhatással robbantják fel maguk előtt az aknákat.

  Azonban van ennél egy sokkal hatásosabb, és gyorsabb eljárás is. Rakéta indításával kihúznak egy hosszabb kötelet, amelynek teljes hosszán végig robbanótöltet van, amelyet működésbe hoznak ha földet ér, így a közelében lévő aknák felrobbannak. Ezzel egy folyosót, szaknyelven szólva átjárót hoznak létre, melyen már biztonságosan nyomulhatnak előre a katonák és járművek.

Az elvet több évtizede a gyakorlatba is átültették számos országban, így a Szovjetunióban is. A BTR-50-es páncélozott szállító harcjármű bázisán alakították ki az UR-67-est, amely egy önjáró aknamentesítő eszköz lett. A speciális lánctalpasra egy sínrendszert építettek, amely menethelyzetben a jármű belsejében van, és bevetés előtt emelik csak ki. A síneken konténerek helyezhetőek el, ezekből indítják a rakétákat, és a nyújtott töltetekkel 60-150 méter hosszú és 2-5 méter széles terület tisztíthatnak meg. Ráadásul mindezt az aknamezőtől jóval távolabb, védetten tehetik meg.

Az itt látható példányt Irak használták.

 Az UR-67-es azonban már elavult, kivonták a rendszerből. Helyette az MT-LB járművet felhasználásával megkonstruálták a UR-77 Metyeorit típust, amely hasonló módon működik.

A videón jól látszik, hogy az indítás, és a kihúzás.

Nemrégiben ez utóbbiból több példány is megjelent Szíriában, a kormányerők vetették be a felkelők, vagy ki tudja ki ellen, városi környezetben. A közelben lévő épületek persze elég rosszul viselték.  

Fojtatatva az előző posztokat, ismét egy szovjet "lánctalpas teherautót" mutatunk be. A különböző lövegek és nagyobb űrméretű aknavetők, valamint a szükséges lőszer mozgatásához tervezték meg az ötvenes évek végén az ATSz-59-est. A típusjel az Артиллерийский Тягач, Средний - Artillerszkij Tyagacs Szrednij szavak kezdőbetűiből áll össze, és persze hozzábiggyesztették a gyártás kezdetének évét is. Az orosz szavak jelentése egyben megadja a feladatkört is, vagyis ez egy közepes tüzérségi vontató. 

Az első változat még csőrös vezetőfülkével készült, de ebbe kevesen fértek el, így a későbbi módosításnál már úgy gondolták, hogy a kezelők közül többen melegedhessenek bent, ne hátul a platón kelljen fagyoskodniuk, vagy bőrig ázniuk. Ebből, a nem éppen áramvonalas változatból gyártottak többet, a világ számos pontjára kerültek a baráti segítségnyújtásnak, vagy éppen a szövetségesi erőltetett eladásoknak köszönhetően. A gyártást egyébként Lengyelországban is zajlott, szocialista "irrelációban" (Markos poént idézve). Az csak természetes, hogy hazánkba is kerültek ATSz-ek, a légvédelmi csapatoknál használták ezeket. 

A kialakításánál a már bevált módszert követték, vagyis a T-54-es harckocsi motorját, és erőátviteli rendszerét alkalmazták, de a futóművet "megfordították" a koronás, vagy meghajtókerék elöl található. Jó terepjáróképességű tyagacs után akár 14 tonnás vontatmányt is köthettek, vagy a platón vihetett katonákat, lőszert, kaját, vagy bármi mást, amit felraktak.

Mint minden katonai járműből, többet polgári célokra is átadtak, a nagy Szovjetunióban szükség volt a távoli, úttalan helyeken az ellátásra, terhek szállítására. A külföldi alkalmazók közül pedig többen láttak fantáziát az átalakításban, Kínában és Egyiptomban sorozatvetőket építettek rá. 

A plató is elbírt 4 tonnányi rakományt. 

   Az előző posztban szereplő M548-ashoz hasonlóan máshol is készültek lánctalpas teherautónak látszó járművek. A nagy Szovjetunióban főleg a tüzérségi eszközök vontatására akartak speciális típusokat rendszeresíteni. Sok ilyen célú jármű készült el az elmúlt fél évszázad alatt. Az egyik közülük az AT-T, (Артиллерийский Тягач, Тяжёлый – Artilleriszkij Tyagacs, Tyazsjolij) vagyis nehéz tüzérségi vontató. A T-54-es harckocsi alapján konstruálták meg, annak motorjával, és a hajtásláncával.

   Sok baráti és testvéri országba exportálták a különböző változatokat, így került ez az AT-T Irakba.     

Habár sok mindent felhasználtak belőle, mégsem lehet arról beszélni, hogy egyszerűen levették róla a fölösleges dolgokat, és el is készültek. Tulajdonképpen megfordították az elrendezést, a motor és a meghajtókerék, valamint az erőátviteli rendszer előre került. Nemcsak a feladata miatt nevezhető öszvérnek, mivel már meglévő járműről vették át a kétszemélyes vezetőfülkét is. A ZISz-150/ZIL-164-eskhez gyártott kabin, valamint a ponyvatetővel ellátható raktér miatt valóban kissé teherautó szerű a megjelenése, persze a lánctalpak miatt mégis sokkal militánsabb, erőteljesebb az összhatás.

A platón 16 katonát, vagy 5 tonna terhet szállíthat, így a különböző lövegek vontatásán kívül a kezelőszemélyzetet, és a lőszert is hordozhatta.

   Az AT-T is számos más célú jármű kiindulási alapját képezte, így a BAT-M műszaki munkagép, a BTM-3 és MDK-2M árokásók. A P-40-es rádiólokátort szintén a lánctalpas vonatóra építették rá, de megnyújtották a teknőt, és további kettő futógörgőre is szükségessé vált.

 A P-40-es rádiólokátor, az antennája menethelyzetben van. 

Az AT-T nagyon sokáig igazán félelmetes társaságban is mutatkozott. A 60-as években Moszkvában a Vörös téren lehetett látni, amint a haditengerészet R-13-as (SS-N-4, Sark) és R-21-es (SS-N-5, Serb) tengeralattjáróról indítható közép-hatótávolságú ballisztikus rakétának trélereit vontatta.   

1:14:40-től látható a rakétavontató szerepben. 

  A páncélozott szállító harcjárművekből sok eltérő feladatú változatot alakítanak ki, így egy egész családot hoznak létre. A műszaki mentő, parancsnoki, felderítő, sebesültszállító járművek számítanak a leggyakoribbnak. Az azonos futómű, motor és egyéb részegységek megkönnyítik a logisztikai ellátást, csökkentik a költségeket.

  A haderőkben mindezek mellett szükség van olyan teherszállító járművekre is, amelyek terepjáró képessége hasonló a harckocsikéhoz, vagy egyéb harcjárművekéhez. Ilyen elgondolás volt a motivációja annak, hogy a több tízezer példányban gyártott M113-asnak elkészítsék egy érdekes változatát. Az M548-as szállító jármű kissé furcsára sikeredett, mivel a rövid testhez kellett vezetőfülkét konstruálni. A végeredmény nem lett túl szép, és akkor még visszafogott voltam. A felépítmény mögött egy sima platót alakítottak ki, melyet ponyvával fedhetnek le.

 Az M548-ast sok mindenre használták, így például lőszerhordozónak fogták be az M109-es önjáró tarackok mellé, így meg tudták oldani az ellátást a terepen is. Az 5 tonnás teherbírásnak köszönhetően elegendő lőszert, vagy egyéb utánpótlást vihetett ki a csapatokhoz.

 Természetesen a lánctalpas teherautót is kiszemelték bázisjárműnek, így többek közt két légvédelmi rakéta önjáró indítójának építették át. Az M727-esről a Hawk, az M730-esről a Chaparral légvédelmi, az M752-esről a Lance hadművelet-harcászati rakétákat vethették be. Az utóbbihoz szállító-töltő lánctalpasokat is terveztek, M667 és M668 típusjellel. A műszaki mentőt szintén gyártottak a platós lánctalpasból, ez lett az M696-os. 

 Az M113-as kargó leszármazottját az Egyesült Államokon kívül még számos ország rendszeresítette, így Irán is, persze még 1979 előtt. Az Irakkal vívott háború során az ellenfelük jónéhány példányt zsákmányolt, így a képen láthatóak is így kerültek Szaddám hadseregéhez. 

 Nem szép, de hasznos lehetett. 

 Akár ponyvás teherautó is lehetne, ha nem látnánk a lánctalpakat.

 És így csapat a vízben egy magántulajdonban lévő M548

 1999-ben a Jugoszlávia elleni légi műveletek során bombaként robbant a hír, hogy sikerült lelőni egy F-117-est. A csökkentett radarészlelhetőségű gép megsemmisítésről már sok helyen sokat lehetett olvasni. 

A sikernek a legfontosabb záloga az volt, hogy egyáltalán még hadrafogható volt a Dani Zoltán parancsnoksága alatt lévő légvédelmi üteg. A háború elejétől fogva a NATO harci gépei vadásztak a légvédelmi rakétákra, és az azokat kiszolgáló rendszerekre. Amennyiben a szerbek bekapcsoltak egy rádiólokátort, azzal gyakorlatilag felfedték a rejtekhelyét, az ellenfél így könnyen bemérhette, és megpróbálták megsemmisíteni.

 A túlélést az biztosította, hogy az aktív tevékenység, vagyis a radar működtetése, és esetlegesen a rakéta indítása után elhúztak a helyszínről. A mai modern rendszereken már eleve járművekre vannak telepítve, amelyeket gyorsan menetkésszé lehet tenni. 

 Az F-117-es vesztét okozó Sz-125-ös Nyeva szintén mobilizálható, de jóval tovább tart az indítóállványt gurulóképes állapotba hozni.

Dani Zoltán többek közt abban is kitűnt a többi parancsnok közül, hogy a katonáival sikerült lerövidíteni azt az időt, míg menetkésszé tették az összes eszközüket. Az 5P23-as indító telepítve valóban nem látszik, könnyen mozdíthatónak, mert a talpat meg kell emelni, a kerekeket fel kell applikálni, és az síneket is le kell szerelni. Kevés képet találni ilyen helyzetben lévő állványról, Irakban viszont fotóztam ezt a példányt, melyen menetkészen látható.

 A következő írás még a januári terrortámadás után íródott. Sajnos ismét aktuális. 

Francia tengersészgyalogosok Párizsban még egy korábbi feladat végrehajtása során

Az embargó által sújtott haderőkben mindenhol megfigyelhető, hogy saját maguk próbálkoznak haditechnikai eszközök korszerűsítésével, vagy továbbfejlesztésével. Ha nem tudnak újabbakat beszerezni, akkor bizony a meglévő arzenálra kell támaszkodni. Szegény ember vízzel főz elv alapján abból kell kihozni a legjobbat, ami van. Az is gyakran előfordul, hogy több különböző eszközt házasítanak össze.

  Ennek kiváló példája Kub légvédelmi komplexum ezen lánctalpasa, amelyet az iraki szakemberek alkalmassá tették az R-60-as és R-13-as légiharc-rakéták indítására. A repülőgépek fegyverzetébe tartozó típusok alkalmazásához szükség volt arra, hogy a 2P25-ös járműre felszereljék az APU-60-as és APU-13-as síneket.

 Nem lehet tudni, hogy mi volt az oka a módosításnak. Talán lejárt a légvédelmi rakéták üzemideje, vagy a készlet fogyatkozott meg belőlük. A kisebb R-13-asokból, R-60-asból lehet, hogy sok volt még a raktárakban.  

Azt sem  tudhatjuk biztosan, hogyan végezték a célbefogást. Valószínűleg a járműbe beépítették az ehhez szükséges rendszert. Érdekes munka lehetett a repülőgépekből kiszerelni, majd integrálni a járműhöz. Szintén nincs információ arról, hogy kipróbálták-e valamilyen módon.  

   A NATO tagállamainak közös döntése alapján a kelet-európai tagállamok területére ideiglenesen amerikai alakulatokat telepítettek. Hosszas egyeztetés és felmérés után Magyarországra is megérkezett egy kisebb egység két hete. A 7. harckocsizó ezred 5 zászlóaljából küldtek különböző harcjárműveket Tatára.

A lánctalpas és kerekes eszközök vasúton kerültek leszállításra, majd a kirakodást követően egyszerűen begördültek a magyar lövész dandár laktanyájába. A Bradley gyalogsági harcjárműveken kívül M88A2-es műszaki mentő jármű, valamint különböző M113-es változatok is a kontingenshez tartoznak.

Hamarosan a lakosság is megtekintheti majd őket, hiszen nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a helyiekkel jó kapcsolatokat alakítsanak ki.

A vasúti szállítás előtt a gépágyúk csövét kiszerelték.

Útban a vendéglátók laktanyájába. 

Minden esetben felvezető személy garantálta a biztonságot. Az M88A2 igazán nagyvas, az M60-as harckocsiból alakították ki. 

A napokban megkezdődött magyar-amerikai Brave Warrior 15 hadgyakorlat bővelkedett látványos megnyilvánulásokban. 

  Először is a megszokottal ellentétben a résztvevő kb. 150 amerikai katonai jármű nem vasúton, hanem "lábon" érkezett meg hazánkba. Ezzel is azt akarták demonstrálni, hogy gyorsan képesek bárhova nagyobb oszlopokban átcsoportosítani az erőiket. 

A 2. Gépesített Lövészezred különböző Stryker harcjárművekkel képviselte magát, de ezeken túl jócskán érkeztek még teherautók, terepjárók is. A páncélozott nyolckerekűek egy része a Mosoni-Dunán hajtott végre átkelést, melyhez a MH biztosította a hadihidat. Ebben egyébként nagyon jók vagyunk.  

Természetesen ez egyben protokoll esemény is volt, ahol megjelent egy államtitkár HM-ből. Colin Bell nagykövetasszony kihasználta a lehetőséget, és maga is beült a US Army egyik legrégebbi alakulatának harcjárművébe. Lobogó szőke hajjal katonákkal, fegyveres biztosítással átkelni a folyón, így kell ezt csinálni egy volt televíziós producernek! 

. 

 Itt akkor nem szőke Tisza, hanem szőke a Dunán volt! 

Az amerikaiak igazán értenek a PR-hoz, mert egy szokatlan eseményt is megszerveztek. Az átkelés után néhány Strykert beküldtek Győr belvárosába, ahol a Honvédségünk haditechnikai eszközeivel egyetemben statikus bemutatót rendeztek. Kissé szkeptikus voltam, mennyire helyes ez a lépes, de jól sült el a dolog. A kiállított járműveknek nagy sikere volt, fiatal és öreg egyaránt érdeklődéssel nézegette a járműveket, és a katonákkal beszélgetésbe elegyedtek. A legtöbben beszéltek angolul, így a kérdéseiket fel tudták tenni, és érdeklődve hallgatták a válaszokat. Sokan bemásztak a harci eszközökbe, pózoltak a fegyverekkel, és fényképezkedtek. 

Jugoszlávia hadiipara sok téren önálló fejlesztésekre volt képes. Az M-60PB páncélozott szállító harcjárművet nemcsak náluk rendszeresítették, a lánctalpasból Irak is vásárolt, a hírek szerint 190-et szereztek be. 

  A képen látható példányra két szintén hazai gyártású M60-as hátrasiklás nélküli löveget szereltek, így korlátozott módon, de alkalmassá vált a páncélozott járművek, akár harckocsik leküzdésére is. Ezzel kiérdemelte a páncélvadász kategóriába sorolást. 

 Az M60-as egyébként 82 mm-es lőszert használ, ellentétben a hasonló működési elvű, és kialakítású szovjet gyártmányú 73 mm űrméretű SzPG-9-essel.