30 éve, 1991 január 17-én vette kezdetét a Sivatagi Vihar hadművelet, melynek célja az volt, hogy Szaddám Huszeint rákényszerítse csapatainak kivonására Kuvaitból. Az ENSZ által megszavazott ultimátum határideje január 15-én lejárt, a következő éjjelen támadásba lendült a szövetséges légi haderő. Először csak a győzelemi jelentésekről szóltak a hírek, de kiderült, hogy már az első hullám során volt veszteség. Az amerikai haditengerészet F/A-18C gépe nem tért vissza a bevetésről. 

Évekkel később eljutottam iraki repterekre, ahol saját szememmel láthattam az légierő roncsait, és a háború pusztításának nyomait. Addigra az is kiderült, hogyan zajlottak az első légiharcok. A saját fotóimmal illusztrálva most megpróbálom összegezni az eseményeket a hozzáférhető információk alapján.  

Az R-40RD légiharc-rakéta kiképző változata, amelynek méret- és tömegadatai megegyeznek a harciéval.  Mindkettő 6,29 m hosszú, és 475 kg volt! A háttérben egy 6 méteres szabvány konténer látható. Amit egy ilyen rakéta eltalált....

Zuhair Davud századost az iraki légierő 84. századából január 16-án éjjel harckészültségi szolgálatba vezényelték az al-Kadisszija, más néven al-Aszad repülőtéren. Három másik társával együtt várta a bevetési parancsot. Tudták, hogy sokszoros túlerővel kell hamarosan szembeszállniuk. A MiG-25PD vadászgépeik indításra készen álltak, rakétákkal felfegyverezve. 

5 évvel ezelőtt hirtelen felindulásból elkezdtem a régebben készített fotóimat publikálni, úgy gondoltam, talán néhány embert érdekelhet. Túl sokat nem gondolkodtam a blog nevén, valami egyedit, nagyon ütőset akartam. Pár perc alatt született meg az Exclusive Military Hardware, az URL-be viszont a Killermetals rettenetet gépeltem be. Ez utóbbi már így is fog maradni.  

Elkezdtem feltölteni a képeket, először alig volt látogató, néhány hónap múlva viszont már több ezer ember nézte meg a posztokat, mivel addigra a szolgáltató szerkesztőinek jóvoltából elég gyakran címlapra kerültek.  

A védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos évzáró rendezvényén újabb bejelentést tettek december 21-én: A Magyar Honvédség számára megérkezett az első 10 darab robbanásvédett, vagyis MRAP kategóriába tartozó harcjármű, 40 darab további példány beszerzéséről szintén aláírták már a szerződést, azok leszállítására később kerül sor. A török gyártmányú Eyder Yalcin járművek idehaza Gidrán típusnévvel állnak hadrendbe. Ez azonban csak a kezdete egy túlzás nélkül grandiózusnak nevezhető programnak, melynek során a Magyar Honvédségnél legalább 300 darabot rendszeresítenek az összkerék-meghajtású harcjárművekből.

A Védelmi Beszerzési Ügynökségtől kértem néhány fotót, hogy magyar tulajdonú Gidránnal illusztrálhassam a posztomat. Az egyik fénykép újdonságnak számít, azt hiszem máshol még nem jelent meg. Vegyük csak jobban szemügyre az első szériában érkezett harcjárművek egyikét, érdekes dolgokat láthatunk! A Gidrán csomagba ezek szerint több meglepetést is belepakoltak.Fotó: Zord Gábor László

Az An-26-osokról írott posztomat azzal fejeztem be, hogy az utolsó példány kivonása nagy űrt hagyott maga után. Azóta ugyanis nincs harcászati rámpás szállító repülőgépünk. Időközben viszont megérkezett a régóta várt hír, aláírták a szerződést a váltótípusról. A Magyar Honvédség 2 darab KC-390-es közepes szállítógépet vásárol, az elsőre 2023-ban kerülhet fel az ék alakú felségjel.  

Saját fotók híján nem akartam posztot írni a brazil Embraer cég gépéről, de a beszerzés jelentősége miatt mégis megosztom pár gondolatomat. Az általam legfontosabbnak ítélt szempontokat kiragadva próbálom bemutatni, hogy mire is lehet majd használni a két sugárhajtóművel rendelkező KC-390-est. Néhány extrém helyzetet is felvázolok, ami sokaknak talán túlzásnak tűnhet. Ugyanakkor a 2020-as év realitásait, és a jövő ismeretlen tényezőit nem lehet figyelmen kívül hagyni. 

Fotók: Embraer és Brazil Légierő

A Leopard 2A4HU ünnepélyes átadási ceremóniáján júliusban még csak 4 példányt láthattunk, azóta viszont folyamatosan érkeztek Németországból az újabb trélerek a lánctalpasokkal. December első napjaiban pedig az utolsót is átvehették Tatán. A katonák kiképzése ezzel párhuzamosan zajlott, amihez jelentős segítséget kaptunk a szomszédból. Ausztriában toronyszimulátorban oktátták a parancsnokokat, irányzókat. A virtuális világnak, a számítógépeknek köszönhetően a tűzvezető rendszer használata már azelőtt megtanulható volt, hogy mindegyik harckocsi megérkezett volna. Így a személyzet felkészülten ülhetett be az új lánctalpasokba. Ezzel időt, és persze pénzt is megspóroltak. Néhány hónap alatt olyannyira megtanulták a techika kezelését, hogy végrehajthatták az első éleslövészetet. November végén, majd december elején nappal és éjjel egyaránt dörögtek a harckocsiágyúk.

A kiképzés utolsó napjára kaptunk meghívót a Tata melletti szomódi lőtérre, ahol nemcsak az eddig megérkezett harckocsikat tekinthettük meg, de saját szemünkkel is meggyőződhettünk arról, hogy a 120 mm-es ágyúkkal igazán félelmetes a Leopard. (A látogatásunk idején természetesen mindenki betartotta a maszkviselés szabályait.) 

Sajnos az időjárás nem fogadott kegyeibe bennünket, de az eső nem szegte a kedvünket. És mint ahogy a katonáknál ismert mondás is tartja, ha az eső nem zuhog, a kiképzés tulok. 

Az októberi szpotter napon nemcsak Gripeneket láthattunk Kecskeméten. A már nyugdíjazott An-26-osokat is megcsodálhattuk ismét, a szolgálatból kivont gépekből 5 darab állt a betonon, méltóságteljesen. Még így is erőt sugároztak magukból, annak ellenére, hogy egyáltalán nem úgy gondolunk rájuk, mint harci repülőgépekre. 

November 11-e alkalmából, Szent Márton ünnepén, az ejtőernyősök, és felderítők védőszentjének napján azonban érdemes megemlékezni arról, hogy 1990 előtt igazi harci bevetésekre készültek az An-26-osaink. Az 1974-ben beszerzett harcászati szállító repülőgépeknek a NATO, és a néhai Varsói Szerződés között kirobbanó háborúban a magyar mélységi felderítő alakulatok különleges csoportjait kellett volna az ellenséges vonalak mögé ledobniuk. Nem véletlenül szerepelt ez a furcsa jelző az ejtőernyős ugrásra kiképzett felderítők megnevezésében, mert valóban az ellenség mélységében volt kijelölve a működési területük. A tervekben mai szemmel nézve is elképesztő távolságok szerepeltek, a szállítógépek akár 900 km-re is ledobhatták volna a katonáinkat a saját vonalaktól.  

A járványhelyzet ellenére a kiképzés nem állhat meg a kecskeméti repülőbbázison. Október 21-én a Puma század Gripenjei nappali, és éjszakai repülési feladatokat hajtottak végre. A kijelölt pilóták a gépeikkel az alföldi bázisról átrepültek a Dunántúlra, egészen pontosan a 0 ponti lőtér légterében, hogy a közvetlen légitámogatást gyakorolják. A JTAC előretolt repülésirányítókkal együttműködve végezték a rácsapásokat a célokra. A kiképzés még világosban kezdődött, de naplemente után is folytatódott. 

Az első hullámról visszatérő gépeket még kora délután fotózhattuk. A reptér fölé érkezés után fordultak ki a leszálláshoz. 

Az amerikai lövészalakulatról szóló posztomban szerepelt egy kép, amelyen M577-es parancsnoki vezetési járművek voltak láthatóak. Később eszembe jutott, hogy nem először fotóztam ezt a típust. Több éve, még sivatagi környezetben találkoztam vele, igaz eléggé leharcolt állapotban voltak azok, amelyeket lencsevégre kaptam.

Irán még az Egyesült Államoktól vásárolt a kockafelépítményű lánctalpasokból. Irak ezekből zsákmányolt néhányat. 

Az utóbbi időben többször is láttam Magyarországon M557-est, így írok róla pár sort. A nagy számban gyártott M113-as páncélozott szállító harcjárműnek sok speciális változatát hozták létre a 60-as években, többek közt szükség volt egy önjáró páncélozott parancsnoki vezetési pontra is. Az M577-es az eredeti lánctalpashoz képest eléggé megváltozott, a deszanttér belmagasságát majdnem 2 méterrel megnövelték, így több hely lett a bent dolgozó katonák számára. A jármű nagyobb üzemanyagtartályába többet tankolhatnak, és egy kisegítő aggregátorral is ellátták. Ezzel akkor is biztosíthatják az elektromos áramot, ha a jármű motorját nem működik, így álló helyzetben képes energiával ellátni a rádiókat, és számítógépeket. 

A mérete ellenére úszóképes. 

Az M577-esnek ugyanis nem kell szorosan együtt mozognia az alakulat többi harcjárművével, erre utal az is, hogy egy sátrat rendszeresítettek hozzá.

Így látszik, hogy mennyivel magasabb az M577-es belső tere az M113-asénál. 

A felállított sátrart összekapcsolják a járművel, így nagyobb munkahelyet hozhatnak létre a törzs állományának. A komplexumot tovább lehet bővíteni egy, vagy több M577-essel, így zászlóalj, vagy magasabb szintű parancsnoki vezetési pontot alakíthatanak ki. Ilyenkor az aggregátort kiszerelik, és távolabbról látja el árammal a fogyasztókat. Ha a lánctalpasokat telepítik, akkor a nagyobb antennákat is felszerelik. Az M577-esek egy részét a nagyobb belmagasság miatt egésszségügyi kihordóként is rendszeresítették. 

 Az M577-esnek később kihozták a korszerűsített változatát, ami az M1068-as típusjelet kapta. Külsőre nincs különbség a kettő között. Így nem lehet megmondani, hogy ezek küzöl melyik az újabb, és melyik a régebbi. 

 A mi Lynx KF-41-es gyalogsági harcjárműveinknek is lesz majd több változata. A családelv ebben a kategóriában szintén érvényesülni fog. A magyar hiúzról már íródik a részletes cikk, sok-sok érdekességgel! 

A hazai védelmi beszerzési program talán egyik legnagyobb szenzációjának számított az a bejelentés, miszerint nemcsak rendszeresítjük, hanem idehaza gyártani is fogjuk a Lynx KF41-est. A gyalogsági harcjárművet eddig csak az ismertetőkben láthattuk, de szeptember 24-én a szakma, és a sajtó képviselőinek is bemutatták. 

Az eseményre Brave Warrior 2020 többnemzetiségű hadgyakorlat egyik mozzanata után került sor, amit szintén megtekinthettünk. Nagyon sűrű programot szerveztek a látogatóknak, a látványos bemutatókon kiváló lehetőséget kaptunk a fotózásra, amiért nagy köszönet jár mindenkinek, aki ezt elősegítette.  Előre is elnézést kérek azért, hogy eléggé vegyesen posztolom de a Lynx harcjármű bemutatása, valamint a földi és légi komponenseket egyaránt felvonultató hadgyakorlat nagy hatással voltak rám. Így is csak egy kis részletét tudom bemutatni azt, amit mi láthattunk, a "0" ponti lőtéren.    

Elsőként a Rheinmetall cég bemutató járművéhez vezettek minket. 

A közlekedési hírekből már tudható, hogy jelentős katonai csapatmozgások vannak folyamatban a Bakony Harckiképző Központ környékén. A Magyar Honvédség idén is megrendezi a Bátor Harcos (Brave Warrior) hadgyakorlatot, a legfontosabb szereplők természetesen a mi katonáink, de ismét érkeznek a szövetséges NATO tagállamokból is alakulatok. A román, és szlovák katonákon kívül amerikaikat szintén köszönthetünk a résztvevők között. 

Általában az Army egy páncélos-felderítő századot szokott küldeni, most viszont nagyobb létszámú a kontingensük, mivel a 3-15 gépesített lövészzászlóalj katonái érkeztek meg a honvédségi kiképző központba. Ez jelentős logisztikai kihívás volt, hiszen a lánctalpas, és kerekes járműveket szintén ide kellett szállítani, akárcsak a támogatáshoz, ellátáshoz szükséges egyéb felszerelést. A feladatot jól oldották meg, hiszen gyakorlatilag úgy jöttek be be néhány nap alatt, hogy szinte fel sem tűnt a csapatmozgás az ország közútjain. Természetesen a hadgyakorlat végén mindezt a technikát ugyanilyen szakszerűen el is fogják szállítani.  

Két szakasznyi Abrams harckocsi 

Szokás szerint közös kiképzésen vesznek részt a magyar katonáinkkal. Ha jól értettem, egyes esetkben az ellenerő (OPFOR) szerepét fogják majd játszani. 

Az alakulat még a régebbi M1A1-es típussal rendelkezik. 

A teljesen kiképzett, és levizsgázott harckocsizók kiváltsága, hogy nevet választhatnak a járművüknek, azt felfesthetik az ágyúcsőre. Ez lehet egy fantázianév, vagy épp Rocky Balboa. Az egyik M1-esre viszont balesetben elhunyt társuk neve került fel. 

A harckocsizó alegység jelvénye. A szörnyfej egy T-72-esnek látszó harckocsit roppant szét az állkapcsával. Elfelejtettem megkérdezni, hogy ez vajon igazi háborús cselekményekre utal-e. A 3. zászlóalj ugyanis részt vett az 1991-es Öböl-háborúban. 

Az ágyúcsőtől balra a párhuzamosított M240-es géppuska lángrejtője látható. A jelzővel ellentétben ezen a képen nem párhuzamos. Amúgy ha egy célra tüzelnek, akkor valóra válik az axióma, miszerint a végtelenben találkoznak a lövedékek?  

A régebbi M1A1 változat is már 120 mm-es űrméretű ágyúval rendelkezik. Az M256-os típusú löveg nagyjából megegyezik a már nálunk is rendszeresített Leopard 2A4-es fő fegyverzetének számító Rh-120 L/44 típussal. Az alkalmazott lőszerek csereszabatosságában nem vagyok biztos, hiszen a németek és az amerikaik is külön típusokat fejlesztettek ki. Ennek érdemes lenne utánajárni.  

A tűzvezető rendszer elektrooptikai berendezései felett egy hőkamera látható a képen, ami a CROWS távirányítású fegyverállvány része. A platformra felszerelhető M2-es géppuskát ilyen módon belülről, védetten lehet működtetni nappal és éjjel egyaránt. Úgy látszik az A1-es változatot is korszerűsítették némileg. 

Az M2A3 Bradley harcjárművek közül néhány még csak nemrég érkezhetett meg, mivel a gépágyúcsövek nélkül voltak láthatóak. A csöveket szállítás előtt mindig kiszerelik.  

A lánctalpas gyalogsági harcjárművek nagy része viszont már a toronyba szerelt gépágyúval megkezdte a kiképzést. 

A fotósok nyelhették a port, de megérte. A torony oldalán a TOW irányított páncéltörő rakéták indítója látható. 

Ez viszont nem egy átlagos gyalogsági harcjármű! Ez egy M7A3 B-FiST (Bradley Fire Support Vehicle) változat. Az angol nyelvű megnevezést nem fordítom le szó szerinti tűztámogatónak, helyette inkább a tűzvezető kifejezést ajánlanám.

Az M7A3 tornyának oldalán nem rakétaindító van, hanem a feladatához szükséges speciális eszközök konténerét szerelték rá. A navigációs berendezéseken, kamerákon kívül lézeres távolságmérő is van benne, ennek veszélyére figyelmeztet a felirat. Az M7A3 több rádióval rendelkezik, ezekkel a repülőgépek, vagy a tüzérség tűztámogatását lehet koordinálni. Egy harctéri azonosítóberendezést szintén beépítettek a tűzvezető járműbe, ezzel megelőzhető, hogy a saját erők célpontnak tekintsék. Közvetlen légi támogatásnál ez különösen fontos lehet.    

Egy M2A3 lenyitott rámpával. A lövészeknél használt harcjárművek elsősorban lövészkatonálkat szállítanak.  Talán furcsa, hogy ilyen nyílvánvaló dolgot leírok, de oka van ennek. Az eddig nálunk megfordult páncélos-felderítő alakulatok harcjárművei kisebb létszámú személyzetet szállítanak a deszanttérben, a feladatuk ugyanis eltér a lövészekétől.  

Az M113-as család tagjai. A kép bal oldalán a magasabb felépítményű M577 és M1068 parancsnoki-vezetési járművek állnak egymás mellett. Látni a különbséget? Nem, mert külsőleg azonosak, csak a felszereltségük tér el egymástól, amit csak belülről lehetne alaposabban szemügyre venni. 

M113-as sebesült kihordó járművek, és M1064-es önjáró aknavetők. 

A jó öreg M113A2-es páncélozott szállító harcjármű különböző változatai is még hadrendben vannak. 

Életkép egy M88A2 műszaki mentő harckocsval. 

Páncélozott M1151 terepjárók, és ugyancsak páncélozott fülkéjű M1083 teherautó. 

 A tábori telephelyen zajlott az élet.