Exclusive Military Hardware

2017. július 19. 23:37 - Harrdder

Ejtőernyősök ugrása C-17-esből

NATO légideszant hadgyakorlat Pápáról felszállva

A Saber Guardian közös NATO hadgyakorlat egyik mozzanata volt a Swift Response ejtőernyős művelet, ennek során Magyarországra a támogató befogadó nemzet szerepe jutott, mivel a Pápai bázisrepülőteret jelölték ki kiindulópontnak.

 Az előkészületek során az amerikai 173. Légideszant Dandár Harccsoport egy zászlóalját szállították át a magyar bázisra, rajtuk kívül a harci technikai eszközeik egy részét, így a Humvee terepjárókat és a 105 mm-es tarackokat is idehozták. Mivel több napot tartózkodtak Pápán, ezért egy ideiglenes tábort építettek számukra a repülőtéren, ahol 2000 embert is elhelyezhettek. Az amerikaikhoz csatlakoztak még kanadai és olasz ejtőernyősök is, hogy felkészüljenek a megmérettetésre.

dscn8273.JPG

 Mindegyik gép mögött a kijelölt állomány

Július 18-ára tűzték ki az egyik felszállásukat, az eseményen megjelent Benkő Tibor vezérezredes, és Ben Hodges altábornagy is. A sajtónak ismertetésre került a gyakorlat szcenáriója, miszerint a Bulgária területén lévő Bezmer repülőteret ellenséges milícia foglalta el, hogy az országot destabilizálják. A NATO főparancsnokságon a helyzetre gyors választ akartak adni, és elhatározták, hogy visszaszerzik a létesítményt. A hadműveletet a légideszant erők bevetésével váratlanul akarták megkezdeni, az objektum elfoglalását és biztosítását kapták feladatul, hogy ott fogadni tudják a szállító repülőgépeken beérkező erősítést. Így már ki tudnak addig tartani, míg szárazföldi úton más alakulatoktól segítséget kapnak, együttesen felszámolják az ellenállást, és ellenőrzés alá vonják a térséget. A 2. Páncélos Felderítő Ezred egyik szakaszának Stryker harcjárműveit kellett légi úton a földre tenni, majd ugyanabból az alakulatból két zászlóalj közelíti meg a már elfoglalt bázist. A két egység egyébként Németországból Magyarországon keresztül közúton "lábon" közlekedett, mindenhol kisebb műveleteket is végrehajtottak, így nálunk a Szentesi Fokos nevű folyami átkelést a Mosoni-Dunán. A teljes gyakorlattal szándékoztak demonstrálni a szövetségesi eltökéltséget, és persze a képességeket.

dscn8275.JPG

   A sajtó számára ismét nagyon jó lehetőséget biztosítottak a tudósításra, több szempontból is. Először is megnézhettük magát a felszerelés folyamatát, az ejtőernyőkön kívül a hátizsákot és a tokba zárt fegyvereiket is előttünk vették fel. Az álcafestékes arcokon már ekkor látszott, hogy nem könnyű a deszantos mesterség. A hajtogató, ugratók és a többi szolgálatok szakemberei nagyon gondosan ellenőrizték a felszerelést, a szabályos rögzítéseket. A katonák mindezt a júliusi tűző nap alatt végezték el, legalább másfél órát tartózkodtak a szabad ég alatt így.

Összesen 8 Herculest láttunk a repülőtéren, mindegyik mögött ott várakoztak ülve, fekve, vagy épp térdre borulva a katonák. Tömeges ugrásra készültek, talán ilyen hangulat lehetett a II. világháborús nagy hadműveletek előtt.

20170718_134037.jpg

A speciális vizsgákkal rendelkező személyek végzik az ellenőrzést

Most nem kellett háborúba indulniuk, de az 500 katona számára a 2 C-17-essel és 8 Herculessel végrehajtandó ledobás nem ígérkezett veszélytelenek, hiszen egy lábsérülés bizony bármikor előfordulhat.

 dscn8291.JPG

A kanadai katonák hátizsákjukat védőtokba csomagolták 

A hosszúra nyúlt várakazás alatt jól lehetett látni az érzelmeket a katonák arcán. A fáradtság, és hőség miatti elgyötörtség teljesen érthető volt annak, akinek szintén húzta már a vállát az ejtőernyő és hátizsák 40 kg-os össztömege. Néhány kérdés megválaszolására mégis volt energiájuk, és még mosolyt is erőltettek az arcukra, ha fotóztuk őket. Érdekes mozzanat volt, amikor az igazolványaikat begyűjtötték. Azonban nem a harci bevetés előtti „sterilizásról” volt szó, csak a gép utaslitsáját írták össze, majd visszakapták a kis kártyákat.

Már ekkor is sok érdekességet láthattunk, de még ennél is nagyobb lehetőséget kaptunk, hogy többet tudjunk meg a deszantművelet részleteiről. A sajtócsapatot ketté osztották, és a C-17-esek állóhelyére vittek bennünket. A mi csoportunkat a NATO Nehéz Szállító Repülő  Ezred 03-as gépéhez tereltek, amelyben már bent ült a kijelölt ugróállomány. Meglepő módon a felszerelés, és az ellenőrzés még a fedélzeten is folytatódott. A hatalmas gépben egyébként mindössze 48 ember várakozott, hogy kilépjen majd a semmibe az oldalsó ajtókon. Az indulás azonban késett, még két órát várakoztunk. Itt már valóban kezdtük átérezni a katonaélet szépségeit, hosszas készülődés után nem rövid várakozás következett. Addig is zajlott az élet, a szakemberek fel alá járták, segítettek a katonáknak, akik kértek valamit. Ülő testhelyzetben a nehéz zsákok a combokon pihentek, amely igazán fárasztó és zsibbabsztó élmény. Aki tehette pihent, aludt. Nagy nehezen végre felpörögtek a hajtóművek, délután 5 óra volt majdnem ekkor. Az impozáns légiflotta a levegőbe emelkedett, bár ebből mi sajnos nem láttunk semmit.

 dscn8372.JPG

A 03-as számú C-17-es

dscn8376.JPG

A nagy gép nem volt tele

A C-17-esünkben  ezt követően a katonákat figyeltük, akik közt volt, aki próbált aludni, de legtöbben a felszerelésüket igazgatták. Szinte éreztem én is, ahogy nyomja a térdüket, és húzza, szorítja a combjukat a heveder. Az ugratók figyelték őket, segítettek nekik az igazításokban, vagy épp innivalót vittek nekik. A folyadékpótláson kívül a nassolni valók is előkerültek, energiát gyűjtöttek a nagy megpróbáltatásra.

20170718_150642_1.jpg

Kanadai katonának tartanak eligazítást

20170718_171501_1.jpg

 Aki tehette, pihent. 

Az utasszállítók repülési magasságában közelítettünk a célterülethez. Addigra megtudtuk, hogy ez nem lesz teljesen háborús stílusú ugrás, mivel nem sötétben, hanem még világosban kerül rá sor, ráadásul a gépek nem egyszerre dobják ki az embereket, hanem több rárepülést végeznek, két körből tervezték a szórást. Igazi éles bevetésen ugyanis egyetlen áthúzás alatt mindenkinek ki kéne menni, hogy ne kelljen visszatérni.

20170718_172933.jpg

A 48 ejtőernyősnek volt helye bőven

20170718_174303_1.jpg

Nem business class

dscn8421.JPG

Fedélzeti konzultáció 

 Sajnos az a vágyunk sem teljesedett be, hogy esetleg a C-17-esünkből járművet, vagy tarackot dobjanak, a legnagyobb teher a két darab konténer volt, amelyek egy-egy M252-es aknavetőt tartalmaztak.

20170718_173539.jpg

1000 km-re volt a célterület

 Belmezhez való közeledést jelezte, hogy az ugratók is felvették az ernyőket, szintén nagyon alapos procedúrával megtörtént az ellenőrzés. A repülőgép fedélzeti technikusai is beöltöztek, sok ember együttes munkája szükséges a dobáshoz.

 

dscn8481.JPG

 Volt hely a felszereléshez

 Körülbelül két óra repülés után végre megkezdtük a süllyedést,  hiszen az ugratást 300 méteres magasságból végzik. Folyamatosan mondták be a hátralévő időt, amelyet az ugrók hangosan elismételtek. 10 percnél mindkét oldalon felállították az elsőnek kijelölt 10-10 főt. Hangos vezényszavak következtek, jól begyakorlott, látványos karjelzésekkel megerősítve. A katonák minden utasítást megismételtek, biztos jót tett a csapatmunka a morálnak. Maguk beakasztották a bekötőkötél karabinerét a kábelbe, és egy oszlopba álltak. Ekkor már égett a piros lámpa, és felnyitották az oldalsó ajtókat, a hajtóművek visító hangja felerősödött. A katonák arcát figyelve feszültség, koncentráció, eltökéltség volt látható. Semmi kivagyiság, megjátszott vagányság. Ez rutin számukra, ugyanakkor tudatában vannak, hogy veszélyes sportot űznek. Innét már minden gonddal problémával maguknak kell megküzdeni, hamarosan egyedül lógnak majd a zsinórokon, és csak pár másodpercük marad megoldani egy hirtelen előálló vészhelyzetet.   

dscn8515.JPG

Felállni! 

 A lámpa sárgára váltott, ekkor a konténereket tornázták az ajtóhoz, azok fognak menni elsőnek. A másodpercek lassan teltek, már mindenki indult volna kifele. Végre a zöld lámpa kigyulladt, a konténert erőlködve, kissé lassan, de kilökték az első katona segítségével, majd ment utána ő is. A többiek követték, lépkedtek előre, majd oldalra fordultak, de az hatodiknál, megálljt parancsoltak. Nem értettük, mi történik de behúzták a már kiugrottak köteleit, az ajtót becsukták, a karabinereket kicsatolták, és leültették a embereket. Látható volt a csalódás, de nekik ez biztos nem az első ilyen élmény. Új körre kellett  mennünk, ekkor derült ki  számunkra, hogy a kijelölt ugrózóna alig 12 másodperces dobási ablakot tett lehetővé. A gépünk 180 km/h sebességgel haladt,  és ha egy kicsit is késett valami, akkor a kb. 800 méter hosszú területen kívül érkeznek le az ejtőernyősök.

dscn8537.JPG

Az nyitott ajtónál már ott van az aknavető konténere 

 

Az első kör, az aknavető kidobásával, és a megállással

A követező rárepüléshez legalább 20 perc kellett, majd 10 perccel a dobás előtt  ismét felállították a katonákat, de most már mindenki készülődött, két kábelhez csatolták be magukat a mi oldalunkon. Kissé hézagosan álltak, két sorban. A procedúra ugyanaz volt, mint az előzőnél, karabiner, ellenőrzés, feszült figyelem. Felnyitották  az ajtókat, és zöld lett végre a lámpa. Megindultak a bátrak kifele, de megint nem sikerült mindenkit kiküldeni, ismét beugrottak az egyik elé, megállították a harci elszántsággal előre haladó embert. Ismét a zóna végéhez értünk, a biztonság miatt megálljt parancsoltak, és leültették a maradék 5 katonát. A túloldalon viszont gyorsabbak voltak, ott csak egy maradt bent, neki könnyű lesz sort alkotni.

dscn8524.JPG

dscn8573.JPG

A hátsóknak már nagyon kell sietni, ami elég nehéz a lábat verdeső hátizsák miatt. 

dscn8565.JPG

Azon az oldalon csak egy ember maradt utoljára

 A harmadik passzázs során már előre tudtuk, mi következik, így jobban figyeltünk részletekre. A katonák felegyenesedtek újra, az üléseket felhajtották, már nagyon várták, hogy ők is kiszabadulhassanak négy óra után a  gépből.

 Végül az összes katona távozott ejtőernyővel, akik kb. 22-25 másodperc alatt érkezhettek a földre. Kissé vontatottan haladt az egész, de igazi harci bevetésnél biztosan kiszórtak volna mindenkit egyszerre. A gondoltaim még korábbi utastársaim körül jártak, de még nem volt vége a bevetésnek. Nem csatolhattuk ki magunkat, mert 150 méteren száguldottunk el a bolgár táj felett, csak az a baj, hogy ebből vajmi keveset láthattunk, mindössze egy két másodpercre pillanthattam meg a földet a magasan lévő parányi ablakon keresztül, olyan nagy bedöntésűre sikerült némelyik forduló. Gondoltam, hogy az ellenséges légvédelem elől próbált bujkálni a C-17-es. Negyedóra múlva kiérhettünk a veszélyes zónából, mert belehúzott a madár, emelkedtünk, megnyugodhattak a gyomrok. Magyarországon már a lemenő nap csillant meg a Balaton víztükrén, pont felé repülünk. Pápához közeledve sajnos le kellett ülnünk ismét, ugyanis jött egy kis ráadás, a pilóta jól meghúzta a C-17-est, ahogy ráfordultunk a betonra. Belesüllyedtünk, és már lent is voltunk, de akkorát fékezett, hogy egy hátizsák szinte repült előre, 20 métert megtéve nagyot csattant a raktér elején. Este 9 körül, alkonyati fényeknél szálltunk ki. Míg én az otthonomba készültem visszatérni, az ejtőernyősök tőlünk 1000 km-re talán már befejezték a reptéren a harcfeladatot, de az is lehet, hogy még a földön feküdtek, fegyverrel a kezükben. A fent leírt nehézségek, a fáradtság, hőség ellenére mégis végrehajtották a feladatukat, ezért lettek ők kiválasztva ejtőernyősnek. 20170718_205156_1.jpg

Hosszú nap volt, de az ejtőernyősöknek még hosszabb. 

komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása